A Bálna rendezvényterme mint koncerthelyszín számomra az újdonság erejével hatott. Ha jól értem, a „fejében” voltunk, a legfelső szinten, a színpad a táguló falak felé nézett, a hátsó, görbülő falak visszaverődései viszont (főleg a szaxofonnál) kicsit doboz-hangzást eredményeztek, de nagyobb akusztikai problémát nem okoztak, a hangmérnököknek hála. Annál kínosabb volt viszont valami szellőző vagy más, állandóan, egy hajszállal a kétvonalas C alatt jól hallhatóan búgó berendezés.

Ezzel a lemezzel Karosi Júlia jelentős előrelépést tett néhány éve már eleve figyelmet keltően indult pályáján. Debütáló lemeze kapcsán két éve úgy értékeltem, hogy „Karosi olyan singer-songwriterként mutatkozik be, aki a jazznek a be-bop korszakban magáévá tett összetettségére épít, miközben olyan generációból származik, amelyiknek a popzene világot teremető figurái David Bowie-tól Joni Mitchellig távoli ősök, és a Nirvana is már rég lefutott dolog, mire elindult. A szövegek által meghatározott hangulat kicsit túlságosan egységes (quiet mood, softly, whispered words és hasonlók), a félmosoly és a halk melankólia kifejezései dominálnak.” Ehhez persze hozzá kell tenni azt is, hogy Karosi saját szerzeményei erős intellektuális töltést, szövegközpontúságot mutattak, és igényes, komoly voltuk tette őket kicsit „fejnehézzé”. Az új korszakban, a lassan két éve együttműködő új kvartettben ezt a jellemzőjüket meghaladták, a ritmikus rétegek gazdagodtak, a melankólia már csak egy szín a sok közül. Két vendégmuzsikus érkezésével és az énekszólam  többszörözésének köszönhetően pedig a játékosság, amit eddig nem nagyon hagyott felszínre törni az énekesnő, jól érvényesül a repertoárban, főleg improvizációiban. Egy másik réteget is behozott az új lemezre, amit annyira fontosnak ítélt, hogy az album címadásába is kiemelte: népdalfeldolgozásokat is hallunk tőle.

Karosi a Hidden Roots című második szerzői lemezére Tálas Áron zongoristát, Bögöthy Ádám bőgőst, és Varga Bendegúz dobost választotta alkotótársnak a koncentrált szerzői és előadói igényesség jegyében. Egy Regensburg melletti faluból származó, de New Yorkban dolgozó szaxofonossal, Tobias Meinharttal kiegészülve Budapesten rögzített demójukat a Dot Time nevű holland-amerikai lemezcégnek küldték be. Ők aznap megvették, hogy beérkezett hozzájuk a felvétel, és azóta igényes kivitelben ki is adták (ha nem is a régi fényében, de még működik Amerikában és Nyugat-Európa nagy részében a kortárs jazz-előadók lemezpiaca, a koncertpiaccal karöltve). Harmóniailag Karosi nem módosított lényegesen a felfogásán, de új társaival közelebb lépett a mai Nyugat-európai kortárs jazz világához, szemben a a magyar jazz-előadók derékhadával. Példaként tekinthetett viszont például a Tálast tanító Oláh Kálmánra, vagy a szaxofonos Bacsó Kristófra, azután a hangmérnökként Júlia lemezén is jelen lévő, Szőke Nikolettával dolgozó Barcza Horváth József nagybőgősre, vagy például Fenyvesi Mártonra. Mindehhez hozzájárul a kiterjedt, és egyre inkább az egész kontinenst meghatározó német jazz színtér, ahonnan a szaxofonos érkezik (persze ma már a földrajzi határok erősen relativizálódtak. Nehéz például ilyesféleképpen lokalizálni a tucatnyi magyar muzsikusra revelatív erővel ható Avishai Cohen izraeli-amerikai bőgőst, aki angolul, ivritül, spanyolul és ladino nyelven szokott énekelni).

Karosi Júlia

A The Miracolous Deer, Race Against Time, Noah’s Ark, Sinus Motion – utóbbi Bögöthy szerzeménye – című számok jelölik ki az új irányt. Júlia és együttese, például az Imhol kerekedik-et páratlanokkal ellenállhatatlanul feldolgozó dobosa, hangsúlyozottan kiindulópontként tekintenek a népdalokra, hogy azokat a saját post-bop világukba emeljék. Ugyan nálunk – a magyar jazz önazonosságának szempontjából – óriási jelentősége van Dresch Mihálynak és az ő generációjából származó, Szabados György inspirációjára alkotó többi mesternek, akik jazzmuzsikusként belsővé tették a népzenét, de Karosiék más irányba indulnak el, nem hajlítják vissza a jazz-paradigmát a népzenéhez. Viszont a csodaszarvas témát megpendítő eredeti szerzeményük példa arra, hogy mégsem csak bekeretezték a témát, mégsem csak foglalatot kerestek az ékkőnek, hanem átlényegítettek olyan szellemi, gondolati tartalmakat, amelynek alapján számomra elfogadhatónak, és nem csak divatnak tűnik a Bartókra hivatkozás.

A Bálnában a lemezanyagot teljes egészében megmutatták, és ahogy illik, a szólókban élesebben kirajzolódó profilokat is megismertünk. Tálas invenciózussága és kifogyhatatlan drive-ja elképesztő – jellemző, hogy a ráadásban belezongorázott Karosi konferanszába. Egyébként joggal, a koncertre hosszú hónapok megfeszített munkája után került sor, feltehetően az eredményt látva örömében az énekesnő túl sokat beszélt. Rögtön az első szám után hosszabban mesélt, mint amennyi zene addig elhangzott – a koncert lendülete bánta, olykor később is. Bögöthy, a kvartett másik új tagja ugyancsak beérett, különösen választékos szólistaként. Varga Bendegúz gondosan rétegzett, a zenekari hangkép felől alázatos, de kellően kontúros játéka tovább fejlődött az első lemez óta. Tobias Meinhart több stílusban is otthon van, New York-i és nemzetközi sikereit hamisítatlan amerikai soundjának köszönheti, én a mainstreamhez képest inkább kortárs irányba tájékozódó szólistáként tájolom be a helyét. A koncert második felében színpadra lépve egy-két számban csak óvatosan szólalt meg, lehet, hogy nem hallotta jól magát – de aztán belelendült. Azt hiszem, post-bop tempói és jellegzetes tenorszaxofonos, éllovas alapállása, Tálas harmóniai és melodikus komplexitásával együtt sokat tettek hozzák az új lemez világosabb és vérbőbb jellegéhez.

Karosi 2+1 szám erejéig Kovács Linda énekesnőt is színpadra hívta, duettjük valóban szerencsés összeállítás, hangjuk kellőképpen eltér, felfogásuk kellően hasonlít, az improvizációk közül az ő felelgetéseik emelkedtek ki a leginkább, de még egyszer utalok a Karosinak végre a rögtönzéseiben is az eddiginél nagyobb határozottságot adó énekmodulátorra (vocal effect), amit tökéletesen használt ki két vagy három improvizációjában. A kvintett áprilisban megy Európa legfontosabb show-case fesztiváljára Németországba, borítékolom a jó sok meghívást.