Beszélgetés Kun Árpáddal
2014.07.08.

Bármerre is utazzunk a világban, halálfélelmünket, szorongásainkat batyuként hordozzuk magunkkal. Létezik boldogság? S ha igen, a Boldog Észak megnyugvást adhat-e? Kun Árpád átmenetileg megérkezett. Az idei Aegon Művészeti Díjat kapott új regényéről, a Boldog Északról beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Revizor: A mese, a mítoszok és a képzelet világa nagyon erős szál a regényedben. Sokat utazol álmokban és a fantáziádban?

Kun Árpád: Összevissza helyeken, összetett városokban járok. Az álom elillan és szertefoszlik. Hogy milyen az éber álom? Anyagát az ébrenlétből veszi, de ura vagy.

R: Sokan írtak arról, hogy legújabb könyved, a Boldog Észak, új hangot jelent írásodban. Én jelentős előzménynek gondolom a verseidet, a Medárdus dalokat és korábbi kötetedet, az Esőkönyvet.

KÁ: Alkotóként nagyon erős fantáziával élek. Hogyan láttatom ezeket a nagyon erős képeket, hogyan jelenik meg, csapódik le az írásban, az más kérdés. Versprózámban, az Esőkönyvben, amelynek főszereplője, Medárdus, a főhős alteregója, természetfeletti mása, pillanatképeket villantok fel, amelyek néha megmozdulnak. Mostani regényem hagyományos próza, ahol az általam nagyon erősen látott fantáziaképeket próbálom visszaadni. 


R: Medárdus ott van a verseidben és a korábbi könyvedben. Hosszú évek óta Norvégiában élsz. Medárdust itthon hagytad és új főhőst teremtettél?

KÁ: Medárdus figuráját azért találtam ki, hogy ne kelljen a saját nevemben beszélni. Az ő megteremtésével megkettőzhettem a főhőst. A „tudathasadás” eleve adott létállapotom, párbeszédes verset nagyon sokat írtam. A következő, készülő könyvemben is fontos lesz ez a kettéhasadtság. A Boldog Északban ez nem jelenik meg, mert könyvem kulcsa, hogy rátaláltam a főszereplőjére, aki nem az alteregómként működik, de ráruháztam rengeteg saját élményemet.

R: Két világot jár be a Boldog Észak, a varázslatos mesékkel teli Afrikát és Norvégiát, a „boldog északot”. Honnan jön a nagyon erős afrikai mítoszvilág, amelyben a regény főhőse, Aimé Billion éli első harminc évét?

KÁ: Bár utánanéztem Afrikának, az inkább ürügy volt. Az Esőkönyv mitikus világa lebegett a szemem előtt, hogy egy ahhoz nagyon hasonló afrikai fantáziavilágot teremtsek. Csak azért néztem utána sok mindennek, hogy ne köthessenek bele. Szerencsére a vudu ezer szálon fut, rengeteg hagyománya van, épp úgy, mint a görög mitológia istentörténeteinek, így nehéz fogást találni rajta.

R: Az Afrikában játszódó történetben utalásként ott van a háttérben a XX. század politikatörténete, de alapvetően a fantázia birodalmában járunk. Számít neked, hogy beleköthetnek?

KÁ: Nem akartam, hogy hiba kerüljön bele, ezért olvastam hozzá a könyvhöz sokat a vuduról. Rátaláltam egy nagyon jó francia könyvre, amelyben egy bölcs vudu varázslóval beszélget a szerző. Ennek a bölcsnek a gondolkodása életről, halálról, a világról nagyon közel áll hozzám. Az ő figurájából sokat merítettem.

R: Élet és halál kérdése mindig izgatott. Az Esőkönyvben írod: „Az égbolt vagyok, aki átlép a talaj felett”. Afrika, a szereplőid apropót jelentettek, hogy újra írj a lét kérdéseiről?

KÁ: Az idézett sor számomra két réteget, a nagyon elvont égboltot és a durva talajt, a testiséget és az elmúlást  jelenti. Ezek a fennköltet és a zsigerit is hordozzák. Fontos, hogy mindkettő jelen legyen írásaimban, ezt próbálom folyamatosan megírni. Izgat a halál, a halálfélelem nekem az egyik legfontosabb életszervezőm volt.

R: A Boldog Északot én az élet felől olvastam, hogyan lehet élhető világot teremteni és élni.

KÁ: A kérdés olyan paradoxon, amely úgy léphető át, hogy amíg nem tudatosodik benned, hogy félsz a haláltól, nem akarsz meghalni, addig nem mersz élni. Attól a pillanattól, hogy elfogadod halandóságodat, normálisan viszonyulsz az élethez is. Magasztosabb életet élhetsz, ha elfogadod a halált. Könyvem írása közben fedeztem fel egy kaliforniai orosz zsidó, Yalom egzisztencialista pszichológia tankönyvét. Arról ír benne, hogy milyen taktikákat kell alkalmaznunk, hogy ránk ne vonatkozzon a halál. Sokat segített a halálfélelemhez való viszonyulásomban. A Boldog észak végig a halállal játszik, azt boncolgatja.

R: Főhősödnek, Aiménak kalandos élet jutott, ahogy az afrikai Beninből, ahol élete első évtizedeit élte, eljutott Norvégiába. Ki mindenkiből gyúrtad össze őt?

KÁ: Sokakból pakolódott a figurája, ahogy a könyv is nagyon sok történetből lett. Magamat gyúrtam össze sok-sok alakból. Afrikában nem jártam, de Párizs és Bordeaux arab, kínai nagyon színes negyede, francia barátaim történetei mind belekerültek. Vándor vagyok, gyökértelen típus, de ez nem zavar. Egy nagyon szép versét lefordítottam Supervielle-nek, amelyben a fa beszélget a lóval, és azt mondja neki, lobogó gyökerekkel könnyű szállnotok, én a fa vagyok, nem mozdulhatok. Az én gyökerem, mint a lovaké, lobogó, de vannak fontos kötődéseim.

R: A vándorlóknak mindig kijut az idegenségből, ahogy főhősöd, Aimé mindenhol idegen marad. Francia apja miatt idegen Afrikában, de éppen afrikai múltja miatt marad az Franciaországban is. Idegenként érkezik Norvégiába. Könyved az idegenség regénye is?

KÁ: Annak szántam, ezzel a gondolattal írtam. Norvégia lakóinak elidegenedettségéről szól. A „boldog észak” ironikus. Meglepődve tapasztalom, hogy akik a könyvem olvassák, a boldogságról beszélnek. Nem annak szántam.

R: Ha van boldogság a regényben, az Afrika a maga színes meséivel, a boldog északon minden kiszámítható, vegytiszta, eltűnnek a mesék.

KÁ: Délen, bár szegények az emberek, az élet súlyát nem veszik magukra. Naivabb, ártatlanabb életet élnek, mint északon, ahol bár sokkal jobban élnek, mindenki cipeli a maga terheit. Ugyanakkor a főhős mégis délen találja meg a maga nyugalmát.

R: Norvégiában ápolóként fogyatékosokat gondozol. Főhősöd maga is ezt teszi, amikor megérkezik. Másik világ Norvégia az ő szemüvegükön keresztül?


KÁ: Én ezt a Norvégiát ismerem, ahol 2006 óta élek. Rajtuk keresztül tapasztaltam, hogy mennyire tisztelik az emberi méltóságot. Én inkább ezt a méltóságot, nem a boldogságot akartam megmutatni.

R: Nagyon izgalmas regényed nyelvi struktúrája, ahogy összemosódnak, keresztezik egymást a különböző idősíkok. A mítoszok sokszínű, sokrétegű nyelvi világát használtad?

KÁ: Nem egy nyelven beszél a könyv, mint ahogy a főszereplő Aimé is sok nyelvet tud. Számomra fontos volt, hogy a hang, a hangfekvés legyen ugyanaz, ahogy a főhős meséli a történetét. Számos olyan regény van, ahol a nyelv a fontos. Én máshogy működöm, nem a nyelv a fontos, a nyelv csak kiszolgálja a témát.

R: Franciául is írsz szépirodalmat?

KÁ: Kacérkodtam a gondolattal, de az ember csak az anyanyelvén képes hitelesen és jól írni. Ágota Kristóf az egyik ellenpélda, aki franciául írta meg A nagy füzet trilógiát. Nagyon redukált francia nyelvet használ, és ettől lett zseniális, hogy nem tudott annyira franciául, mégis megírta. Ez a gúzsban táncolás szédületes könyvet eredményezett. Nekem nincsenek ilyen ambícióim.

R: Prózát írsz mostanában. Mi lett a költészettel?

KÁ: Kevés verset írok mostanában, véletlenszerűen. Azt gondolom, a líraiság benne van a prózámban. Korábban sok prózaverset írtam. Soha nem voltam formaművész. Bosszantott a rím, nem érdekelt. A ritmus fontos, de a kötött formákra nincsen se fülem, se kedvem. Mindig volt prózai ambícióm, de ahhoz érettebbnek kell lenni, komolyabban neki kell ülni. Korábban talán nem voltam ehhez elég komoly ember.

R: Az Aegon Művészeti Díjat te kaptad idén a regényedért. Hosszú ideje élsz külföldön, mennyire követed a magyar kortárs irodalmat? A külföldi kortárs szerzők hatnak rád?

KÁ: Rengeteget olvasok, olvasom a kortársaimat is. Korábban nekem kimaradtak a magyar kortárs szerzők. Gimnazistaként a XIX-XX. század klasszikusait, Musilt, Goncsarovot, Proustot, Thomas Mannt faltam. A kortársak, néhány kivételt leszámítva, akkoriban nem érintettek meg. Nádas Pétert és Kertész Imrét nagyon szerettem. Többet olvastam franciául, mint magyarul. Menekülés volt ez is, ne kelljen kötődnöm egy helyhez.

R: El kellett ahhoz menned, hogy megírhasd a Boldog északot, hogy magadra és az otthonra is rátalálj? A helyváltoztatás meghalás és egy új élet kezdete is.

KÁ: Sokkal görcsösebb és zártabb voltam itthon. Már az első hosszabb helyváltoztatáskor láttam, hogy jót tesz, sokkal nyitottabb, merészebb vagyok. El kellett mennem, hogy felnőtt és érett legyek. Van egy versem, aminek az eredeti címe a Boldog Észak volt, ahol arról írtam, hogy az egyszeri öngyilkosság helyett sok pici meghalásom volt az életemben. Az elutazások is meghalások. Meghalsz az itt maradók számára. Szellemalakká válsz, és mindig újra kezdesz egy új helyen A könyv egyik legfontosabb gondolata a meghalások és újraszületések története.

R: Hol tartasz most a menekülésedben?

KÁ: Norvégiában vagyok, megérkeztem, a menekülés már nem olyan fontos, miközben gyűlölöm azt a kispolgári létet, ami Norvégiát jelenti.  Következő regényem erről fog szólni. Nagyon személyes hangú lesz. Többlaki szeretnék lenni. Mert hazaérkezni is jó.
Szerző: Marton Éva