Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A NŐ, AKIT SOHA NEM SZERETTEK

Euripidész – Székely Csaba: Alkésztisz / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – POSZT 2014
2014. jún. 7.
Van-e köztünk olyan ember, aki életét áldozná a szeretetért? Sorin Militaru rendezése igenlő választ ad a kérdésre, de biztosít minket arról is, hogy velük együtt tűnik el a világból a jó. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Sebestyén Aba, Bokor Barna
Sebestyén Aba, Bokor Barna

Euripidész egy kicsit most mindegy, a hangsúlyok legalábbis nagyon eltolódnak az eredeti műhöz képest, annyira, mint amennyire a világban is. A vásárhelyi társulat előadásában az a kérdés, hogy szólal meg a szerelmi önfeláldozás ősi története abban a világban, amelyben mi élünk. Ez a kérdésfeltevés szinte kötelezően fosztja meg a mítoszt az istenektől, nincs is benne egy sem, csak a magányos, türelmetlen halál. Ez pedig következményekkel jár, Székely Csaba szövegében mindenki teljes mértékben a maga ura, nem befolyásolja Admitosz sorsát az istenek akarata, s így teljes mellszélességgel kell vállalnia gyávaságát és gyengeségét.

Bányai Kelemen Barna eképpen áll előttünk már abban a pillanatban, hogy a családi vacsorára megérkezik. Öltönyös macsó, kezében aktatáska, zsebében a fél világ, a család csak csinos háttér egy színes, nagyfelbontású fotón, a legapróbb gesztusaiban is látszik, hogy nincs senki, akit annyira szeretni tudna, mint önmagát. Az álságosság és szeretetlenség itt generációkon átívelő hagyomány: Admétosz ugyanazzal a gépies mozdulattal fog kezet fiával, mint Pherész (Szélyes Ferenc) vele, és száz meg ezer év van ebben a gesztusban, a hozzáfűzött mondatban pedig megannyi frusztráció: „húzd ki magad, fiam!”  

Galló Ernő
Galló Ernő

A férfivá válás ennek mentén pedig nem a felelősség megtapasztalása, hanem puszta külsőségek felvillantása. Mikor Admitosz megkérdőjelezi apja férfiasságát és erejét, akkor Pherész ahelyett, hogy férfiasságát az önfeláldozás bátor tettével demonstrálná, odalép a nála három fejjel magasabb, fiatal, izmos lakájhoz (Korpos András), és lenyomja szkanderben, majd kiszalad a térből, egy gumiszalaggal tér vissza, hogy komoly arccal széthúzza azt.

És lakik itt az úri családban egy nő, aki folyvást útban van mindenkinek, akit levegőnek néznek, aki teljesen alárendeli magát, aki túl szelíd ahhoz, hogy kiálljon a saját igaza mellett, mert akkor is ő kér bűnbánóan bocsánatot, amikor őt lökik fel éppen. Alkésztisz igazi kívülálló, olyan nő, akit soha nem szerettek igazán.  A megbecsültség teljes hiánya miatt neki nem olyan nehéz az elválás, kicsit mintha vágyna eltűnni teljesen, hiszen amúgy is alig volt helye a saját életében. Viszont észre kell vennünk azt is, hogy Alkésztisz (Tompa Klára) nem férje életét akarja megmenteni itt, az eseményekbe akkor avatkozik bele, amikor Admitosz két gyerekük közül az egyiket akarná feláldozni maga helyett. Alkésztisz – bármit mond később – nem szerelmes feleségként, hanem elsősorban anyaként vállalta a halált a két döntésképtelen gyerek helyett.

Szélyes Ferenc
Szélyes Ferenc

De hiába adja az életét Alkésztisz, még így sem tud a figyelem központjába kerülni, mindenki a saját magáról írt szólamait szajkózza, még azt sem tudják, hogy a nő elment-e már vagy ott van-e még, a szülők és Admitosz veszekedése csak látszólag szól az ő haláláról. Miután lepörög előtte élete filmje a háttérben lévő plazmatévén elindul végre a türelmetlenkedő halállal (Sebestyén Aba), aki forgatja a szemét és sóhajtozik, mert már megszámlálhatatlanul sokszor játszotta ugyanezt a játékot, mert neki már nincsenek meglepetések.

Amikor az előadás bunkó Héralésze (Bokor Barna) elindul Alkésztiszért az alvilágba, akkor váratlan dolog történik: egy másik előadás kezdődik el. A színpad egy nyomasztó effektekkel, képekkel és fényekkel megtelt pokol-vízióvá válik, amiben riasztó, patás szörnyeteg szaladgál, ahol bármi megtörténhet: szürreális, erőszakos jelenetek követik egymást. Fontos viszont az, hogy Héraklésznak nem kell eljutnia a pokolba, mert a pokol ott van, abban a szobában, ahol az első rész játszódik, s bár már az elején leleplezi magát, mélységes bugyraiba csak most tudunk betekinteni.

László Csaba
László Csaba. Fotók: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.

A szürreális vízióból szép lassan kibontakozik egy rettentő jövőkép: Admétosz – még ki sem hűlt felesége sírja – azonnal új asszonyt keres (így van ez Euripidésznél is, az más kérdés persze, hogy ott a férfit hűtlensége is feleségéhez Alkésztiszhez vezette). Az új asszony gonosz mostoha, az apa bántja a gyerekeket, kislányát nap mint nap meg is erőszakolja, majd a megnyomorított gyerekek felnőnek, s a fiú megfojtja az apát, hogy utána ő erőszakoskodhasson húgával.

Mikor Héraklész kiszabadítja Alkésztiszt, ő egyedül ül a szoba közepén, az ördögök eltűnnek, de a bútorok nem rendeződnek vissza, a fény is sejtelmes marad. A pokol mélyéről kikerült, de nem is tért igazán vissza, félig él, félig halott, ahogy Euripidésznél is, és megszokott bűnbánó hangján csak annyit mond, hogy „bocsánat”. És abban a pillanatban valami lényegit értünk meg, hogy most igen, van miért bocsánatot kérnie, mert áldozatával eltűnt az utolsó csepp jó is a világból, hogy a földi pokol nélküle lesz csak igazán az.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek