Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

POFONEGYSZERŰ REGÉK

Titanic Nemzetközi Filmfesztivál – Sötét oldal
2014. ápr. 23.
A Titanic missziója szempontjából kiemelten fontos a Sötét oldal szekció: a műfaji köntösbe csomagolt súlyos témákat bemutató filmek jó példát mutatnak arra, hogy az „alantasabbnak” titulált műfajok is képesek komplex kérdéseket feszegetni. VIZKELETI DÁNIEL ÍRÁSA.Manuel Chango
A nagy elvárásoknak a szekció filmjei közül ugyan némelyik egyáltalán nem tudott megfelelni, de azok a darabok, amelyek igen, annyira fölülteljesítettek, hogy feledtették a csalódást.

A Graceland az előbbi csoportba tartozik. A Titanic hőskorszakában éppen az ilyen témát boncolgató filmek jelentették volna az igazi különlegességet: egy Fülöp-szigeteken készült film, ami felfedi a fátylat a mocskos helyi viszonyokról. A film sokat ígér: a népességet elárasztja a nyomor, mindenki korrupt, a vezető politikus pedofil (talán gyerekgyilkos is), a rendőrök a bűnözők pártján állnak és az egyszerű sofőr-főszereplőnek is el kell számolnia bűneivel – senki sem ártatlan. A családos Marlon Villar – aki a fülöp-szigeteki korrupt politikus, Manuel Chango régi sofőrje – megoldhatatlan helyzetbe kerül, amikor egy délután rajtaütnek, miközben főnöke és saját lányát fuvarozza haza az iskolából. Az emberrablási kísérlet rosszul sül el, mert Marlon lányát rabolják el, a politikus kislányát pedig megölik. Miközben kétségbeesetten próbálja megmenteni lányát, közvetítenie kell a könyörtelen emberrablók, a megbízhatatlan Chango és az elszánt detektívek között, akik egyre inkább rá gyanakodnak az ügyben, anélkül, hogy bárkinek elárulná, hogy melyik lányt rabolták el. 
A film azonban egyáltalán nem teljesíti a szinopszis keltette elvárásokat. Gyenge alakításokat látunk, melyek a brazil szappanoperák gyerekkori traumáját hamarabb felidézik, mint a veretes távol-keleti bűnfilmeket. Sorozatosak a dramaturgiai ügyetlenségek is (egy példa a sok közül: az emberrablók honnan tudták, hogy milyen ruhában van eredetileg a politikus kislánya, és miért nem tájékozódtak arról, pontosan hogy néz ki?). Csapnivaló a kamerakezelés és a vágás – a legfontosabb pontokon zökkenünk ki a történetből. Mindez még könnyedén megbocsátható lehetne az egzotikus helyszín egyik kulcsproblémájának, a kiskorúak prostitúcióra kényszerítésének bemutatásáért cserébe, viszont éppen e téma pongyolán kezelése miatt bukik el a film. Ugyan a gyerek haláláért a bűnösök nagy árat fizetnek, ám egy ilyen drámát még ennél is felelősségteljesebben lehet csak feldolgozni, és olcsó dramaturgiai csavarként felhasználni finoman szólva is nagyon rossz ízlésre vall.

Megbocsáthatóbb Gonosz lélek közeleg című mexikói horror gyengesége, még akkor is, ha teljesen véletlenül itt is gyermekek esnek áldozatul sötét, ez esetben természetfeletti erőknek. Mielőtt bárkinek is felcsillanna a szeme, hogy talán Ray Bradbury felejthetetlen horror-fantasy-meséjének mexikói feldolgozásáról lenne szó, nem árt tisztázni, hogy a cím csak magyar fordításban egyezik meg a klasszikuséval. A film leírása megint invenciózus darabot ígér: egy átlagos család vakációzik, a két gyerek felfedez egy elhagyatott hegyoldalt, és eltűnnek az éjszakában. Visszatérésükkor furcsán viselkednek, és a szülők egyre biztosabbak lesznek abban, hogy valamilyen sötét erő áll eltűnésük mögött. A cselekményt olyan felejthetetlen elemekkel dúsítják az alkotók, mint a szülők semmiből felcsapó, pszichológiailag egyáltalán nem alátámasztott bosszúhadjárata. Egy szerencsétlen munkást vádolnak a gyerekek eltűnésével, akit aztán brutálisan megkínoznak, majd megölnek. A gonosz lélek közeleg távolról megidézi az olyan ördögűzős filmeket és boszorkány-horrorokat, mint az Ómen, az Ördögűző, a Rosemary gyermeke, de hamar lelepleződik, hogy sokkal inkább a trashfilmek, a giallok, az exploitation-ök és egyéb szegénysori horrorok leszármazottja. A film sokszor összefüggéstelen kuszasága ellenére valahogy mégis szerethető: ha nézése közben többször leellenőrizzük, hogy valóban a 2010-es években készült-e, az azért van, mert a 80-as évek videó-korszakának csak kazettán értékesíthető darabjait idézi, alighanem az alkotó szándéka ellenére. Hogy mit keresett a fesztivál programjában, az nagyobb rejtély, mint a filmbeli titokzatos barlang működése.

A Frankenstein serege hasonló trash-vonalon indul hadba a nézők meghódításáért, de sokkal tudatosabban, mint szekciótársa. Richard Raaphorst rendező, a szakma nagy értője – art-directorként olyan mestertől tanult, mint Paul Verhoeven – klip-, reklám- és kisjátékfilm-rendezőként is sikeres. Pontosan tudja, hogy milyen testrészek kellenek teremtményének összeállításához (legyen bármilyen elcsépelt is Doktor Frankenstein és a történetét megrendező alkotó párhuzamba állítása): a második világháborús, őrült tudósos, steampunk-náci-zombi film rengeteg kikacsintást tesz műfaji elődjei felé, miközben egy pillanatra sem veszti el a humorát. A Frankenstein-történet az ezredforduló után nem kapta meg azt a mozgóképes reputációt, amit a vámpír vagy a farkasember mítosza, holott sokkal szilárdabb és értékesebb irodalmi alapanyaggal büszkélkedhet. Raaphorst-nak még így is komoly választási lehetőségei voltak a filmtörténethez való kapcsolódás tekintetében, végül a James Whale-féle melankolikus olvasat helyett Paul Morrissey Test Frankensteinnek című mozijának camp stílusa mellett tette le a voksát. Egy ponton mégis hibádzik az innen-onnan összevarrt test: ugyan Raaphorst végre bebizonyíthatta volna, hogyan lehet a cselekménybe racionalizálva működő kézi kamera működését úgy megoldani, hogy ne az legyen a néző első reakciója a harmadik perc után, hogy „na persze, már rég eldobtam volna a kézi kamerát, és futnék”. Ebben azonban kudarcot vall, és a formát semmi olyasmivel nem tudja megtölteni, amivel a The Blair Witch Project (vagy még régebbről a Cannibal Holocaust) óta eltelt másfél évtizedben ne próbálkoztak volna.

