Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

PUNKS NOT DEAD

Mi vagyunk a legjobbak!
2014. jún. 16.
Üvöltötte anno a világba az irányzat egyik legbefolyásosabb zenekara, a skót The Exploited. Úgy fest, a kinyilatkoztatással a svéd rendező, Lukas Moodysson is egyetért: Mi vagyunk a legjobbak! című mozijának egy nyolcvanas évekbeli punkbanda a főszereplője. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Méghozzá nem is akármilyen! Az együttest három prepubertás korban járó kiscsaj alkotja, a vagány, tarajos Klara (Mira Grosin), a szemüveges és gátlásos Bobo (Mira Barkhammer) és a banda kedvéért testi-lelki átalakuláson keresztülment Hedvig (Liv LeMoyne). Az utóbbi azzal kvalifikálja magát a stockholmi zenekarba, hogy a másik két lánnyal ellentétben ő tényleg tud zenélni, játszik klasszikus gitáron, sőt még kottát is olvas. 
Egyszóval, nem a művészi igények kielégítése hívja életre a bandát, hanem egy falkaforradalom, vagyis a vágy a közös lázadásra: gáz a disco és a tapadós lasztex cicanaci a sziviszőke osztálytársakon, a hosszú hajú sörözgető kockásinges rocker csávók a közösségi házban, ultraciki a suli meg a tornatanár, de legfőképpen a szülők. Bobo egyedülálló anyja egyfolytában az igazit keresi, de mindig csalódnia kell, Klara szülei rendszeresen veszekednek, Hedvig anyja pedig hívő keresztény, és szeretné, ha a lánya is komolyabban venné Jézust. Vagyis: fuck the system! 
Hol jön a matekdoli ahhoz, hogy Afrikában éheznek a gyerekek, folyik a fegyverkezési verseny és elnyomják a svéd nőket?! Ilyen és ehhez hasonló bájosan naiv, ám mégis hiteles elégedetlenségből és dühből születik meg a név nélküli együttes első dala is, a Hate The Sport!, amelynek próbái közben hőseink – erős túlzással – megtanulnak valamennyire zenélni, összecsiszolódnak, alakítgatják egymást és szembenéznek a korai tinédzserévek klasszikus kihívásaival, úgymint: plátói szerelem, alkohol, formálódó zenei ízlés, szülőkhöz való viszony, bandázás. 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Lukas Moodysson, aki korábbi filmjeivel is bizonyította már, hogy kifejezetten érdekli a gyermeki lélek, és hogy a kisiskolások és a tinik problémáihoz komoly empátiával közelít (Redvás Amal, Mamut, Lilja 4-ever stb.) hétköznapi történésekből, mondhatni csupa mellérendelő mondatból építi fel a filmjét, amelyben a nagyobb katarzisok is pár napig tartanak csupán. A helyi tini punkbanda, a Sabotage frontembere ideig-óráig feszültséget okoz a lányok között a kisfiús sármjával, ám hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a külsejénél és a szívénél sokkal fontosabb a slágerük üzenete: „Brezsnyev, Reagen, Fuck Off!” (Igaz, hogy Brezsnyev ekkorra már halott, de szótagszámra legalább stimmel.) Ehhez hasonló szeretetteljes irónia jellemzi végig a filmet, amelyben egyszerre kedves és röhejes, hogy a lányok jobb híján szappannal állítják be a sérójukat, elektromos gitárra tarhálnak a metróban, hogy aztán fagyira költsék el a pénzt, harcosan érvelnek a próbaidejük mellett a közösségi házban, vagy megismerkednek az alkoholos befolyásoltsággal egy bulin. 
A punk maga természetesen metafora, bármelyik, az establishmenttel és a mainstreammel szembehelyezkedő irányzat simán helyettesíthetné – a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején épp ez a mozgalom csapott oda az asztalra, sokkolta és provokálta a felnőtteket és a nyárspolgárokat, kérdőjelezte meg a fennálló rendet, engedte be a friss levegőt az áporodott világba, és segítette az öndefiníciót, vagyis az identitásképződést. A Mi vagyunk a legjobbak! leglényege pedig ez utóbbi kettő volna: a bandatagok az egymáshoz, a külvilághoz, a szülőkhöz és a rendszerhez való viszonyuláson keresztül formálódnak a filmidő alatt. A másodhegedűs Bobo, aki csak azért lesz dobos, mert Klara basszusgitározni akar, próbál nagyobb befolyásra szert tenni; Klara ellenben némi 
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
nagyvonalúságot tanul; a legkomolyabb átalakuláson azonban a zenekar legidősebb tagja, Hedvig megy keresztül, aki a csoportnorma hatására és elköteleződését bizonyítandó képes a hosszú hajától is megválni, és lazábbra venni a kapcsolatát Jézussal. 
Moodysson filmjéhez a kiindulópontot nejének, Cocónak az önéletrajzi ihletésű képregénye adta, a zenei aláfestésnek köszönhetően pedig a svéd punk bugyraiba (KSMB, Ebba Gron) szállhatunk alá, amely viszont a sok közeli, dokufilmes hatást keltő képpel megtámogatva remekül szolgálja a hiteles korrajzot (attól függetlenül, hogy a téma egyetemessége folytán végül is mindegy, hogy mikor és hol játszódik a film). Aki maga is meg- és átélte, és nem felejtette el, hogy milyen igazi barátokra szert tenni, rajongani zenekarokért, lázadni a szülők ellen, lelkesedni eszmékért, könnyedén rákapcsolódhat a filmre. A filmre, amely egyszerre nevezhető formabontó zenés ifjúsági mozinak, és nosztalgiamentes, ám épp emiatt nagyon is nosztalgikus húrokat pengető, felhőtlenül energikus, de a tiniproblémák bemutatásától sem mentes felnőtteknek szóló játékfilmnek. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek