2014.03.10.

Nyilvános az idei POSZT versenyprogramja. A 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó két válogatója, Császár Angela színművész és Sándor L. István színházi kritikus március 10-én sajtótájékoztatón jelentette be, mely előadásokat ítéltek a legjobbaknak a 2013. március 1. – 2014. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül.

NAGYSZÍNHÁZ:

A képzelt betegÖrkény István Színház, Budapest
Molière nyomán írta Mohácsi István és Mohácsi János
Rendező: Mohácsi János 

A tanítónőMiskolci Nemzeti Színház
Írta: Bródy Sándor
Rendező: Rusznyák Gábor

Az álomkommandó Pesti Színház, Budapest
Írta: Sütő András
Rendező: Szász János

Énekes madárMóricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
Írta: Tamási Áron
Rendező: Koltai M. Gábor

FényevőkKatona József Színház, Budapest
Makszim Gorkij A nap gyermekei című művét fordította és átdolgozta Radnai Annamária
Rendező: Ascher Tamás

Opera ultimaÚjvidéki Színház
Beumarchais A sevillai borbély és Figaro házassága című művei alapján
Rendező: Kokan Mladenović


KAMARA- vagy STÚDIÓSZÍNHÁZ:

I. Erzsébet – a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a FÜGE közös produkciója
Írta: Paul Foster
Az előadás szövegváltozatát Várady Szabolcs fordítása alapján Szikszai Rémusz készítette.
Rendező: Szikszai Rémusz

A hosszabbik út – a Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság közös produkciója
Nick Hornby regénye nyomán
Rendezte: Gigor Attila

AlkésztiszMarosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
Euripidész nyomán írta Székely Csaba
Rendező: Sorin Militaru 

Bányavakság – a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház
közös produkciója
Írta: Székely Csaba
Rendező: Bérczes László

CsipkeKolozsvári Állami Magyar Színház
Máté Angi Mamó című regénye alapján a színpadi adaptációt készítette Góli Kornélia és Mezei Kinga
Rendező: Mezei Kinga

Vörös – a budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának 
közös produkciója
Írta: Brestyánszki B.R.
Rendező: Máté Gábor

WoyzeckMiskolci Nemzeti Színház
Írta: Georg Büchner
Rendező: Béres Attila