Majmok bolygója: Forradalom
2014.07.14.

A Majmok bolygója: Forradalom nemcsak megugorja az előző rész által felállított mércét, de egyben a nyári uborkaszezon csúcspontja is. Pazar kiállítású blockbuster, ám egyúttal érző szív is dobog benne. KOVÁCS PATRIK KRITIKÁJA.

Napjaink Hollywoodja olyan fukar kézzel méri az eredeti ötleten alapuló filmeket, hogy már egy színvonalasan megmunkált folytatásnak is szívből kell örülni. A Majmok bolygója: Forradalom ragyogó példa erre. Jóllehet már az első rész, a három évvel korábbi Lázadás is felülütötte az álomgyári átlagot, végig érezhető volt, hogy az alkotók még csupán felvezetésnek szánták. 

A Golden Gate-hídon átdübörgő majomhorda hideglelős víziója tapintatosan bár, de sejtetni engedte, mi is következik. A Forradalom esetében a készítők biztosra mentek: Rupert Wyatt-et a tapasztaltabb Matt Reeves váltotta a rendezői székben, és örvendetes módon a korábbi színészgárdát is teljesen megújították. Mindehhez pedig egyszerű, de erőteljes történetet írtak, míg a témához kellő alázattal és józan stílusérzékkel viszonyultak. A végeredmény egy távolról sem hibátlan, ám egyszerre rendkívül látványos, nagyszabású, és intenzív érzelmeket közvetítő blockbuster lett. 

A Forradalom története tíz évvel a korábbi epizód eseményei után játszódik. Az emberiséget megállíthatatlanul pusztító vírus tizedeli, a populáció a kihalás szélére sodródott. A San Francisco körül tömörülő maroknyi túlélő sorsa most egy közeli vízerőműtől függ, mely, ha újra működésbe lehetne hozni, biztosíthatná a környék áramellátását, sokakat megmentve így a fagyhaláltól. A létesítmény azonban a majmok felségterületén található. A bátor Malcolm (Jason Clarke) és családja alkuba bocsátkozik a genetikailag túlfejlett állatokkal, s vezetőjük, az előző részben megismert Caesar (Andy Sarkis) bele is egyezik, hogy egy csoport megkezdje az erőmű újrahasznosítását, ám a majmok soraiban feltűnik egy áruló is, aki gyűlöletet szít a felek között, hogy így kiprovokálhassa a két faj nyílt háborúját. A Forradalom az első rész által megvetett alapokra teljesen új építményt húz fel. Míg amaz egy jóval személyesebb, alapvetően Caesar és gazdája köré font történetet beszélt el, a Forradalom látóköre szélesebb. Reeves munkája immáron posztapokaliptikus jövőképet vázol, ám korántsem a sablonok nyelvén fogalmaz. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A fabula ugyan nem hordoz eredeti motívumokat, emberek és emberszabásúak lassan vérengzéssé fajuló konfliktusát mégis aprólékosan és hiteles eszközökkel fejtik ki az alkotók. A film szinte az első pillanatától kezdve bevonzza a nézőt, a feszültségkeltés ügyes kezű és mértékletes; kivételes kegy éri a befogadót azáltal, hogy az időtartam nagyjából egynegyedében pusztán a karakterek és a motivációk kibontása a cél. Reeves és csapata azonban a későbbiek során sem adagolja túl az akciójeleneteket, épp ellenkezőleg: csak akkor vetik be őket, amikor azoknak tényleges dramaturgiai funkciójuk van. 

Ami azonban a karakterizálást illeti: különösen megnyerő, hogy az írók mindkét populáción belül árnyalt rajzolatú hősöket alkottak meg, sikeresen elkerülve, hogy a szembenálló hatalmak ábrázolása egysíkúvá váljék. Az emberi túlélők egy csoportját a fegyverkezési láz hajtja, a majmokat pedig egy bosszúszomjas pártütő, Koba (Toby Kebbell) szakítja két táborra. A két faj az indítékok tekintetében szinte egymás tükörképei, az alapvető vadászösztönön túl ugyanis főként civilizációs mételyek (jobbára az előítéletesség) élezik a konfliktusukat. 

Sajnos a főhős karakterét nem sikerült rétegzetté formálni. A vakmerő Malcolm és családja ugyanis látványosan túlidealizáltak: ők testesítik meg az önzetlen, makulátlan, önszerveződésből jelesre vizsgázó amerikai közösséget. Hótiszta alakjuk erősen kilóg a kétes megítélésű figurák tömegéből. Zavaró továbbá, hogy Gary Oldman karakterét az írók eléggé mostohán kezelték, pedig olybá tűnik, voltak benne rejtett tartalékok, ráadásul úgy lett volna illő, ha a San Franciscó-i túlélők szellemi vezetőjeként kulcsszerep hárul rá a végjátékban is. 

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
A látványvilág frontján azonban már tényleg nem lehet belekötni a produkcióba. A majmok  mozgása és mimikája szinte nyugtalanítóan valósághű élményt nyújt, a grandiózus csatajelenetek pedig kíméletlenül tornáztatják a szemet. Érdemes külön kiemelni azt a szekvenciát, melyben a feldühödött majomsereg ostrom alá veszi az emberek lakta erődítményt. Dermesztő és egyben kellően bizarr kép, ahogy a lángoló éjszakát elözönlik a lovon vágtató, nehézfegyverzetbe öltözött fenevadak. Már önmagában a világméretű halálos járvány is rémisztő fantazma, ám a fenti jelenetsorral Reeves és stábja talán még szorosabban ragadja meg századunk emberének kollektív félelmeit. 

Az atmoszféra szintúgy nagyon markáns: a ködös erdőségek és titkos földalatti járatok matt világa könnyen az ember emlékezetébe ég. Az éjszaka ráadásul nagyjából a film felétől már vezérnapszak: minden jelentős esemény a sötétség leple alatt történik. A komoly hangvétel ellenére a Forradalom érzelmi szála is gondosan kidolgozott, kivált Malcolm és Caesar kapcsolatának alakulása nyer szép ívet. Összességében véve már az is komoly eredménynek számít, hogy a nyári uborkaszezonban Hollywood nemcsak szuperhősöket képes hadba állítani a nézők kegyeiért, ám a Majmok bolygója friss része messze felülmúl szinte minden kortárs álomgyári látványorgiát, még úgy is, hogy messze nem tökéletes.
Cím:  A majmok bolygója - Forradalom,  Rendező:  Matt Reeves,  Író:  Pierre Boulle,  Forgatókönyvíró:  Mark Bomback, Scott Z. Burns, Rick Jaffa, Amanda Silver,  Zeneszerző:  Michael Giacchino,  Operatőr:  Michael Seresin,  Vágó:  William Hoy, Stan Salfas,  Szereplők:  Andy Serkis, Gary Oldman, Judy Greer, Jason Clarke