Móricz Zsigmond: Pillangó / Nemzeti Színház, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka
2014.05.11.

Ebben az alcíme szerint Szerelmi idillként aposztrofált móriczi történetben kevés van, ami idillikus, a szerelem beteljesedéséhez vezető út pedig végképp nem az. Vehetjük ezt iróniának is a realista széppróza írófejedelmétől? KRÁLL CSABA ÍRÁSA

Törőcsik Franciska, Kádas József
Törőcsik Franciska, Kádas József
A Móricz Zsigmond azonos című regényéből Gyökössy Zsolt által írt színpadi változat ötvenhat év után került ismét közönség elé, jóllehet a Pillangóból időközben két filmváltozat is született. Az eredeti művet az irodalomtörténet nem az író legnagyobb, csak „legkedvesebb” regényei közt tartja számon. És igaz, ami igaz: bárki könnyedén találhatna formátumosabb, karcosabb, jelenhez szólóbb Móriczot is az első látásra (rapid) happy enddel végződő Pillangónál, ugyanakkor a mélyszegénységnek az az önsorsrontó, tanyasi-falusi közege, amiben e Móricz-mű játszódik, magától is párhuzamot von a jelenkori viszonyokkal, egy morálisan és egzisztenciálisan is leépülő társadalom képével.

Horváth Csaba székesfehérvári rendezése szándékosan nem erőltet ilyen összefüggéseket, és nem dolgozik rá a megírtnál hangsúlyosabban a történet szempontjából egyébiránt kulcsfontosságú szegénység-vonalra sem. Hogy a darab mégis átjárhatóvá, átélhetővé válik a ma nézője számára is, az a romantikus múltidézés összes kellékét sutba vágó, kortalan, a rá jellemző komplex kortárs színházi nyelven megszólaló direkcióból fakad.

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
A színpadi átirat nem pepecsel (ahogy a regény sem) előzményekkel: nyár van, hő nap, tikkadt szöcskenyáj és aratás. A két szegénycsaládból származó fiatal, (a Móricznál még gyereklány) Zsuzsika és a nálánál pár évvel idősebb Jóska a „meglátni és megszeretni” elv alapján már az első pillanatokban egymásba habarodik. Akkor még nem is sejtik, hogy hirtelen szárba szökkenő, shakespeare-i hevületű szerelmüknek – mint a mesében – milyen próbatételeken kell végigmenni. Hisz szinte az egész világ, és a világnak leginkább az a fertálya esküdött össze ellenük, ahová ők is tartoznak, és amit a maguk egyszerű módján legalább annyira a sajátjuknak vallanak, mint e pillangó-röptű találkozástól számítva: a másikat, egymást. 

Ezt a bájos, édes, szívhez szóló mesét aztán véresen komollyá érdesíti a Móricz által is testközelből ismert, s írásaiban korántsem túlfestett korabeli valóságkép, a háború utáni magyar vidék nyomora és pusztulása és a nyomában járó nincstelenség: amire mindenki a másik számára a legjobb megoldást keresi, csak nem úgy, ahogy az szeretné. 

Horváth Csaba a móriczi mű e kettősségét, az egymással kibékíthetetlen, egyszerre érzelgős és kegyetlen, Janus-arcú világábrázolást elsősorban rendezői következetességével segíti színre: pontos és jól eltalált karakterformálásokkal (amelyeket a főszereplők kivételével még meg is spékel játékos gesztusokkal, iróniával), valamint a történet és a szöveg realizmusától eltávolító, a verbalitást és a mozgást egyenrangúan kezelő színházi formával és kristálytiszta vizualitással. Halljuk a konfrontálódó, érzelmektől tocsogó szavakat, ahol dafke mindenki a maga számára tartja fenn az utolsó szót, de mivel nézzük is, amit hallunk, és az egyik eltartja magától a másikat, rögtön plusz feszültség is származik. A száj beszél, de a test is beszél – és e kettő megtalálja annak módját, hogy a legkülönfélébb viszonyokba rendeződjön egymással.

Meséhez illően már a főszereplők nevei is beszédesek. Zsuzsika vezetékneve Hitves, Jóska anyja Darabosra hallgat, a „legínynek” kiszemelt „lyány” Maróti-leszármazott – utóbbiba a maró és maródi szavakat egyaránt könnyű belehallani. Gyökössy átiratának – Móriczhoz hű – ízes-népies, debreceni tájszólásos nyelvezete kellemesen muzsikál a modern színpadi formákkal. A műhöz magától értetődően kapcsolódó népzene sem muzeális jelleggel, hanem kortárs hangzásként vegyül az előadásba (Dresch Mihály, Lukács Miklós és Balogh Kálmán feldolgozásait használva), míg Nagy Norbert népdal-adaptációi, ha nem is szólalnak meg minden esetben makulátlanul afféle kórusmuzsika-betétekként, hangulatemelő feladatukat rendre teljesítik, Kodály Zoltán Esti dalának férfi kvartettje pedig önálló produkcióként is megáll.

Kádas József, Törőcsik Franciska
Kádas József, Törőcsik Franciska
Horváth rendezése az első és harmadik felvonásban – élve a nagy színpad kínálta lehetőségekkel – régen látott formátumban bontakozik ki. Mechanikusan összeálló-szétbomló emberfürtök, mozgó testekből álló karavánok stilizált-elvont „munkakoreográfiája” képzi meg az első rész aratási helyszínét. Színek: a padló napsárgája, Benedek Mari egyen-kertésznadrágjainak tűzvöröse a nyári forróságot. Gémeskút és cséplőgép épül emberekből, favillák és fagereblyék repkednek akrobatikus ügyességgel, olykor visszább vesz, háttérbe vonul a nagy, artisztikus felbolydulás, máskor teljes erőbedobással „zúg, búg, zakatol” a konstruktivista testépítészet.

A szintén minden díszletelemet mellőző, síküres térben játszódó harmadik felvonásbeli lakodalmas forgatag – Jóska kényszerházassága a Maróti lánnyal – már-már abszurdba hajlik. Nevetségesen elrajzolt figurák ropják karikaturisztikus táncukat a sokadalomban, melyben a fiú lelkiismeret-hangja, és a maszka mögé bújó lány gyilkolásra képtelen ügyefogyott igyekezete szinte az egyetlen realisztikus megnyilvánulás. 

A középső felvonás színre vitele kétségkívül tartogat nehézségeket. Nem könnyű térben és formában hirtelen összetöpörödni, márpedig szükséges, hiszen a helyszín Hitvesék pár négyzetméteres szobakonyhájára szűkül, ahol a fiatalok ellen szövetkező vagy őszinte, tiszta szerelemük mellett kiálló („Lesz, ahogy lesz. Megíltünk. Űk is megílnek.”, mondja Hitves apuka) szülők, rokonok és hívatlan vendégek jövés-menése közepette végleg eldőlni látszik a fiatalok sorsa.
 
Fotók: Vörösmarty Színház. Forrás: PORT.hu
   
Horváth a helyszínkérdést úgy oldja meg, hogy stúdiótérre zsugorodik a rivaldánál, és a kézzelfogható szegénységet (szó szerint!) kézzelfogható szegény színházi miliővel ábrázolja. Egyetlen, ember nagyságú gyűrött kartonfal jelöli ki a ház kereteit, ajtó- és ablakkivágattal, amit a szereplők hátulról tartanak. Mintha csak szél fújdogálná ide-oda a nyeklő-nyakló hajlékot, a ház a felvonás végére a rendezői jobbról balra vándorol.

De nincs az a szegénység, ahol az érzelmek, észérvek és praktikák (némi zsarolástechnikával megdobva) ne tudnának gazdagon föltárulkozni. Merthogy nemcsak Jóskát szánják másnak (a korábban már titokban bebabázó, de tisztes hozománnyal kecsegtető Maróti lánynak), de Zsuzsikának is akad jómódú kérője: nem is egy, hanem mindjárt kettő. Bodollai doktor (Pallag Márton e. h.), aki nemcsak egészségvédelmi szempontból vizsgálná meg a csak percekre védtelenül magára hagyott lányt, és a cipész Tóby Jenő (Andrássy Máté), aki felbuzdulva Zsuzsika hirtelen jött, Jóska orra alá borsot törni szándékozó ajánlatán, hanyatt-homlok rohan beszerezni a házasságkötéshez szükséges papírokat, és ebbéli igyekezetében a ház láthatatlan falai sem állják útját.

Mert itt voltaképpen egy kis játszma is zajlik a nagyon belül: a két főszereplő szerelmesen incselkedő, egymással is bizalmatlankodó, egymásnak is vermet ásni kész „húzd meg, ereszd meg”-je, amire hol találni vélnek valós okot, hol nem. Jobbára nem, de amikor Horváth egy némafilmes jelentben (utalva az Apolló mozira, ahová a szerelmesek készülnek) lepörget egy tragédiába torkolló háromszögtörténetet, amit csalafintán minden szereplővel végignézet, akkor már tudván tudjuk, hogy Jóska esküvőjén ott fog lapulni Zsuzsika maskarája alatt a gyilkos fegyver, melyet a fiú maga kért maga ellen, ha elhagyná őt. 

Kádas József, Blaskó Borbála
Kádas József, Blaskó Borbála
A Pillangó nemcsak mondanivalójában fiataloknak szóló előadás, hanem a fiatalok előadása. A Vörösmarty Színház színészeiből, tánckarából, a székesfehérvári teátrummal is szerződéses viszonyban álló fortés tagokból, valamint a budapesti Színművészeti fizikai színházi koreográfus szakának végzőseiből és vendéghallgatókból (Ostorházi Bernadett, Fehér László) verbuválódott előadógárda átlagéletkora jó, ha harminc körül lehet. Kádás József jól kordában tartott férfiúi energiákkal játssza a két tűz közé szorult Jóskát: Zsuzsikát teljes szívéből akarja, de anyjának sem mer ellentmondani („Én úgy akarom a boldogságot, hogy az anyámnak ne fájjon”), de amikor szülője tőrbe csalja, nem ismer pardont: dühödt bikaként támad rá, szinte felökleli lényével. Törőcsik Franciskának megnyerő külleme tudatában kevés egyéb fortélyt kell bevetnie Zsuzsika-alakításába, hogy elhitesse, Jóskát egy pillanat alatt az ujja köré tudja csavarni. Évődő, durcás, cserfes lánygyermek, aki finoman lavíroz a szélsőséges érzelmi amplitúdók között. 

Fotók: Vörösmarty Színház. Forrás: PORT.hu
Fotók: Vörösmarty Színház. Forrás: PORT.hu
A kisebb szerepek is jól ki vannak osztva. Varga Mária szikár, rideg Darabosnéja nem ismer pardont, ha a fia boldogságáról van szó. Nagy Norbert e. h. Darabos Mihály alakítása olyan karakteres, hogy felismerhetetlen, a korosabb szereplőket gyűrt papírálarccal „öregbítő” jelmez alatt. A józan paraszti észjárás tipikus megtestesítője Krisztik Csaba Hitves Pálja, házsártos, orra alatt morgolódó teremtés Varga Gabriella Hitves Pálnéja. Blaskó Borbála hetykén páváskodó Maróti Mari, Hegymegi Máté e. h. élvezettel parádézik a haspók és hiperaktív Mátyáska, a zabigyerek szerepében, Ostorházi Bernadett e. h. lekezelően tromfoló Marótiné. Andrássy Máté minden porcikájában szerelemért rebegő cipész Tóby, Pallag Márton e. h. pedánsan kimért szexuális zaklató Bodollaiként, Horkay Barnabásnak e. h.-nak jutalomjáték a Táncos Rébék női szerepébe bújni. Egyedül a Panka nénit alakító Szirmai Irén lóg ki iskolás dikciójával a szerepüket meglehetős élvezettel tolmácsoló színészek sorából. 
       
És még egy apróság. Hogy a Vidnyánszky Attila igazgatta Nemzeti Színház – kellő repertoárdarab híján és fennen hangoztatott misszióból – befogad vidéki színházi előadásokat, az (több mint) helyénvaló. Az viszont, hogy rossz házigazdaként bánik velük, már koránt sincs rendben. Nulla marketing, nulla figyelem, ami a Nemzeti részéről a székesfehérváriak vendégjátékára irányul: a Pillangó fél házzal húzza ki a nagyszínpadon – ettől függetlenül szép siker. Remek lenne beavató színházként is: ez a Móricz-mű ezzel a rendhagyó színházi formával diákokért (is) kiált. De ahol még egy stencilezett szereposztásra sem gondol senki, hogyan várhatnánk el, hogy bármi másban előrelátóak legyenek.
Szerző: Králl Csaba
Író:  Móricz Zsigmond, Gyökössy Zsolt ,  Rendező-koreográfus:  Horváth Csaba,  Játsszák:  Kádas József,  Törőcsik Franciska,  Varga Mária,  Nagy Nortbert,  Varga Gabriella,  Krisztik Csaba,  Blaskó Borbála,  Ostorházi Bernadett,  Hegymegi Máté,  Andrássy Máté,  Pallag Márton,  Horkay Barnabás,  Szirmai Irén,  Fehér László,  Kertész Júlia,  Gál Gergely,  Horváth Bernadett,  Rovó Tamás,  Vida Emőke,  Jelmez:  Benedek Mari,  Tér:  Horváth Csaba,  Zene:  Dresch Mihály, Lukács Miklós, Balogh Kálmán ,  Rendezőasszisztens:  Haszmann Kata