Beszélgetés Mucsi Zoltánnal
2014.03.02.

Artur Palyga kortárs lengyel író A zsidó című darabjával ősbemutatóra készül a Szkéné Színház és a Nézőművészeti Kft. A mű szembenézés a múlttal. Milyen felelősségünk van a múltunkkal, erről beszélgettünk az előadás kapcsán Mucsi Zoltánnal, a darab egyik szereplőjével. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Revizor: Artur Palyga A zsidó című művének előadása nem előzmény nélküli. A múlt évben a Gólem Fesztiválon már felolvastátok a fiatal kortárs lengyel szerző művét. Palyga darabja egy iskola néhány tanárán keresztül néz, nézet szembe a múlttal.

Bivaly-szuflé
Bivaly-szuflé

Mucsi Zoltán: A Gólem Színház kért fel bennünket, a Nézőművészeti Kft-t, hogy olvassuk fel a darabot. Ezután döntöttük el, színre visszük a művet. Súlyos anyag arról, mit kell kezdenünk a múltunkkal, hogyan kell tisztába rakni. Ha a feldolgozás nem történik meg, nagyon sok zűrzavart okoz. A darabban éppen ez a zűrzavar sokszor humoros helyzeteket teremt. Az alapkonfliktus az, szabad-e a város egykori szülöttéről, a „zsidóról” elnevezni az iskolát, hogy megmentsék az intézményt az anyagi csődtől. És eközben rémes mondatok hangoznak el. Ha egy társadalom nincs rendben a múltjával, az nincs rendben a jelenével, és a jövőjével sem lesz.

R: A színdarab egy iskola tanári szobájában játszódik. Ez már önmagában szimbolikus helyszín. Rajtuk keresztül lehet bemutatni az értelmiséget, annak társadalmi, gondolkodásbeli különböző színeit?

MZ: Reményeim szerint sokszor fognak nevetni az előadáson. Mert nincs más menekülési útvonal. Vagy feljajdulunk, vagy marad a röhögés. És a röhögés kényelmesebb. Az iskola azért is fontos, mert ez az iskola rohad, esik szét éppen, küzdenek a fenntartásáért. Egyre inkább alkalmatlan ellátni oktatási feladatát. És amikor valami rohad, ott előbb-utóbb kétségbeesett, rossz megoldások születnek. Az előadás tanári kara kétségbeesetten próbál jó megoldást találni, miközben egyre mélyebben tárul fel a múlt, a szereplők saját múltja, amely éles vitákat provokál.

A Nehéz című előadásban. