Czóbel, egy francia magyar / MűvészetMalom, Szentendre
2014.06.28.

Izgalmas, sokarcú alkotó tárlata ez. A bársonyos Van Dongentől a heves Matisse-on át a borongós Ámos Imréig találhatunk párhuzamot a Czóbel-életműben. Velejéig modern művész, aki Cézanne köpönyegéből bújt elő. Saját, vállalt mesterének Van Gogh-ot és Gauguin-t nevezte. VERESS GYÖNGYI ÍRÁSA.

Maszk és Mandolin, 1928.
Maszk és Mandolin, 1928.
Szentendre nemzetközi szinten legismertebb művésze előtt adózik ezen a nyáron: a remek kiállító helyszínen, a MűvészetMalomban Czóbel Béla életmű-kiállítás nyílt, amely egészen augusztus végéig látogatható. A kiállítás több tekintetben is kuriózum: az 1971-es műcsarnokbeli életmű-kiállítás óta nem volt önálló Czóbel-kiállításra példa Magyarországon. Egyik legeurópaibb művészünkről van szó, akinek az életműve alaposan szétszóródott szerte a világban: komoly kihívás legalább részben egybegyűjteni a képeit. A tárlaton akad olyan festmény is, amelyet először láthat a közönség (Csendélet az ablak előtt, 1917 vagy az 1918-as Váza széken című csendélet hátoldalán a vörös festékréteg alól nemrégen felszabadított férfiportré). Nem hétköznapi módon különböző Wanted-felhívások tarkítják a termeket és teszik izgatottá a látogatót: a Czóbel-életmű egy része továbbra is lappang. Bizonyos képei pedig nagy valószínűséggel megsemmisültek: gyaníthatóan több műalkotása esett a hitleri idők áldozatául a berlini időszakból (1919-1925), hiszen Czóbel munkái is „elfajzott művészetnek” számítottak. 

A MűvészetMalom egészét elfoglaló kiállítás megközelítőleg kétszáz műalkotását időrendi sorrendben helyezték el a kurátorok, az időrendiséget helyenként felülírják Czóbel sűrűn váltakozó élethelyszínei: Budapest, Párizs, Nagybánya, Belgium, Berlin, Hollandia, Nyergesújfalu, Hatvan, Szentendre. Előrehaladva egyre inkább dominál a Párizs-Szentendre tengely: a húszas évek közepétől Czóbel Béla a francia fővárosban élt, később, a harmincas évek közepétől, amikor megkedvelte Szentendrét, gyakorlatilag kétlaki életet élt Párizs és Szentendre között, egészen 1973-ig. Párizsban telelt, majd tavasztól őszig Szentendrén dolgozott. 

Czóbel témaválasztásában az emberábrázolás (portré, akt) és az utcaképek, tájképek dominálnak. A megörökített személyeket ábrázoló festményeket sajátos meghittség lengi körül, néha háttal álló alakokat láthatunk, ahogy éppen kitekintenek az ablakon vagy a templomtornyot nézik. Mintha meglesnénk a portréalanyait egy-egy intim helyzetben - egy kalitkával foglalatoskodó kislányt, a könyv felett elalvó gyermeket vagy a nagybányai templomtornyot figyelő Dr. Réh Bélát. Ezek közül az intim hangulatú képek közül egyik legcsodálatosabb a Normandiai enteriőr 1926-ból. A kép egyszerre játékos és vad, nyugalmat árasztó és expresszív: egy külső helyiségből üres szobabelsőbe lesünk be, a két teret a játékosan összemázolt, naiv díszítésű ajtókeret választja el.

A tárlaton kiállított utcaképek között sok a nagyvárosi kép (Berlin, Párizs, Budapest), a művész leggyakoribb, visszatérő elemei: boltok és cégérek, piacok, a pezsgő utca, az éjszakai negyed, utcasarkok, háztetők. De Czóbel nemcsak a nagyvárosi nyüzsgést szerette, a békebeli hangulatú, árnyas kertekben is készültek meghitt portrék, életképek (Mimi sárga rózsával,1975, Nyugágyban fekvő nő, 1950, A művész kertje Szentendrén, 1962).

Fekvő női akt, 1907.
Fekvő női akt, 1907.
Kezdeti korszakából megtekinthető néhány csodás, Rippl-Rónai hatásáról tanúskodó kép: az Ülő férfi (1906), Téren (1905-1906), Festők a szabadban (1906). Utóbbi a Centre Pompidou tulajdona, ahogyan számos alkotása van neves európai és amerikai gyűjteményekben, illetve magánkézben: Czóbelnek már párizsi és berlini tartózkodása idején is voltak megrendelői, gyűjtői.

Czóbel sajátos utat járt be festőként, az európai képzőművészet több csoportosulásához is társult (a legfontosabbak: Les Fauves, De Branding, Die Brücke, MIÉNK, a Nyolcak), mégis kívülálló, magányos művészről van szó, aki saját útját járta, mindvégig megőrizve egyéniségét. Képein a posztimpresszionizmus, a francia vadak, az expresszionizmus, a neoprimitivizmus stílusjegyei is fellelhetőek, legjellemzőbb talán a fauve-primitivizmus. Színes, sokarcú alkotó tárlata ez. A bársonyos Van Dongentől kezdve, a heves Matisse-on át, a borongósabb - szintén Szentendrén alkotó - Ámos Imréig találhatunk párhuzamot a Czóbel-életműben. Velejéig modern művész, aki Cézanne köpönyegéből bújt elő. Saját, vállalt mesterének Van Goghot és Gauguin-t nevezte. Korai párizsi tartózkodása idején Czóbel az akkor még ismeretlen Modigliani szomszédja, a Montparnasse művésznegyedét rója, ismeri többek között Braque-ot, Picassót, bejáratos a Stein-tesvérek művészeti szalonjába a Fleurus utcában. 

Gertrude Stein így emlékezik meg róla a Salon des Indépendants 1907-es kiállítása kapcsán: „ A Matisse-szal egy szobában, egy válaszfallal kissé eltakarva ott volt ennek a képnek egy magyar változata, bizonyos Czóbeltől, emlékeztem is rá, hogy találkoztam is vele a Rue de Fleurus-n. A Függetlenek szerencsés megoldása volt, hogy a heves tanítványt a heves, de mégsem olyan heves mesterrel szemközt helyezték el.” A Függetlenek Szalonján kiállított Czóbel-akt – Fekvő női akt - sajnos eltűnt, a szentendrei tárlaton egy gyengébb minőségű fekete-fehér fénykép alapján próbáljuk elképzelni, milyen lehetett a valóságban: merész, vad vonalak és kontrasztos színfoltok jellemzik. Maga a Matisse-akt éppen az a Kék akt: biskrai emlék (1907), amelyre kezdetben Picasso így fakadt ki: „Nem értem, mi járhatott a fejében: ha egy nőt akar megfesteni, fessen nőt, ha egy dekorációt akar készíteni, készítsen egy dekorációt. De ami itt van, sem egyik, sem másik.”

Fotók: MűvészetMalom
Fotók: MűvészetMalom
Az eseményt hirdető plakátra kiválasztott festmény telitalálat: ez a Fiú labdával című, 1916-os kép, egy holland korszakából való festmény. A gyerekportré hangulata összecseng a kiállítás címével: Czóbel, egy francia magyar. Az összecsengés alatt itt a kép európaiságát, modernségét értem, hiszen ez a kép éppen nem Franciaországhoz, de minden bizonnyal egy holland tengerparti üdülőhelyhez köthető. A közepes méretű olajfestményen egy markáns arcú, matrózruhás gyerek ül, jobb karjával testéhez szorítva egy színes strandlabdát – ezek a labdák az egyik terem bejáratánál meg is jelennek egy vitrinben. Erőteljes színek, részletgazdag, kidolgozott arc, a testet és a karokat ugyanakkor elnagyolt vonalak jellemzik, a háttérben pedig a Czóbelnél gyakran megjelenő erőteljes térválasztás (sárga és kék részre válik a háttér – ablak és fal? – vagy egyszerűen csak két különböző helyiség határait jelezve).  A Czóbel által megörökített kisfiú gnómszerű alkata, koravén arca - erős orrcimpáival, összeszorított ajkaival - (közeli rokonok sarja?) meglehetősen bizarr jelenség. Ez a groteszk portré hangulatában, szín- és ecsetkezelésében, merészségében egy olyan friss, modern hangnemet üt meg, amely a korabeli magyar festészetre nem volt jellemző  és  nagyszerűen összegzi  az européer Czóbel nyitottságát. Nem véletlenül ő a legfranciábbnak kikiáltott magyar festő, akit a Fauves-ok között is a legvadabbak között tartottak számon. 

A kiállítás 2014. augusztus 31-ig látogatható.