Mark Haddon - Simon Stephens: A kutya különös esete az éjszakában / Centrál Színház
2014.04.24.

A kutya esete az éjszakában azért különös, mert az előadás nemcsak, hogy minden előzetes várakozást felülmúl, de annál is nagyságrendekkel jobb, mint amilyennek első ránézésre, a friss élmény hatása alatt tűnik. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.

Scherer Péter, Kovács Krisztián
Scherer Péter, Kovács Krisztián
A kutya különös esete az éjszakában egy Asperger-szindrómás fiú, Christopher Boon különleges, meglehetősen zárt világába enged bepillantást, akit az utcájukban heverő juhászkutya teteme teljesen kizökkent a megszokott kerékvágásból. Christopher a maga szokatlan módján nyomozásba kezd, s ahogy az már lenni szokott, vizsgálódása során újabb és újabb titkok kerülnek felszínre – méghozzá a saját családjáról. 

Az alkotók meg is tesznek mindent annak érdekében, hogy az előadás krimiként is megállja a helyét. Pokorny Lia például azért szerepel egyszerűen csak Judy-ként a színlapon, mert Christopher úgy tudja, hogy az édesanyja meghalt, pedig mindössze annyi történt, hogy nehezen kezelhető fia felnevelése helyett Rogert, a szeretőjét választotta, akinek a vezetéknevét szintén jótékony homály fedi, nehogy idő előtt váljon világossá a néző számára, hogy a derék férfi bizony a szomszédasszony, Mrs. Shears férje. Kár érte, mert a ködösítés éppen a lényegről, Kovács Krisztián utánozhatatlan Christopher-alakításáról tereli el a figyelmet. 

Pokorny Lia
Pokorny Lia
Kovács Krisztián nem játszik, nem alakít és nem szerepet formál, hanem valósággal Christopherré lényegül, mintha a karakter felépítése helyett a saját személyiségét csupaszítaná le annyira, hogy láthatóvá váljon a világot a maga értelmetlenségében megragadó, mindannyiunkban ott lapuló autista. Aki sohasem állít valótlanságot, de a metaforák használatát hazugságnak érzi, aki kerek, egész mondatokban fogalmaz, de monoton beszédét hirtelen hangulatváltozásai szakítják meg, aki bármit megért, amiről olvas, de mindent elutasít, amire nem kap logikus magyarázatot, és aki nem bírja elviselni, ha hozzáérnek, de éppen annyira vágyik a szeretetre, mint bármelyikünk. Christopher megállás nélkül a talppárnáján billeg, testtartása hanyag, végtagjaival nem tud mit kezdeni, örökös fejkörzésével pedig a szemkontaktust kerüli, de bármennyire is hitelesek és természetesek Kovács Krisztián gesztusai, mozdulatai, alaposabban szemügyre véve Christopher csupán egy öntudatára ébredt, idétlen kamasz. Akinek ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdenie, mint bárki másnak, legfeljebb ezt az időszakot is intenzívebben éli meg, érzékenyebben reagál, ezért aztán a konfliktusai is látványosabbak. A felnőtté válás alcímben felvezetett kérdésköre tehát már jobban illik az előadáshoz, mint a bűnügyi szál, A kutya különös esete az éjszakában azonban még ennél is általánosabb érvényű. Egyrészt arról szól, hogy mennyire nehéz beilleszkednie annak, aki másként – egyáltalán: bárhogyan – gondolkodik, másrészt arról, hogy a szűkebb, illetve tágabb környezete miként viszonyul mindehhez.

 
 
A Siobhant alakító Szilágyi Csenge bizonyos időközönként az előadás alapjául szolgáló regényből olvas fel, ami kezdetben egyértelműen arra utal, hogy Christopher fejében vagyunk, s mindent az ő sajátos nézőpontján keresztül látunk. Christophernek megvan a magához való esze, de éppen elég öntörvényű ahhoz, hogy kikérje magának a hatóság eljárását vagy tudományos alapon kérdőjelezze meg a mennyország létezését. Mivel a rendőrtisztet és a tiszteletest is Papp János kelti életre, az előadás egyetlen gesztussal mutat fityiszt a világi és az egyházi hatalom képviselőinek, mintha azt pedzegetné: mi van akkor, ha az autópályán a forgalommal szemben hajtó Christophernek van igaza, és mindenki más téved? A kérdés azonban már csak azért is kifejtetlen marad, mert Szilágyi Csenge nemcsak Christopher tanárnőjének szerepét játssza el, de a fiú életéről szóló, tulajdonképpen a szemünk előtt zajló előadást is ő felügyeli, ami A kutya különös esetének és a színésznő visszafogott alakításának, már-már civilnek tűnő jelenlétének egyaránt új támpontokat ad. Ráadásul a „színház a színházban” sokszor, sokféleképpen látott szerkezeti megoldása ezúttal egészen új megvilágításba kerül, hiszen a szereplők Christopherhez fűződő viszonyának bemutatásán túl azt is lehetővé teszi, hogy a színészek előzékenysége és alázata, a díszlet- és a jelmeztervező személyre szabott ötletei, a rendező minden részletre kiterjedő figyelme, valamint a szereplőkké avanzsáló nézők érzékeny közreműködése, amivel egytől egyig Kovács Krisztián keze alá dolgoznak, az előadás önálló jelentéssel bíró, szerves részévé váljon.

Kovács Krisztián, Szilágyi Csenge
Kovács Krisztián, Szilágyi Csenge
Talán az egyetlen kivétel ez alól Judy felbukkanása, aki a legkevésbé sem mutat túl önmagán; cserébe Pokorny Lia belépője az előadás legjobb pillanatainak egyike. A jelenetet Christopher kutakodása készíti elő: amikor megtalálja a neki címzett, bontatlan leveleket, a bizonytalan, mentegetőző sorok a fiú emlékében még élénken élő édesanya hangján olvassák fel saját magukat. Van valami nyugtalanító ebben az egészben, de hogy mi is az pontosan, csak akkor derül ki, amikor Pokorny Lia végre színpadra lép a dögös szerelésében. Meg sem kell szólalnia, mégis mindenki tudja, hogy milyen anyja volt Christophernek. Vele szemben Scherer Péter kissé egzaltált, de nagyon igyekvő apafigurája korántsem ilyen feltűnő jelenség, hisz ahogyan Ed Boon, úgy Scherer Péter is csak teszi a dolgát. Alakítása azonban éppen attól lesz erőteljes, hogy – akárcsak Christopher apja – képes háttérbe szorítani saját magát, és Ed Boonként úgy szereti a fiát, ahogyan az Christophernek jó. Márpedig egy szülő számára talán ez a legnehezebb feladat. S noha mellettük a Mrs. Shears-t a végzet asszonyává formáló Botos Éva, a Roger szintjére lesüllyedő Schmied Zoltán, a Mrs. Alexander bőrébe bújva bizalmaskodó Borbás Gabi és a számtalan szerepben statisztáló Ágoston Katalin el-elhalványul, játékuk elengedhetetlen ahhoz, hogy a nézők figyelme végig Christopherre irányulhasson. Csakúgy, mint Zelenka Nóra jelmeze, aki egyetlen, köldökig húzott nadrággal fiatalít éveket az egyébként is kölyökképű Kovács Krisztiánon, vagy Takács Lilla rafinált játéktere, ami a két-, illetve háromdimenziós díszletelemek vegyítésével próbál valamit visszaadni Christopher látásmódjából.

A kutya különös esete az éjszakában kisebb térben talán még jobban működhetett volna, de ezen kívül alig akad kifogásolni való Puskás Tamás rendezésében. Ez is csak azért, mert bajosan magyarázható mással, hogy a közönség tökéletesen megelégedett egy beteg fiú megindító történetével, jóllehet az „Asperger-szindróma” és az „autista” kifejezések egyetlen egyszer sem hangoznak el a színpadon. Nem véletlenül. Ahogyan egy kiskutya sem azért szerepel az előadásban, mert ez a siker jól bevált receptje – a nézőtér persze egy emberként sóhajt fel, amikor a kutyus előbújik a dobozból. Akárcsak az autizmussal élők számára tartott, akadálymentesített előadás közönsége, igaz, azon az estén a telefonja legalább senkinek sem szólalt meg. Nem úgy az előttem tollászkodó hölgy mobilja, neki nehezen megy a kikapcsolódás. S ha már megcsörren, természetesen fel is veszi, hadd tudja meg a világ: ő most éppen színházban van. Hát ennyire figyelünk egymásra.
Író:  Mark Haddon, Simon Stephens ,  Rendező:  Puskás Tamás,  Játsszák:  Kovács Krisztián,  Scherer Péter,  Pokorny Lia,  Szilágyi Csenge,  Borbás Gabi,  Schmied Zoltán,  Botos Éva,  Ágoston Katalin,  Papp János,  Díszlet:  Takács Lilla,  Jelmez:  Zelenka Nóra,  Szcenikus:  Barkovics Zoltán ,  Dramaturg:  Baráthy György,  Rendezőasszisztens:  Vándor Veronika