Shakespeare: Vízkereszt vagy bánom is én /Kőszegi Várszínház
2014.07.24.

Némi – na jó: rémületesen „nyáriszínházas” – leegyszerűsítéssel azt mondhatnánk: a kőszegi Jurisics-várban bemutatott Vízkereszt tétje az, hogy sikerül-e elhitetni a közönséggel, hogy Trokán Nóra és Takács Géza hasonlítanak egymásra. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Kelemen József és Trokán Nóra
Kelemen József és Trokán Nóra

A kezdet ugyanis több mint baljós: bejön Epres Attila Feste, a bohóc szerepében, illetve nem is úgy, hanem mint Epres Attila, és bemutatja a szereplőket, vicces kommentárokat fűzve hozzájuk; a jópofizásba a többiek is beszállnak, és hát „fel van ütve” egy könnyed nyári este, melyben mellesleg Shakespeare Vízkeresztje is el lesz mesélve. Drabális nyelvi humor is van – Nádasdy Ádám fordítását tartalmazza nyomokban a szöveg, az „etikett halála az okoskodás” például nem. Aztán hosszasan elmeditálnak azon, hogyan is lehetne hasonlóvá, illetve ikerpárrá tenni a hosszú sötéthajú Trokán Nórát és a gyér hajzatú Takács Gézát; előkerül a kopasz paróka meg a hosszú hajó paróka is, és nem marad kihasználatlanul a többi kopasz(odó) színész kínálta poén sem.

Mindez azért baljós, mert – bár az előadásmód végig kordában tartott – nyári „ökörködést” ígér, amire persze vevőnek mutatkozik a közönség is. De aztán azért elkezdődik a darab, mármint a Vízkereszt, és szép lassan szordínóba fordul a játék, a kezdetekhez képest legalábbis.

Középen: Kelemen József
Középen: Kelemen József

Znamenák István, aki az előadást rendezte, természetesen tudja mindazon rejtett és kevésbé rejtett mélységeket és konfliktusokat, amelyeket a darab kínál; na jó, lehet, hogy nem erre a bizonyos fülledt nyári estére, de mégis. Szóval tudja, hogy mennyivel több szimpla vígjátéki poénnál, hogy Viola fiúként szegődik Orsino szolgálatába, ezért aztán miközben ő Orsinóba szeret bele, őt Olivia, Orsino vágyának tárgya szereti eszeveszetten. A vicc mögött ugyanis megannyi könnyen fellobbanó szenvedély fut vakvágányra – ettől van, hogy a látszólagos happy ending a darab végén voltaképp Shakespeare vígjátékai közül a legkeserűbb vég.

Mondom: tudja, de nemigen akarja föltálalni nekünk; megmarad a „lightos” verziónál, legföljebb egyik-másik színész egyik-másik pillanata árulkodik olykor arról, hogy van itt „cucc” a felszín alatt is. Sokkal hangsúlyosabb az a bohózati szál, amelyben Olivia grófnő részeges rokona, az a bizonyos Böföghy Tóbi mulattat bennünket harsányan, és készségesen szekundál Olivia társalkodónőjének, Máriának (Szilágyi Csenge) a szerencsétlen – és „túlérzékeny”, mint a bevezetőben elhangzik – Malvolio megleckéztetésében. Itt aztán olykor elszabadul minden, kivált a Tóbit játszó Gazsó Györgynek köszönhetően, aki sem a részegség, sem a tenyeres-talpas harsányság ábrázolásában nem sajnál semmit a közönségtől. Pedig ott van mellette a kemény szálfa-idiótát játszó Kovács Zsolt (Fonnyadi Ábris), aki a maga csöndesebb módján hoz legalább ilyen erős figurát.

Pál András és Epres Attila
Pál András és Epres Attila

Akinek van szeme a látásra, és látását nem homályosítják el sem a bohóc-flaszterfilozófus Feste amúgy parádés, de nemcsak a darabba, hanem az előadásba sem nagyon illeszkedő bűvész-trükkjei, sem a fentebb leírt erős jelenségek, az látja azért, hogy a jó színészekkel és minőségi hozzávalókból létrehozott nyári színház minőségi ügylet azért.

Mert Hámori Gabriella Oliviája ugyan kevéssé a magányba burkolózott, önnön bezártsági fogadalmával viaskodó grófnő, mint inkább önmaga örömére csodás ruhákban pompázó, némileg szertelen fiatal lány, de ekként hiteles és vicces, meg még önironikus is. Orsino pedig, Kelemen József játékában inkább az Olivia iránti vonzalomba szerelmes, elegáns gróf, aki voltaképp jól elvan ezzel a reménytelen érzelemmel, kényelmesen üldögél gurulós fürdőkádjában, és olykor jégkockákkal hűtteti magát. Kelemen egyébként egy fontos pillanatban finoman, noha némán mintha azt jelezné, hogy nem hagyja hidegen a „fiú” Cesario lángolása sem, de zavarában inkább túllép a pillanaton.

Malvoliót örökös sértettnek játssza Pál András – de hát Malvoliót örökösen megsértik. Hiú majom, persze, de amit kap, azt azért nem érdemli – és a levél-monológ egészen pompás. Ebben és és még sok helyen ütnek át a rendezői ötletek – itt például zsinóron lóg le, és még mozog is az a bizonyos levél –, vagyis Znamenák fantáziáját kétségtelenül meglódította a lehetőség. Jó a rusztikus díszlet is (ugyancsak ő találta ki), Cselényi Nóra jelmezei is – és egyenesen kiváló ötlet volt a Némedi Árpád vezette muzsikus-csapat szerepeltetése, amely a visszafogott hangulati aláfestéstől kezdve a „futrobogakicsikocsiig” semmitől nem riad vissza, és még mindenki megkapja a maga dalát is (némelyiktől el tudtunk volna tekinteni azért, de ez nem az előadók hibája).

Trokán Nóra, Hámori Gabriella, Kelemen József és Gazsó György. Forrás: port.hu - Kőszegi Várszínház. Fotó: Pócza Zoltán
Trokán Nóra, Hámori Gabriella, Kelemen József és Gazsó György. Forrás: port.hu - Kőszegi Várszínház. Fotó: Pócza Zoltán

Trokán Nóra játssza a fiúruhába bújt Violát – és mindvégig távolságot tart saját Cesariójától. Ő sem megy el a kínálkozó poénok mellett – kapkod a hiányzó férfiasság felé rendesen – de azért sikerül valami folyamatos kényelmetlenséget belelopnia az alakításba, ami nagyon rendben van. Szokásos flegma-ejtett tónusa is jól használható a figurában; semmi meglepő, de jó alakítás.

Takács Géza Sebastian szerepében a néhány neki jutó jelenetben intenzíven menekül megmentője, Antinio tengerésztiszt elől – nem csoda hát, ha kétségbeesésében boldogan zuhan a grófnő ágyába; eszerint a hasonlósági „műtét” sikerült. Az egyetlen igazi szenvedélyt Sarkadi Kiss János Antoniója mutatja itt, aki Sebastianért eped megrendítően őszintén.

A végén pedig senki nem azt kapja, akire vágyott – Violát kivéve, de hát sok köszönet ebben az egymásra találásban sincsen. A közönség, az valószínűleg azt kapta, amire vágyott, a lightos Vízkeresztet, és elégedetten zsúfolódunk kifelé a várból.

Szerző: Csáki Judit
Író:  Shakespeare,  Cím:  Vízkereszt vagy bánom is én,  Fordító:  Nádasdy Ádám,  Dramaturg:  Lőkös Ildikó,  Díszlet:  Znamenák István,  Jelmez:  Cselényi Nóra,  Zene:  Némedi Árpád,  Fény-hang:  Kehi Richárd,  Rendező:  Znamenák István,  Szereplők:  Kelemen József,  Hámori Gabiella,  Trokán Nóra,  Takács Géza,  Gazsó György,  Kovács Zsolt,  Szilágyi Csenge,  Pál András,  Epres Attila,  Némedi Árpád,  Sarkadi Kiss János,  Sebesi Tamás,  Major Zsolt,  György-Horváth László,  Kósi Gábor,  Szilasi Attila