A történet a következő. A bölcs és jópofa, jóságos természetű, kissé naiv Szusi apó egy nap sugallatot érez, hogy a városba, méghozzá a fővárosba utazzon. Magához vesz tízezer forintot, megváltja a vonatjegyet és elindul. Utazása során szóba elegyedik egy kislánnyal és egy okos telefonból olvasó fiatal férfival, majd a városba érkezés után kisebb-nagyobb kalandokba keveredik. Pénzt ad a hajléktalanoknak, a villamoson érvényes jegy híján megbünteti az ellenőr, utána két gyerek ellopja a megmaradt ezer forintját, s az egészből azt a következtetést vonja le Szusi apó, ami a könyv befejezése: „Se pénzem, se elemózsiám, még szerencse, hogy retúrjegyet vettem.” – gondolta. „Hiába, na. Az előrelátás a bölcsek egyik erénye.”

Keményen, szárazon, csodáktól mentesen Szusi apón keresztül feltárul a város, esetünkben a főváros sötét és elszomorító világának egy-egy megoldásra váró, társadalmi problémaként kezelt tünete, a mindenhol-heverő, kéregető hajléktalanok, az „elismervénnyel nyolcezer, elismervény nélkül kétezer-ötszáz, plusz a jegyár” szólamot kántáló ellenőr, az idős, védtelen embert kirabló gyerekek. Három eset, mint a mesékben, anélkül, hogy lenne feloldás, mert hát lapozhattam én vissza a könyvben, lapozhattam bárhova, nem találtam a katarzist sehol. Kiss Ottó munkáinak ismeretében nem kérdés, direkt nincs.

 

Milyen mese ez? Valóságmese? Tanmese? Nem akar mese lenni. Kiss Ottó meseszerűen összerakott, mesére emlékeztető története figyelemfelhívó szöveg. Szusi apó alakja az egymással szemben álló dolgokra hívja fel a figyelmet. 

Mik állnak szemben? A természet és a város. A fiatalság és az öregkor. A régmúlt és a jelen. Szusi apó meg is jegyzi az ellenőrös afférnál: „Amikor utoljára villamoson ült, a jegyet még kedvesen árulták. Igaz, az már elég régen volt. Vagy ötven éve.” Az, hogy a modernség mint olyan, negatív kritikai szemlélődés középpontjába helyeződne, nem igaz, mert mint megtudjuk, Szusi apónak is van mobiltelefonja, s a vonatfülkés jelenetben csodálattal figyeli az okos telefonon olvasást és rögtön pozitív, ökológiai jelentőségű hasznot lát benne. „Hú, az nekem is nagyon jó lenne! Tudja, az erdők miatt. Hogy ne vágjanak ki annyi fát.” 

Szusi apó könyvekből tájékozódik, a világ előtte a fekete-fehér könyvekben olvasottak szerint jelenik meg. Ettől kicsit papírszagú, könyvtárszobás tudás a Szusi apóé. Bájos, szimpatikus, csetlő-botlásaiban is szerethető figura a naivan bölcs öregúr, s garantáltan azonnal a gyerekek kedvencévé válhat. 

A könyv veszélye abban rejlik, hogy tudniillik a gyerekek igazságérzete fellázadhat a Szusi apót ért kellemetlenségek, gonoszságok ellen, s törést okozhat bennük az igazság, a „jó tett helyében, jót várj,” a „végül mindig a jó kerekedik felül” klasszikus meséknél megszokott tételmondatok elmaradása érvényesülésük hiánya folytán. Kiss Ottó egész története a „beszéljük meg,”, „gondoljuk át” fonalára van felfűzve, s a gyerekek nyitottságát és hiperérzékenységét használja fel a súlyos és bonyolult morális problémák tárgyalásához. Szokatlanul, a valódi történet a story elolvasása után következik, s a gyerekek életében is előforduló – mert egy fővárosi gyerek mikor nem lát hajléktalant, s nem hall-e idősebbekkel udvariatlanul beszélő ellenőrt – szomorú és ijesztő események feldolgozásához járul hozzá. 

Az elsős és másodikos gyerekeknek ajánlható olvasókönyvek listáján az első tíz könyv közé tenném Kiss Ottó Szusi apó álmot lát című remekét, s akár az elsős és másodikos olvasókönyvbe nyugodtan vehetnének át szövegrészt a könyvből, majd megtárgyalhatnák a tanórán. Ehhez persze a pedagógus felkészültsége ugyanolyan fontos, mint a gyerekek kíváncsisága és érdeklődése. 

Baranyai (b) András hétköznapi egyszerűséggel ábrázolt képei nem lógnak ki a szövegből, s azzal összhangban ábrázolják Szusi apót, a fővárost és az abban élőket.