 Varnus Xavér a koncerten. Szkárossy Zsuzsa felvétele |
Varnus Xavér nem is tesz különbséget zene és zene között, amikor Bachtól a Csillagok háborújáig címen ad orgonakoncertet. Bár az emberben mégiscsak megmozdul valami sanda gondolat a cím kapcsán, hiszen az nemcsak hangzásban, de reklámértékben és figyelemfelhívásban is erősebb, mintha az est a Toccata és fúgától John Williamsig kiírást viselné.
De Varnus Xavér többször hangoztatott véleménye, mely szerint, ha a mai popkultúrában közismert darabok közé csempészve lehetőség van egy klasszikus óriásnak közönséget szerezni és műveit népszerűsíteni, akkor ő ezt szívesen vállalja – voltaképpen szintén elfogadható alapállás.
 Varnus Xavér a koncerten. Szkárossy Zsuzsa felvétele |
A vörösre festett, patinás falak közti padok dugig teltek, csak az erkély karzatainak hátsó soraiban álldogáltak kevesen, ahonnan nem is lehetett látni a koncert szereplőit, igaz, hallgatni a játékukat viszont igen. A vizuális élmény viszont fontos egy koncertnél is, jelen esetben például a klasszikus koncertekre jellemző ünnepélyesség helyett jóval közvetlenebb hangulat áradt a résztvevőkből.
Varnus Xavér keményített ingmell és szmoking helyett kék csíkos ingben foglalta el helyét a dobogóra állított orgonánál. Vöröses-narancsos árnyalatokban játszó nyakkendője harmonizált a központi hangszerrel versengő, vörös árnyalatú ingekbe bújtatott fúvósokkal, és a különböző sárgákban pompázó ütősökkel. Érdekes jelenség volt a kottalapozó, aki a karnagynak háttal ülő orgonistának apró kézmozdulatokkal közvetítette a vezénylést is, míg a számok közti tapsoknál diszkréten elbújt az orgona mögé.
A koncert, a zenék összeválogatása és interpretációja összességében kellemes élményt jelentett. Nyitányként Saint-Säens Prelude-je hangzott el, békés és emelkedett hangütéssel. Az átállások szüneteiben az orgonista könnyed beszélgetésbe elegyedett közönségével. Ismeretterjesztő jelleggel mondott néhány mondatot a soronkövetkező produkcióról, illetve megemlítette saját személyes kötődését az egyes szerzőkhöz és műveikhez.
 A pécsi koncert. Szkárossy Zsuzsa felvétele |
Elhangzott Jean-Micheal Jarre Oxigén és Equinox című szerzeménye, egy csodálatos xilofon-duettel. Varnus Xavér érzékeny figyelemmel és pontos szakmai tudással játszotta Bach D-moll toccata és fúgáját, s pontosan kísérte a zsoltárokat éneklő szopránt. Eldördült Vangelistől az 1492 slágere, amit Wagner Dal az Esthajnalcsillaghoz című műve követett, egészen bensőséges hangulatot varázsolva a zsinagógába. Végül megérkeztünk a Csillagok háborújához.
Wagner után a híres-hírhedt zenemű csinnadrattának tűnt. Ráadásul a motívumokhoz a film nagyon erős képisége társul, ezért például amint megszólalt a harsonákon a birodalmiak tétele, az ember lelki szemei előtt megelevenedett a rohamosztagosok vonulása, az űrben suhanó cirkálók képe, esetleg Han Solo és Leila hercegnő sziluettje tűnt fel a filmbéli lázadók szabadabb motívumánál.
Komikus, mégis szinte képtelenség volt elvonatkoztatni, önálló műként élvezni a zenét: amint ismerős fordulat hangzott fel, szinte feltételes reflexként idéződtek fel az ikonok. Valami megbicsaklott ezen a ponton, ami folytatódott a zárlatban. A Bachtól a Csillagok háborújáig húzódó, lefelé ívelő tendencia után ugyanis a ráadásban Varnus Xavér megénekeltette közönségét a Köszönöm, hogy imádott kezdetű dal orgonálása közben, majd a Meseautó slágerfutamai mellett eljátszotta még Hacsaturján közismert Kardtáncát.
Ezek a zenék azonban már sehogysem illettek egymáshoz, a koncert zavaros, rendszer nélküli eklektikába fordult, showműsorrá vált hangversenyből. A hallgatóság mindezt mégis vastapssal jutalmazta. Mindig a közönségnek van igaza?
Kapcsolódó cikkünk:
POSZT 2008