Fekete leves
2014.06.04.

Saját zsebből finanszírozott, derűs marháskodás a Fekete leves, amelyben az amatőr forgatási körülmények mellett azért a belterjes magyar valóság is megvillan. Kisstílű gengsztereknek kis film dukál. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Kétszázkilencvenhat és fél millió forint. Ennyi támogatást utalt ki a Magyar Nemzeti Filmalap Árpa Attila új akcióvígjátékának, az Argo 2-nek. Ezzel a lendülettel utalhatta volna Novák Eriknek is, aki kétmillióból is jobb filmet hozott össze az Argónál. Önmagában ez persze nem jogosít nagy reményekre, a Fekete levesre még úgy se mondanánk azt, hogy igazán jó film, hogy a támogatási rendszeren kívül barkácsolt függetlenfilm inkább többé, mint kevésbé szerethető a maga kreatívan összerakott soundtrackjével, érdes képi világával és darabos cselekményvezetésével. Ahogy az az amatőr körülmények közt, de profi szakmabeliek által kedvtelésből összehegesztett filmeknél megszokott, átsüt rajta a tétnélküli örömfilmezés jó kedélye, de közben az improvizációkra felfűzött jelenetek többször is üresjáraton kocognak.

A sztori a piperkőc, Elvis-mániás DJ és az ő pókeradóssága körül pereg, aki egy 300 milliós szállítmány elcsenésével törlesztené a számlát. Ehhez pedig a pszichiátriai osztályon drámázó haverjait szervezi be: az amnéziás futballhuligán Simont (Szabó Simon), a drogos filmrendező Eriket (Novák Erik), a barátja öngyilkosságát feldolgozni képtelen Herminát (Fátyol Hermina) és a tolókocsiba kényszerült, színész Zsoltit (Nagy Zsolt). A film eleinte két szálat futtat, az egyiken az élet pofonjaitól megroggyant kórházkezeltek traumái bomlanak ki, a másikon a gengszterkedés folyik káeurópai kisstílben, egyrészt DJ, másrészt apja, a helyi keresztapa (Vágvölgyi B. András) és drabális lóti-futijai részéről.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Novák eleinte nem keveri, hanem váltogatja a drámai és a vígjátéki hangnemet, ami egészen addig zavaróan hat, amíg össze nem ér a két szál, és jóval abszurdabb hangnemet üt meg a Fekete leves. A film akkor él igazán, amikor adottságból erénnyé fejleszti a szűk költségvetést, például a műfajparódiává túlzott, régimódi ketchupvérrel festett erőszak- vagy a csúzlival (!) kivitelezett rablásjelenetben. Utóbbi a film legviccesebb betétjét jelenti a rákövetkező elszámoltatással, mikor a sofőröknek a nagyfőnöknél kell kimagyarázniuk magukat, hogyan is rabolhatta ki pár „kripli” egy csúzlival a páncélozott autójukat.

A verbális humor már korántsem működik ilyen flottul, a négyoldalas treatmentből rögtönzött párbeszédek legalább annyiszor torkollnak túlhabzott baszdmegmaratonba, mint ahányszor az ötperces memóriával bíró Simon a leglehetetlenebb szituációkban is beköp egy vicceset. A színészválasztás viszont segíti a meg-megcsikorduló humort, Herczeg Zoltán divattervező a flitteres drogdíler, Vágvölgyi pedig a kőparaszt keresztapa szerepében alkot emlékezeteset. A 2013-ban elhunyt, tolószékbe kényszerült Nagy Viktor – Novák előző filmje, a Zuhanórepülés forgatókönyvírója – előtt tisztelgő Nagy Zsolt azonban már a viseltességet, a cinizmust, a drámát hozza tolószékes karakterébe. De ahogy Hermina esetében a (kétszeres) öngyilkosság megrázkódtatása, Eriknek pedig a rehab és a feleséggel szőtt „se veled, se nélküled” kapcsolata, úgy Zsolt problémái is érthetetlenül elkallódnak a diliházas alapozás után.

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
A film egyszerűen elfelejti belső konfliktusaikat és nekiáll hülyéskedni, pedig első körben ezzel, és nem az elnagyolt gengsztersztereotípiákkal vonja nézőit érzelmi közelségbe. Az olcsó kivitelezés miatt kissé sántító akciójelenetekben pont az teremthet feszültséget, ha a közönség valamelyest törődik a zsánerben – nem fizikailag, hanem lelkileg – szokatlanul keményen kezelt emberekkel. A Zsolt–Hermina–Erik-féle, halványan felderengő szerelmi háromszög sincs kibontva, amire lehet mentség, hogy a titanicos bemutató után 17 percet kinyestek a filmből, de azért még így is bennragadtak feleslegesen túlnyújtott epizódok – ld. a drogdílerek és a behajtóemberek hosszú kocsikázását, vagy a kitartott helikopteres Budapest-látképet. Az öncélúan szoftpornós és részegeskedő betétekkel túlzsúfolt Zuhanórepülésnél azért jobb a helyzet, és jót is tett a film ritmusának az újravágás: a bankrablásig bezárólag korrekten erősödik a tempó, utána viszont sajnálatosan elernyed, kipereg a feszültség a filmből. Lehet ez azért is, mert a heistfilm legalább annyira kötött zsáner, mint a western, s aki látott már belőle kettőt, az hamar kitalálhatja, mi is következik az amúgy bájosan bizarr rablásepizód után.

A kissé nyeglén felrakott és mélyen nem boncolgatott kerettörténetnél viszont érdekesebb, ahogy Novák és tsai. egy kis magyar valóságvázlatot rajzolnak a karikatúrává húzott karakterek mögé. Ott van a 8-1-es, kvázi-szimbolikus holland focivereség, a politikai simlik, a hedonizmusba fulladt életek, meg az intézményesített, hivatalos (orvosi) segítségből nem kérő fiatalság. De a maga fanyar cinizmusában működik az a jelenet is, amikor – a rendezői szerkesztés egyik ügyes pillanataként –felbukkan a hírekben a korábban bekatizott és eltűnt lány sztorija, mire Simon példás empátiahiánnyal benyögi: elvitte a rézfaszú bagoly. Az egymást kizsigerelő, habzó pofával káromkodó és közben gengsztert játszó emberek egy centire se lógnak ki a mai korhangulatból. Lehetnek a zsánerkészletből kölcsönkért típusfigurák, de az a körkörösség és belterjesség, ami a film cselekményvilágát jellemzi, letükrözi a magyar kisabszurdot: vihar meg kanál, tudjuk, tragikomédia az egész, de a Fekete leves legalább annyit garantál, hogy ha nem is röhöghetünk hangosan, de azért szolidan elmosolyodhatunk rajta. Cserébe pedig az adót nem, csak a mozijegy árát kell kifizetni.
Szerző: Soós Tamás

Cím: Fekete leves, Rendező, forgatókönyvíró: Novák Erik, Zeneszerző: László Viktor, Grósz Arthur Valentin, Operatőr: Dobóczi Balázs, Vágó: CSillag Mano, Szereplők: Feaky D, Herczeg Zoltán, Fátyol Hermina, Szabó Simon, Novák Erik, Parti Nóra, Máté Gábor, Nagy Zsolt, Vágvölgyi B. András