Beszélgetés Fodor Tamással
2014.05.25.

Az idei évadban átadta a Stúdió K vezetését a fiataloknak, Zubek Adriennek és Nagypál Gábornak. Rendez és játszik. Nyughatatlan alkat. Színházról, a függetlenek létéről, túlélésről beszélgettünk Fodor Tamás színész-rendezővel, a Stúdió K alapítójával. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Revizor: Az idei évad egyik nagyon fontos előadása a Szkénében Paul Foster I. Erzsébet című darabja, egy színtársulatról szól. A fennmaradásuk, függetlenségük megőrzésének küzdelmeiről. A Stúdió K-nak, mint a legtöbb független színháznak, hasonló küzdelmet kell folytatnia fennmaradásáért. Kell kompromisszumokat kötni a fennmaradás érdekében? Mennyiben szabad kiszolgáltatottá válni?

Fodor Tamás az I. Erzsébet című előadásban
Fodor Tamás az I. Erzsébet című előadásban
Fodor Tamás: A függetlenség kéz a kézben jár a kiszolgáltatottsággal. Részben egzisztenciálisan, részben pszicho-fizikai állóképesség tekintetében, sok mindent vállalni kell, hogy megteremthessük azt a formát, azokat a tartalmakat, amelyeket más keretek között nem tudnánk megteremteni. A függetleneket, bár sok esetben margón kívül vannak, mégsem csak a margón kívüliek alkotják. Az I. Erzsébet című darabban egy királyi kegyből működő társulatot ismerünk meg, amely ha nem kap támogatást, meghal. A rendező, Szikszai Rémusz látomása szerint gályára küldik azokat a színészeket, akik nem paríroznak az aktuális hatalomnak. Nálunk még nincsen gálya. A fekete autó még nem jön értünk. Nincs rá szükség. Elég a kiéheztetés. Nincsen akkora fizetőképes kereslete ezeknek a társulatoknak, amely ha nagyon szegényes körülmények között is, de el tudná tartani őket. Támogatásra szorulnak. 

R: Kiszolgáltatottságról beszél. Sokan éppen azért adják fel kőszínházi létüket, mert a függetlenek szcénájában találják meg szabadságukat. 

FT: Nagy különbség nincsen a független színházak és a kis kőszínházak színészei között. Ugyanazok az emberek alkotják. A nyugtalanabbak, akik kockázatosabb témákhoz és formákhoz akarnak nyúlni. A kőszínházak működési költségei viszonylag biztosítottak. A technikai munkamegosztás fejlettebb még ebben a limitált mozgástérben is. Ezek a színházak bizonyos garanciák mellett, legtöbbjük önkormányzati fenntartásban működik. Támogatásuk sokszorosa a független színházakénak. A rendszerváltás hajnalán azt gondoltuk, vége az amatőrségnek, új időszak kezdődik a független színházak életében. Hogy mindenki egyenlő feltételekkel indul, nem a tulajdonos lesz a fontos, hanem a teljesítmény és a szakmaiság lesz a döntő a színházak finanszírozásában.

R: Volt néhány jó év.

FT: Még azokban a kormányzati ciklusokban sem, amelyek közel álltak hozzám. Egy ennyire központosított intézményrendszerben nagyon nehezen fogadják el az önerőből működő kulturális tereket. El kellene ismerni, hogy ezek kis segítséggel, önerőből jöttek létre. „Fogadott gyermekek”, amelyeket ugyanúgy kell ellátni saját alanyi jogukon. Ez nem történt meg. De 2010-ig egyik kormányzati ciklusban sem voltak megszorítások a függetlenekkel szemben. Utána, a második Orbán-kormány időszakában erőteljes visszafejlődés kezdődött a támogatási rendszerben. Jóindulatúan azt gondolhatom, ez a válság következménye volt.

R: Akar jóindulatú lenni?

FT: Kell, hogy az legyek az első évet illetően. De azt is gondolom, hogy minden válság kapóra jön az Orbán-rezsimnek. Elsorvad magától mindaz, amit el akar sorvasztani. Nem kell erőszakosan belenyúlni a rendszerbe. Kiéheztetéssel meg lehet szüntetni mindazt, ami nem kedvező a kormány számára. A kedvező dolgok, a foci, a fogadott politikai család kezében lévő vagy megszállt intézmények pedig pozitív diszkriminációban részesülnek. Sorra a hű vazallusok kezébe kerül ezeknek az intézményeknek az irányítása. A független színházak esetében ez nem megy ilyen egyszerűen. 

Fodor Tamás az Élektra című előadásban
Fodor Tamás az Élektra című előadásban
R: A jelenlegi kultúrpolitika megelégszik a kiéheztetéssel? Azzal már nem foglalkozik, hogy a nehezen talpon maradt társulatok mit játszanak, mit közvetítenek? 

FT: Nem tiltanak be semmit, legfeljebb rosszallásukat kiszervezik egy-két politikus parlamenti felszólalásába vagy Kerényi Imre, Fekete György, újabban Kálomista Gábor interjúiba. Hiszen a támogatások túlzott szigorítása, esetleg ellehetetlenítése rossz színben tüntetné fel azt a közép-európai országot, amely egy európai kontextusban létezik. Még akkor is, ha szavaiban szabadságharcot vív saját Európája ellen. De ez a tűrt-támogatott lebegtetés már a Kádár-rendszer második felében is hasonlóan működött. Azért lehetett az alternatív színházi mozgalomnak valamennyi szabadsága, mert a sorompók kissé felhúzódtak, be lehetett látni az országba. Ma, az internet korában naprakészen lehet tudni, mi történik a politika, kultúrpolitika vonatkozásában. Éppen ezért sokkal tapintatosabb és rafináltabb irányítási rendszert kellett a kormánynak létrehoznia. Nem volt nehéz, mert sok minden fennmaradt a múltból. Duplumokat hoz létre a kulturális kormányzat, az egyik Akadémia mellett egy másikat, az egyik szövetség ellenében egy másikat. Ráadásul úgy tünteti fel, mint civil kezdeményezést. Az egyik civil kezdeményezéssel szemben egy jól dotált „civil” összefogást hoz létre. Nem neki kell elvégeznie a piszkos munkát. A széttagolt szakma elintézi maga.

R: Május közepén tartotta közgyűlését a Magyar Teátrumi Társaság, ahol többek között a támogatásról, a fenntarthatóságról is szó volt. Marad-e előremenekülés a függetlenek számára? A következő években hogyan lehet működtetni a Stúdió K-t?

FT: A Teátrumi Társaság működésébe nem látok bele. Általában ezek a szervezetek nem szervezetekként, hanem végrehajtási apparátusként működnek. Létrejönnek bizonyos demokratikus formákkal működő testületek, melyeknek véleményformáló tagjait, vezetőségét előkészítik a döntésre. Még látszólag demokratikus módon történik meg a támogatások elosztása, hiszen egy paritással működő szakmai kuratórium tesz a törvény szerint csak javaslatot egy hivatásos színházi bizottságnak. De a rendszer öncenzúrával működik, hiszen aki bekerül a szakmai testületbe, azon gondolkodik, érdemes-e valakiért kockázatot vállalnia. Olyan lélektani rendszer működteti a szakmai embereket is, hogy a hatalom részéről esetleg felmerülő kockázat minimalizálódik.

R: Ez érződik a színház idei költségvetésében?

FT: Nominálisan több is jutott. De nagyon ravasz módon megszüntették a hatos kategóriát, ami a függetleneket jelentette. Kibővítették a pályázati lehetőséget, így sokkal több társulat között oszlik el ugyanaz a pénz. Már nem a szakmai innováció, a várható szellemi izgalom a feltétele a támogatások odaítélésének.

R: Az a látható egység, amellyel a fennmaradásukért felléptek a függetlenek, ezt az egységet veszélyezteti?

FT: Mindenki szakmai köntösbe csomagolja a véleményét. Kompromisszumkészséget hirdet, bár ez sok esetben meghunyászkodás. Olyan társulatok és forgalmazó szervezetek is bekerültek a függetlenek körébe, amelyek kifejezték a hatalom iránti hűségüket. Vagy apolitikusak, művészileg nem vállalnak kockázatot.

Tóth József, Fodor Tamás és Tamási Zoltán a Caligula helytartója című előadásban
Tóth József, Fodor Tamás és Tamási Zoltán a Caligula helytartója című előadásban
R: A függetleneknél a szakmailag hiteles társulatokra gondolok.

FT: Ez a Független Előadó-művészeti Szövetségbe tartozó körülbelül száz alkotó csoport. Vannak állandó és időszakosan működő, infrastruktúrával vagy anélkül játszó társulatok. Nagyon határozott előrelépés történt a tekintetben, hogy a sok kis társulatot közös menedzsment segítse. Átláthatóbb, ellenőrizhetőbb lett a működésük, de ez nem tetszik a pénzosztóknak, mert nem lehet közvetlenül sakkban tartani az egyes független társulatokat. A mostani kulturális kormányzat a korábbi vidék-főváros közti szakadékot úgy csökkentette, hogy támogatja a vidéki befogadóhelyeket, társulatokat. A vidéki társulatok többsége így a kormányzat lekötelezettjévé vált. Ez a pénzelosztás szelekciójának az egyik útja. Egy ritkábban előforduló, nagyon durva módszer, amikor a politikát, közéletet bíráló társulatokat éri hátrányos megkülönböztetés. Ez történt a Krétakörrel is. Ez már az I. Erzsébet című előadás gályáját vetíti előre.

R: Tavaly átadta a Stúdió K vezetését a fiataloknak. A továbbélés miatt? Szükségét érezte, hogy friss lendületet, új gondolkodásmódot kapjon a színház? Elfáradt? 

FT: Két magyarázatom is van. Ha pozitívan nézem, erény a részemről. Jöjjenek, és újuljon meg a színház, mert magamban már nem bízom annyira. Negatív megfogalmazásban érzékelem azt a közhangulatot, amiről mostanában sokak beszélnek a liberális értelmiség kiemelkedő képviselőit sértegetve, hogy kotródjanak hátrább, ne legyenek megmondó emberek. Jobb tehát időben abbahagyni. Színészként folytatom tovább. De szüksége is van a társulatnak új felfogásra, vérfrissítésre, amely még nem biztos, hogy szembe megy azzal, amit én addig csináltam.

Fodor Tamás a Caligula helytartója című előadásban. A képek forrása: PORT.hu
Fodor Tamás a Caligula helytartója című előadásban. A képek forrása: PORT.hu
R: Mennyiben gondolkodik másként az új vezetés színházról, darabválasztásról, rendezésről?

FT: Bátrabban gondolkodnak fiatal színészekben. Más ismeretségi körük van, mások az élményeik a létező kultúráról. Óvatos elmozdulás történik az eddigiekhez képest. A maguk területén sikeres emberekkel dolgoznak. A jövő évadban rendez majd Zsótér Sándor, akit én eddig valahogy nem hívtam. Nagypál Gábor irányítása alatt újfajta közösségi alkotói módszerrel kísérleteznek, ahol a társulat tagjai is nagy önállósággal bírnak.

R: Tud már távolról ránézni? Kibírja, hogy ne szóljon bele?

FT: Teljesen eleresztettem és hátraléptem. 

R: Előadásaik reflektálnak közhangulatra, politikára. Mi a feladata egy olyan független társulatnak, mint a Stúdió K?

FT: Feladatokat nem tudnék adni a függetleneknek. Minden független színház önálló személyiség. Ezt tartom a független színház feladatának, hogy arculata legyen. Hogy kiszámítható legyen a kiszámíthatatlansága.

R: A Stúdió K-nak mi az arculata, személyisége, mik a karakterjegyei?

FT: A meglepetésre épüljön, de kidolgozott, míves előadásokat hozzon létre. Konzervatív vagyok abban az értelemben, hogy bizonyos történelmi, politikai tapasztalatokat, meghaladni kívánt formai értékeket ismernünk kell ahhoz, hogy ne találjuk fel a „spanyolviaszt”, megfelelően és kérlelhetetlenül kell elemezni azt, amiben élünk. Ha ezt bátorságnak nevezhetjük, akkor az a bátorság, hogy minél kevesebb kompromisszummal vállaljuk az igazságra törekvés nézőpontját. A nézőpontban, a gondolkodásban nem szabad kompromisszumot kötni!
Szerző: Marton Éva