Bródy Sándor: A tanítónő / Miskolci Nemzeti Színház, POSZT 2014
2014.06.09.

A Miskolci Nemzeti Színház társulata óriási energiákat mozgósítva dolgozik Kiss Csaba igazgatói keze alatt, s kezd megtérülni a befektetett munka; a nézők szedegethetik az egyre érettebb gyümölcsöket. Ilyen például A tanítónő, mely egyrészt a színészek figyelmes összjátékának nagyszerű példája, másrészt a sorok közötti olvasást (illetve annak kényszerét) felelevenítő, aktualizáló rendezés. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.

Lovas Rozi, Szőcs Artur, Szabó Irén
Lovas Rozi, Szőcs Artur, Märcz Fruzsina
Az 1900-as évek elején, egy apró faluba új tanítónő érkezik: a vidékiek nagy étvágyával rendelkező, a plafonra is szalonnákat, sonkákat és hurkákat aggató kántor házában kap lakhelyet (díszlet- és jelmeztervező: Debreczeni Borbála). A frissen végzett, huszonkét éves Tóth Flóra (Lovas Rozi) okos, szép és lelkes, fixa ideája, hogy diákjai fejébe egyoldalú frázisok helyett használhatóbb tudást csempésszen, s ő maga sem átall egyre-másra rákérdezni, vagy egy dolognak több oldalát is megvillantani. A falut vezető bigott, álszenteskedő urak – akik nem mellesleg az iskolatanácsot is alkotják – mind szemet vetnek rá, körüldongják, ám miután Flóra visszautasítja őket, egymással versenyezve és egymást segítve igyekeznek bosszút állni rajta. Az erkölcs és a jó ízlés nevében, a törvényre hivatkozva, egy megalázó meghallgatást követően Flórát elcsapják.

Az urak álszenteskedő beszédét és álerkölcsös viselkedését, a hatalommal bíróknak a közügyekben és magánügyben eltérő elvek szerinti cselekvését nagyítja föl Rusznyák Gábor – s ehhez Bródy művében nagyszerű alapanyagra talál. A gerinctelenek főfőnöke a vallásos szólamokat szúrós szemmel kinyilatkoztató, a falon lévő keresztet idegesítő pedantériával igazítgató káplán (Kocsis Pál). Hosszú, fekete reverendájában, görbítetlen háttal kívánja védelmébe venni a fiatal tanítónőt, miközben a nép testnedveiről beszél – a lelkek egymásba érésének, visszautasítását követően pedig vörösödő fejjel, de még mindig egyenesen állva, ujját az ég felé emelve olvassa fel az elcsapáshoz hivatkozni kívánt törvényrészletet. 

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
A többi úr az erkölcsi szólamok mögé bújtatott kéjsóvárság és alamusziság, vagyongyűjtő szenvedély egyéb változatait mutatja be: Gyuriska János szolgabírója nemzetféltő lózungokkal takargatja vágyait; a fegyelmi eljárás végeztével Harsányi Attila járásorvosa jól megrugdossa (az egyébként jegyzőkönyvet vezető) tanítót (Pásztor Pál); míg a gyógyszerész Salat Lehel kiráncigálja a hóra és (a kulisszák mögött persze) megerőszakolja a vádlottat. S miközben a száraz kukoricacsövekkel kirakott fal tövéből egyre kibírhatatlanabb alattomosság és igazságtalanság bugyog föl, addig az idealista tanítónőbe belehabarodott, szájhős és olykor tapintatlan, de alapvetően mégis jó szándékú tanítónak a gyávaságát is megbocsátjuk.

 
 
Kocsis Pál, Lovas Rozi
Kocsis Pál, Lovas Rozi
A helyi nagyúr (kis)fia, Ifj. Nagy István (Szőcs Artur) a tanítónővel való második találkozása alkalmával nem csak fölényesen világos ruházatát cseréli le komorabbra, de viselkedése is sokkalta kimértebb. Az első, kissé borgőzös bemutatkozáskor Flóra ellenállása, óvatlanul a karfán hagyott karja, a futó kézcsók után ellibbenő alakja megbabonázzák a rossz életű, magabiztos férfit, s hosszú hónapokig tartó udvarlás végén feszengve, szárazan józan szerelemmel tér vissza. Összehúzott szemei szeretetért könyörögnek. Flóra habókos, kissé csapongó karaktere is megváltozik a második találkozásra: az eleinte csak a legyeket elhessegető kezei fokozódó tehetetlenséggel simítgatják ruháját, remegésük egyre szembetűnőbb - bizakodását azonban csak akkor veszti el, mikor a szülők jönnek lánykérőbe, és minden lehetséges módon igyekeznek megakadályozni a házasságot. Lovas Rozi törékeny, ugyanakkor mégis kemény, naiv és bölcs, visszahúzódó és vágyódó egyszerre: meggyőző esetlenséggel hullámzik az érzelmek széles skáláján.

A nagy hasú urak kártyáznak – s közben a munkára hivatkoznak –, a parasztokat vagy nem tekintik még állatnak sem (az iskolába jövő, de az időpontot eltévesztő parasztlány a falnak dőlve, sírdogálva vagy elbóbiskolva bármilyen személyes ügynek akár még tanúja is lehet), vagy az állathoz idomítják őket (az „angol” lovász Ódor Kristófnak van a legérthetetlenebb tájszólása). A falu jobb híján zsírban fürdik: tyúkokat és malacokat ölnek, a fegyelmi eljárás kellős közepén esznek egy kis véres hurkát meg oldalszalonnát; a kántorkisasszoy (Szabó Irén) szerelme jeléül állandóan hússal tömi a tanítót. 

Fotók: Éder Vera. Forrás: PORT.hu
Fotók: Éder Vera. Forrás: PORT.hu
Mindeközben rémisztően tör ránk az aktualitás: a káplán is ismeri a stadionépítés alternatíváját, a nagymagyar kutyát Vazulnak hívják, az iskolában tanuló lányok feladata pedig, hogy magyar anyák legyenek, és hogy visszatartsák a kivándorlástól a férfiakat. A számos hasonló, apró, de jól beágyazott „aktualizáló” mozzanat a cigányprímás jelenetében csúcsosodik ki: Cservenák Tibor prímása szőke hajjal, falfehér arccal, az urakat megsemmisítő eleganciával érkezik a kihallgatásra, s szomorúan-előzékenyen, olykor franciául válaszol az őt bárdolatlanul sértegető, bőre színén élcelődve csodálkozó, rendíthetetlenül cigányozó fegyelmi tanácsnak. Ez a jelenet egyszerre fájdalmas és nevetséges, Rusznyák rendezéséből nem hiányzik a humor sem – nyelvi gegekben talán a káplán jeleskedik leginkább: a postás Ferencből, aki „azt hiszi”, pillanatok alatt „Assisi” válik. Az előadás elején megkezdett piros alma a sámlira kerül, a második felvonásban feketévé rohad, befejezéskor pedig egy tál rántott húst tesznek a helyébe.

A színpadon majdnem háromórás sárdagasztás folyik, mint ahogy Flóra is mondja: „Tudja, itt nagy a sár, nem lehet járni, csak a pallón. A pallón meg nem tudok még járni. Aztán meg egyéb is történt velem.” Megoldás pedig ebben a lassan gördülő időben, a mindenféle bűnökhöz zsírosan odatapadó, egymás felé ezer szállal elkötelezett urak között pedig nemigen van. Rusznyák eljátszatja mind a három lehetséges véget, jelezve, hogy egyiket sem tekinti „győztes” alternatívának. A néző gondolkozhat azon, hogy melyik befejezést érzi helyesebbnek; hogy véleménye szerint mennyire múlhat el nyomtalanul mindaz, amit a tanítónővel elkövettek. Ez a közönség felé kikacsintó zárás keretbe foglalja az előadást: a produkció elején a tanító a megérkező publikumhoz beszél: „Most biztosan azt hiszik, történni fog valami.”, majd a következőképpen fejezi be mondandóját: „Boldogan éltek, amíg…”. Lehet választani. 
Szerző: Sándor Zita
Rendező:  Rusznyák Gábor,  Szereplők:  Lovas Rozi,  Szőcs Artur,  Bősze György,  Kocsis Pál,  Pásztor Pál,  Gyuriska János,  Harsányi Attila,  Szegedi Dezső,  Nádasy Erika,  Kincses Károly,  Szabó Irén,  Cservenák Vilmos,  Ódor Kristóf,  Dénes Viktor,  Salat Lehel,  Märcz Fruzsina,  További szerepekben:  Simkó Katalin, Simonfi Adrienn, Kerekes Vali, Péva Ibolya, Kiss Enikő, Kiss Ildikó, Robb Horkay Júlia, Volcz Judit Krisztina ,  Díszlet és jelmez:  Debreczeni Borbála ,  Rendezőasszisztens:  Pöltz Júlia