Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ZÁRÓJEL NYITVA

Bertók László: Ott mi van?
2014. júl. 20.
A hármas számmal és szorzataival termékeny számmisztikus kapcsolatot tartó költő háromszavas című kötetének három különböző formaelvű ciklusát egymásra olvasva jutunk közelebb annak a hármas útnak a lényegéhez, amely az Egy felé vezet. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
Bertók László szonettjeit többek között Három az ötödiken (1995) címmel gyűjtötte össze, háromszor négy soros verseit a tucatkák vagy pillanatkák elnevezéssel illeti (Pénteken vasárnap, 2010), kilences csoportokba rendezett haikuinak Háromkák (2004) a titulusa, húsz-harminc-negyven sor terjedelmű, tárgyukat tekintve főleg „öregség-verseit” pedig, ugyancsak kicsinyítve, hosszúkáknak keresztelte (Valahol, valami, 2003 – a kötetcímek csupán egy-egy, olykor részleges példát idéznek meg). Az Ott mi van? első ciklusában (Menekül, magyarázkodik) az újabb, kissé módosult alkatú hosszúkákat, azaz (miért ne létezne ilyen műfaj is?) rövid félhosszú verseket sorakoztatja fel. A kötet tengelyében foglalnak helyet a friss termés pillanatkái (Egyre közelebb). Végül a harmadik tömbben (Firkák a szalmaszálra) kétsorosokat olvashatunk, kilencesével csoportosítva. Csak a pontosság és egyben a lírikusi következetesség bizonyítása kedvéért: így huszonegy, harminchárom, tizenöt alkotás egymásutánja hódol a hármas számnak.
A kérdés- és töprengésirányok nem újak a hetvenkilencedik életévét decemberben betöltő Kossuth-díjas költő pályáján, de az első és második ciklus szemre-hangsúlyra azonnal feltűnő kérdőjel-tömege, valamint az első és a harmadik egység formaalkotó írásjeleinek egyike, a zárójel egyértelműen mutatja, hogy a válaszadás dilemmája – egyáltalán: lehetségessége – az eddigieknél is sűrűbbé, kétségesebbé lett. Az intenzív zárójelhasználat egyfelől a reménytelenül maximalista pontosságigény írói erkölcsének kifejezője, másfelől a versbe szedett dolgok látszólagos mellékességére utal. A címével (kiemelt első sorával) többszörösen is a szövegezés mindennapiságát, líraiatlanságát érzékeltető Dühöng, szétrobban, a „plafonon van” például így fejeződik be: „Szolgalelkűségből (félelemből?, tudatlanságból?, / hiányos tudásból?, rutinból?) kezdi el / a szárnyak csapkodását, óvatos suhogtatását? / Ahelyett, hogy felelősen (katonásan?, »emberhez / méltóan«?) bocsánatot kérne, s elröpülne? / Milyen bűnt követett el, ha nem?” A már-már apoétikus kérdéshalmozás, pontosításpróba itt is, akárcsak az egész kötetben, annak tényével néz szembe, hogy a lét végessége elől nem lehet „elröpülni”, s igen és nem, elkövetés és el nem követés a számvetésben roppant nehezen választható el egymástól – amint azt a Giovanni Segantini egy képére íródott kilenc összefüggő kétsoros, a (Parasztasszony szánkóval) a rengeteg mellérendeléssel, a mű szemlélője számára kétséges döntések egymásutánjával is tanúsítja. 
Az ismeretlen felé egyenesedő, kerülni hiába akart fonák (f)elszállópálya rója a töprengőre a szorongásokat, melyek az első ciklusban rímet nem tűrve tördelődnek egymásra, a másodikban viszont a hiányos mondatok Bertóknál már mesterfokra emelt ironikus diszharmóniájával adnak hírt nagyjából ugyanerről. Itt, a pillanatkákban a formai takarékosság ellenére a fanyar derű, a nyelvi-logikai humor sellőzése is élménye az olvasónak. Amit csak e keretek közt megenged a rímképlet – a a b b; a b b a; a b a b; szakaszokon átívelő rím stb. –, azt a poéta kijátssza (Mint nyelv alá szorított kavics; A mulandó s az örökkévaló; A pillanatban, ahol ki-be jár; Nem a beszéd már, nem a szó stb.). Míg a nagyobb lélegzetű versek tartományában az utolsó, a huszonegyedik, a Csorba Győzőre emlékező Mi van a halál után? fut ki utolsó szavaival a kötetcím szószerkezetére: „…A falnak ezen az oldalán ennyi, / amit tudhatok (remélhetek)? S ahol te vagy, / (ha vagy), ott (lent? fönt?), ott mi van?” – addig a háromszor négy sorok zárványaiban a múlt/jelen/jövő áttekinthetetlen egy-idővé válása, a „(már) most van aztán” kérdésélmény az uralkodó (és nem pusztán az Aztán-versekben: Aztán egyszer majd nem hisz benne, Aztán, hogy újra összeszedné; Aztán marad a futóárok; és: Vajon csak az öregség, az idő?; Csak néznek, és csak nézel stb.). Sajátságos, hogy a nemlétet célzó, a költő tollán három egyszótagos szóba fogott kurta kérdésnek – Ott mi van? – és a tucatkák általunk megkísérelt problematizálásának – Most van aztán – is a van létige a lelke.    
Ahogy a zárójel, úgy a kérdőjel és (a korábbiaknál ezúttal ritkább) hiányos mondat is kinyitja magát: tátong. „Meglapulni, mint fűben a?” (Lelépni tudni, amikor?). E sorba még szitok is ülepszik; a tehetetlenségé. (A furcsa sorvég kontrapunktikus rímszava azután a soha.) A harmadik ciklus darabjai amolyan (mondjuk így) aforeszkákkal kapcsolódnak a termetre, jellegre legsúlyosabb szabad versek rövid-félhosszú karéjához és a bizonyára jelképes okkal épp harminchárom pillanatkához. Ezek aforisztikus, párrímes kétsorosok, foszforeszkálásukban önfegyelemmé, bölcsességgé, öniróniává csendesül az öregedés testi-lelki megpróbáltatása. Egy-egy talán alig mutatná magát közülük; kilenc-kilenc együtt: struktúra. Zárójeles összegző címet (Akkor most mi baja?; Mielőtt föladnád; Nyitva maradni stb.) és elkülönítő egyedi címet is viselnek. Bőven élnek vendégszöveg-játékokkal, önidézéssel, köznyelvi célzással, rétegnyelvi fogással, tipográfiai ötlettel, valamint közéleti fricskával, bölcseleti elemeléssel. Színeiket bizonyítandó álljon itt közülük három – három különböző –: „Csak a hangja volt, s gyógyító keze. / A hátad mögött szerettél bele” (Masszőz); „Szalmaszál… Cérnaszál… Pókfonál… / Rajtad áll… Akkor is… Rajtad áll…” (Csúfoló); „Verseidet az emberiségnek írod. / Hogy egy »kis« nyelven, az sohase bénított” (»Kis« nyelven).
Némi egyenetlenség nem csupán a kétsorosok fluoreszkálásában, hanem a ciklusokban, néha egy-egy – a zárójelezést alighanem eltúlzó vagy intellektuálisan kevésbé rugékony – versrészletnél is kísért, ám a három ciklus együtt a nagyszabású, sokszor változó, mégis roppant kompakt Bertók-életmű méltó folytatásává avatja az új gyűjteményt.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek