Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SOKKAL JOBB ITT, MINT TAVALY

POSZT 2014
2014. jún. 10.
Most akkor ünnepélyesen megígérem, hogy – bár nagy a kísértés rá – egy szót sem fogok az időjárásról írni. PUSKÁS PANNI FESZTIVÁLBESZÁMOLÓJA.
Már csak azért sem, mert a Pécsi Országos Színházi Találkozó idén elég izgalmas ahhoz, hogy érdemben foglalkozni lehessen vele. Azt gondolom, hogy az idei válogatás sokkal sokszínűbb és színvonalasabb például, mint a tavalyi, még akkor is, ha a válogatók (Sándor L. István és Császár Angéla) egyik legfontosabb szempontja a politikai egyensúly megteremtése volt. Akárhogy is: mindenképpen rokonszenvesnek találom, hogy a főhajtásos behódolás a magyar színházi élet legbefolyásosabbja előtt idén szerencsésen elmaradt.
A versenyprogramról már sokat írtunk a Revizoron, úgyhogy igyekszem az izgalmasabb off-programokra koncentrálni ezúttal. Ezek között idén is találtam olyan előadást, aminél azt éreztem, szívesen kicserélném a versenyprogram egyik kevésbé átütő darabjára. Ez volt a színművészetisek Tajtékos napokja, amit Fekete Ádám dramaturg változtatott kiváló színpadi szöveggé, Boris Vian túlburjánzó képeitől megszabadította a szöveget, s helyette megtöltötte azt rengeteg humorral, snittszerű, pörgős váltásokkal.

Bach Kata és Szilágyi Csenge a Tajtékos napokban.
Bach Kata és Szilágyi Csenge a Tajtékos napokban. Fotó: Dudás Ernő / Kultúrbrigád 

Fehér Balázs Benő rendezése egy rajzfilmszerű világban mutat meg végletesen egysíkú, leegyszerűsített figurákat, akiknek nincs múltjuk, csak jelenük, s vágyuk is csak egy: szerelmesek akarnak lenni. Az első rész a szerelem megtalálását mutatja be könnyeden és viccesen, de a felvonás vége már kezdi érzékeltetni azt is, hogy a szerelmet nemcsak megszerezni lehet, de elveszíteni is. A második felvonásban ennek mentén már a két főszereplő pár széthullását látjuk, s így nagyon erős kontraszt alakul ki a két rész között. Rada Bálint Chick-je rettegni kezd az elköteleződéstől, ezért őrülten merül el gyűjtőszenvedélyében – bizonyos Jean-Soul Partre könyveiből és személyes tárgyaiból annyit vásárol, hogy tökéletesen eladósodik, szakít szerelmével, Alice-szal (Szilágyi Csenge) is, s egy adóbehajtó képében eléri a vég. A behajtó egyébként tévedésből a fiú ruhája alól Alice szívét veszi ki és töri ketté először, majd amikor a lány esik össze Chick helyett, akkor kiveszi a fiú zsebéből a másik szívet – mindkettőjüknek menniük kell.
Bán Bálint a Tajtékos napokban. Forrás: PORT.hu
Bán Bálint a Tajtékos napokban. Fotó: Dudás Ernő / Kultúrbrigád 
A másik páros szerelme a végtelenül naiv és kedves Chloé (Bach Kata) haláltusájában és az érte erején felül is küzdő Colin (Bán Bálint) hiábavaló igyekezetében vérzik el. Miközben Colin mindenét pénzzé teszi, a boldogtalanságtól pedig az előadás tere egyre inkább kiürül, úgy töltődnek meg érzelmekkel, tartalmakkal, lélekkel a szereplők. Az előadás első felének kedves limonádé jellege az utolsó jelenetekre a végletekig tragikussá válik, és nincs feloldás, még tapsrend sincs, ahol egy kicsit fellélegezhetnénk.
Idén is roppant izgalmas a Dramaturg Céh Nyílt fórumának programja, no meg a felolvasószínházak, a beszélgetések és a műhelybemutatók. Térey János, Spiró György és Székely Csaba legújabb szövegei mellett helyet kapnak ismét fiatal, kevésbé ismert alkotók művei is. Ilyen volt például Lénárd Róbert Tetkó című drámája, ami egy kis falu zárt, nyomasztó közegében mutat fel olyan problémákat, mint a cigányellenesség vagy a homofóbia. De említhetném Vékes Csaba Ananász című szövegét is, amiben egy abszurd, utópisztikus társadalom jelenik meg, ahol nincs ananász, nincsenek könyvek, és minden gondolatot a militarista diktatúra irányít. Jó, lehet, hogy ez mégsem annyira utópisztikus.
Derzsi György a Szerelmem, Sárdy című előadásban.
Derzsi György a Szerelmem, Sárdy című előadásban.
A POSZT-ban nem csak a színház a jó, hanem az is, hogy amikor már némi túladagolást kaptunk az előadásokból, akkor ki lehet venni egy kis szabadságot. Ezt tettem én is tegnap este, amikor a Trafikban meghallgattam Lovasi András és Heidl György zenés estjét. A program szerint megzenésített Lackfi-verseket és latin himnuszokat adtak volna elő, ám az előbbiek túlsúlyba kerültek a Jelenkor színpadán és a himnuszok közül csak egyetlenegyet játszottak el, s az is kissé kommerszre sikeredett a könnyed akusztikus gitár és főleg a rocksztárosan affektáló énekhang miatt. Ezért is hallgattam meg a dalt az eredeti hangszerelésben, ami már egy sokkal fegyelmezettebb és izgalmasabb hangzásvilágot mutat. Jól állt viszont a kispálos nyekergés a Lackfi-verseknek, már csak azért is, mert van valami közös Lovasi dalszövegeinek és Lackfi verseinek a felépítésében, ami talán a soráthajlásokban és az irónia állandó jelenlétében érhető tetten.
Szórakoztatóak voltak a számok közötti beszélgetős blokkok is, amiket Ágoston Zoltán moderált. Nem gondoltam volna, hogy őszintén fognak egyszer érdekelni valakinek a „mi volt a katonaságban” típusú sztorizásai, amiben úgy tűnik, hogy nagyot tévedtem, mert noha az este folyamán nem sok olyan dolog hangzott el, ami irodalmi vagy zenei vonatkozásban kifejezetten érdekes vagy mély lett volna, a nagyszerű anekdoták azért röpködtek, és emiatt egy percig sem volt hiányérzetem.

Történt velem ezen a POSZT-on még egy meglepő dolog. Mindegy, hogy pontosan hogyan és miért, de eljutottam a szarvasi Cervinus Teátrum Szerelmem, Sárdy című egyszemélyes előadására, és komolyan mondom: jól éreztem magam. A titok csak annyi, hogy az alkotók nem tették kifejezetten magasra a lécet, de a kitűzött célt nagyon szépen megugrották, ezt kár lenne vitatni. Derzsi György félig magát játssza, s a szöveg az ő önvallomásával indul, azzal, hogyan bukott meg egy főszereppel az egyik vidéki színházban, és hogyan puskázta így el élete egyik legnagyobb lehetőségét. Aztán beindul a fikció: történet a nagymamáról, aki már meghalt, de ifjú korában nagyon szerelmes volt Sárdy Jánosba, persze csak távolról, plátóian. Derzsi pedig a nagymama naplóit olvassa, s közben bizonyos részeknél át is lényegül a nagymamává, belekerül az éppen olvasott szituációba, de nagyon komolyan veszi magát, s nem csap át egy pillanatra sem önmaga paródiájába. Bizonyos részeknél továbblép eggyel, és a nagymama által emlegetett Sárdy Jánossá változik, s ilyenkor énekel. Derzsi György nem egy bonviván, és nem is akar az lenni, Sárdynak egy-két jellegzetes gesztusát megismétli ugyan, de nem kíván azonosulni vele. És lehet szeretni és utálni Sárdyt, de egy egészen biztos: csodásan énekelt, Derzsi pedig egészen hasonlóan énekel csodásan, kettőjük hangja valahol mégiscsak egybeolvad.
Összességében pedig csak annyit szeretnék mindehhez hozzáfűzni, ami a fentiekből talán már úgyis kiderült, hogy jó hangulatú az idei POSZT. Úgyhogy aki hezitál, hogy jöjjön-e, annak azt tudom ajánlani, hogy dobjon be egy fogkefét a táskába és induljon, mert még csak a fele ment le eddig, és talán már nem is fog elromlani.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek