Az egyes szám első személyben szóló történetmondó, az író és tudós egyetemi oktató, az újabb amerikai és zsidó irodalom tanára szakmai élete nagy fordulatával találja magát szemben. Egy idős férfi azzal keresi fel, hogy Franz Kafka nem hunyt el 1924-ben. Bizonyítani tudja: együtt szenvedték el Auschwitz borzalmát. Ő túlélte, Kafka nem. A meglepő információ hozója szinte mesebeli (névtelen) figura, öregapó: „nyolcvan év körüli, ősz, torzonborz szakállú haszid”. Hősünk (szintén nincs neve) hiszi is, nem is, majd írói érdeklődése és irodalomtörténészi kíváncsisága arra indítja, hogy a gyér információk, a különféle források és fellelésre váró dokumentumok segítségével tisztázza a képtelennek hangzó állítást.

Ahhoz, hogy Kafka két évtizeddel túlélhesse önmagát, „második” életet kell teremteni számára. Indítékokat és körülményeket fikcionálni, miért és miként tűnt el a világ (főként – ez a szülő–gyermek konfliktus elég széles körben ismeretes – zsarnok apjának fennhatósága) elől, kik és hogyan támogatták krimibe illő önfelszámoló és újrakezdő törekvését. Az író-tudós tehát mind felajzottabban jár a sejtett állomások egyikéről a másikra, kutat, elképzeléseket gyárt, tépelődik. Az ötlet az utaztató és oknyomozó regény jellegéből következően természetes módosulással váltja ki az eredetinél átfogóbb koncepciót: a belső utazás feltérképezését, a pszichologizáló regényt: a narrátor én- (és társ-)keresését. A két fő téma összetolul, amit ilyen mondatszomszédosságok is kifejeznek (ekkor már jócskán a kifejlet felé közeledünk, a színhely Izrael, Tel-Aviv): „Hirtelen Kafka halála jutott eszembe, de nem akartam magam előtt látni. Próbáltam elhessegetni a víziót, s képzeletben levetkőztetni Rachelt, de nem tudtam”. 

A regény konstrukciója nehezen viseli el, hogy a személyes történet, sorstudatosítás és életalakítás – főleg számos szexuális fűtöttségű és elég részletesen rögzített „szerelem”, szerelem és kaland közepette – fölébe kerekedik a Kafka-históriának. Úgy azonban, hogy az indító szál nemigen csévélődik át a másik szálba. A zsidó identitás és sors problematikája kevés ahhoz, hogy a két matéria nagyjából eggyé legyen, feltételezze egymást. Külön-külön érdekesek, együtt ingatagak. Személyes olvasatomban a Rachel-szerelem (egy Magyarországról Izraelbe települt, öntörvényű pszichológusnő) felé tartó út sokkal jobban leköti a figyelmet, mint a Kafka-szakirodalom felmondásától sem mentes másik. Holott abba – nagy ötletbe a nagy ötletet – Szántó T. Gábor Sigmund Freud személyét és ténykedését is bekapcsolja. (Mennyire lelkesedett volna ezért az elgondolásért a meghökkentő, drámai természetű fordulatokra, műalkotás-magokra fogékony Hubay Miklós! Nem pusztán azért, mert írt-átírt egy nagyszabású, groteszk Freud-színművet, hanem mert értékelte volna a XX. század első harmadát-ötödét alapvetően befolyásoló két zseni találkoztatását. Viszont azt valószínűleg ő is szóvá tenné: ilyen építkezésű szövegben sután, fölöslegesen hat például Kafka vagy Freud géniuszának lexikoncikk-szerű minősítése.)

Franz és Dora szerelmi története ebben a „féloldalas” – két félre tagolódó – kidolgozásban is átvetül a főhős és Rachel szerelmére. Rachel szexuálisan „nem egyszerű eset”, múltja és közelmúltja sem egyszerű, vele is lenne éppen elég dolga Freudnak az analitikusi díványon. Mégis az a benyomásunk, hogy a központi alak személyes vallomása érdekében olyannyira le kellett mondania a szerzőnek a regény Kafkájáról, hogy e figura meg sem született, illetve csupán „halála utáni” második születésének teóriája bontakozik ki, a kitalációban is tapadva a ma meglévő korszerű Kafka-recepcióhoz. A viszonylag közismert, balsorsú és beteg Franz Kafka imágóját nem váltja fel egy másik, akinek tragédiája valóban Auschwitz felől lenne értelmezhető. Az öreg haszid által elindított írói nyomozás eredménye mint feltételezés nem vág elevenünkbe.

 

A nem kevés erotikus részlet – akár szexuáltechnikai kérdésekről esik szó, akár közös pornófilm-nézés segítené a párt a csúcsra jutásban – nyíltan beszéli el a jeleneteket, de e téren sem hoz újdonságot, stiláris meglepetést. A könyv többféle regénytípust gyúrna össze, ám tördelt, csak egyes részleteiben sodró epika marad.