A Lételem (The Battery) azzal, hogy nem teszi ilyen magasra a lécet, meg is tudja ugorni, és aztán nemhogy teljesíti, fölül is üti elvárásainkat. A gyártási körülmények ismeretében pedig még közelebb kerülhet a szívünkhöz. Jeremy Gardner nevetséges összegből (6000 dollár, ami forintosítás nélkül is érezhető, hogy uzsonnapénz lenne az itthoni filmezési viszonyokban is) nevetségesen rövid idő alatt (két hét), nevetségesen kicsi stábbal (öt fő) forgatta le nevetségesen egyszerű filmjét, ami minden ízében független alkotás (barátai dobták össze a pénzt), ennek megfelelően egyetlen szabályt sem követ. A zombik sújtotta poszt-apokaliptikus amerikai vidéken vagyunk, és a manapság ezerszer megkopasztott zsáner használata ellenére mégis működőképes, eredeti dolog született. A rendező-főszereplő karaktere és barátja által uralta játékidőnek elenyésző hányadát teszi ki a műfajtól megszokott zombi-ember konfrontáció bemutatása: ugyan a műfaj szülőatyjától, George A. Romerótól már régóta tudjuk, de manapság a Walking Dead című sorozat még inkább a fejünkbe verte, hogy embertársaink sokkal veszélyesebbek, mint élőholtjaink. 
Most Jeremy Gardner tovább sulykolja a tézist. Az élőholtak csak kulisszaként szolgálnak, az igazi konfliktus a két férfi életfelfogása, illetve más túlélők életben maradási stratégiája között van. A sokat használt zsáner olyan, eddig nem látott érdekességekkel gazdagodik, mint a jó barát zombival való ébresztése, vagy egy maszturbálás egy zombiként igen jó állapotban továbbélő fiatal lány melleire (és ez még mindig semmi Peter Jackson vonatkozó örökzöld klasszikusának zombi-orgiájához képest). A jelenetek jól példázzák a teljesen elborult elmeállapotokat. Zéró költségvetés ide vagy oda, a Walking Dead lélegzetelállító élőholt maszkjain edződött néző számára a Battery-ben megjelenített zombifigurák csalódást okozhatnak. Gardner a kiváló érzékkel összeválogatott soundtrack-kel kárpótol ezért – amikor a főszereplő-rendező elénekli és eltáncolja a Rock Plaza Central-tól Anthem For The Already Defeated-et, az kifejezetten felszabadító hatással van a nézőre. A zenei párhuzam amúgy is sokat hozzátesz a néhol széteső, sokszor üresjáratokba torkolló cselekményhez: a hordozható CD-lejátszóban fogyóban lévő elem, az életben maradás fogyatkozó lehetőségeinek a szimbólumává válik.

Az esetleges csalódásokat, felemásra sikerült darabok rossz emlékét Ben Wheatley Valahol Angliában (A Field in England) című filmje egy csapásra feledtetni tudta. A filmet elkészülte után addig egyedülálló módon forgalmazták: egyszerre ment a mozikban, jelent meg DVD-n, IPTV-n, sugározták a televízióban, elérhetővé vált VoD szolgáltatással és az interneten letölthető verzióban. A jelenség jól jelzi, hogy a szerzői film hagyományos útjának – a fesztiválkörúton való megmérettetés, majd siker esetén forgalmazásba kerülés – az ideje leáldozóban van. Wheatley állandó alkotótársával, feleségével, Amy Jumppal közösen találta meg a különleges témát. Miközben egy angol hagyományőrző csoportról forgattak, tudomásukra jutott, hogy a hallucinogén gomba használata a XVII. században elterjedt volt a lakosság körében. Wheatley ebből az információból és a korszak zagyva ideológiáiból, zavarba ejtő hiedelmeiből építkezik. Ugyan javában dúl a polgárháború a XVII. századi Angliában, de a csatáról csak néhány ágyúdörrenés tudósít. A történet a háború veszélyei elől menekülő kis csapat kálváriájára korlátozódik, eleinte csak egy csendes kocsmát szeretnének találni, majd egy kietlen mezőn kötnek ki, hogy jó adag varázsgomba fogyasztása után egy titokzatos kincs kutatásába fogjanak. Ahogy a szereplők valóságérzékelése, a lineáris cselekmény is hamar felbomlik, és különböző hallucinációk (egy ördöggel azonosított nemes felbukkanása, fekete bolygó), testi folyamatok (a mezőn való anyagcsere részletező bemutatása, pánikrohamok), alaptalan hiedelmek, és a szabad szemmel alig látható mezei élővilágának bemutatása kerül a fókuszba. Wheatley gyakorlatilag a semmiből kreál a legösszetettebb lételméleti kérdésekről szóló, lélegzetelállító filmmontázst. Az alapcselekmény pofonegyszerű, néhány férfi a mezőn ide-oda rohangál: jó fricska ez ma, amikor a tűpontosra csiszolt forgatókönyv és a megszeghetetlen dramaturgiai szabályok betartása nélkül csak nagy nehézségek árán lehet fősodorbeli filmet készíteni.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek