Az MR Szimfonikusok koncertje
2014.05.26.

Vajda Gergely és az MR Szimfonikusok legutóbbi koncertjén kiderült, miért is érti annyira Vajda a kortárs zene nyelvét: maga is kiváló komponista. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Vajda Gergelynek remek, mondhatni családias a viszonya a Magyar Rádió együtteseivel: édesapja egykor itt muzsikált mint szólófagottos, édesanyja, a nagyszerű énekesnő, Kincses Veronika pedig számos alkalommal lépett fel velük emlékezetes koncerteken. Vajda a zenekar vezető karmestere volt, s vezetése alatt az együttes egyre jobb hangzást produkált. Koncertjeik eseményszámba mentek, különösen azért, mert Vajda szívesen élt azzal a tőlünk nyugatabbra bevett gyakorlattal, hogy a programba kortárs szerzők műveit illesztette. Kétségtelen, Vajda a romantika és a kései romantika, valamint a kortárs zene interpretálásában jeleskedik a leginkább. Tán senki nem tud olyan összeszedetten, olyan koncentráltan vezényelni egy Eötvös Péter-operát, mint ő. Klarinétosnak készült, ezért is figyel talán kiemelten a fúvósokra: a koncertjein a fúvósoknak adja a legtöbb utasítást. Ennek is köszönhető, hogy Vajda az, aki a leghatásosabban tud elővezetni egy tuttit. Nála a tutti szinte az elviselhetetlenségig fokozódó hangrobbanás.

Vajda Gergely
Vajda Gergely

A május 15-i koncert programját látva akár azt is hihette a felületes szemlélő, hogy Vajda azt saját művéhez igazította, de valójában sokkal inkább arról volt szó, hogy a szerzeményét igazította a többi műhöz. A Vajda-darab, a Csárdás obstiné Bartók Két arcképe és Liszt A-dúr zongoraversenye közé ékelődött. A koncert második felére jutott Strauss nem kevés önbizalomról tanúskodó (ön)arcképe, a Hősi élet.

Az ideális és a torz képét lefestő Bartók-mű alapdallama (d-fisz-a-cisz) visszatért a makacs ismétlődésre épülő, ütős darabban, Vajda Csárdásában is. Az arcképek közül az első, az ideálist lefestő, akár szerelmi vallomásnak is felfogható tétel az I. hegedűverseny tétele is: a szólót Line Ildikó, a zenekar koncertmestere játszotta, átélten, de nem eléggé éneklően és felszabadultan. A második, a torz kép, melyből egyébként egyenesen következett a groteszk Vajda-kompozíció (kár, hogy a lassú pódiumátrendezés miatt ez kevésbé vált érzékletessé), interpretációja jobban sikerült: a legatók könnyedebbek lettek, ugyanakkor a szólóhegedű itt úgy szólt, mint ha egy száját tátó vadállatot jelenített volna meg.

Vajda Csárdása (melynek legfeljebb ritmizálása idézett valójában csárdást) egy ütősökre és zongorára komponált, önreflexióktól, sőt öngúnytól sem mentes zenei tréfa. A leginkább Ligeti ütősökre komponált, szellemes műveihez áll közel: a Síppal, dobbal, nádihegedűvel című, Weöres-versekre írt darabokhoz, a Régi Magyar Társastáncokhoz, esetleg Eötvös kisoperáihoz. Vélhetően e műnek is (melynek már a hangszerelése is jelzi, hogy nem szabad és lehet nagyon komolyan venni: a basszust a köcsögduda és a harang erősíti) van prózai alapja, Eötvös műveihez hasonlóan szövegillusztráció. Bartókot annyiban lehet felfedezni benne, hogy a zongorát is egyértelműen ütős hangszernek kezeli, és benne van a Zene néhány motívuma.

Hogy a zongora ütős hangszer is, azt Farkas Gábor Liszt aránylag keveset játszott zongoraversenyében is megmutatta. A magát egytételesnek hazudó mű Vajdáék felvezetésében öttételes zongoraverseny lett (tételek közt szünetekkel), mely különösen a rondóban fedte fel magát. Az első tételben a fúvósok, a klarinétok, a fuvolák láttató erővel jelenítették meg azt a hősi alaptónust, azt a nagyságra törekvő elkötelezettséget, mely hiúsággá, már-már groteszk ábránddá aztán a Strauss-műben fejlődött. Ezért is írható le, hogy Vajda e művek mellé, azokkal szembeállítva írta saját kompozícióját. Mintegy megmutatva azok túlzott nagyságra törekvő, s éppen ezért kissé torz vonásait. Farkas Gábor különösen az első tétel makacs – obstiné – ismétlődéseit adta igazán elszántan, illetve a harmadik tétel kemény, zengő akkordjait. Farkas ügyességét, rendkívüli képességeit a negyedik tétel robusztus fináléjában lehetett igazán megcsodálni.

A Hősi élet (op. 40) a csatát lefestő jelenetben vált igazán érdekessé. Strauss művének első tételeiben a zenekar nem szólt jól, híján volt az előadás a dinamikai karakterizálásnak, kissé unalmas volt a hős szenvelgése. Ám a Des Helden Walstatt tételre minden megváltozott: a kürtök végriadalmat festettek le. A hős az ezt követő tételekben mintha önmagával viaskodott volna. És e viaskodásnak a lemondás, a pusztulás elkerülhetetlenségének tudomásulvétele lett az eredménye. 

Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  Időpont:  2014. május 14.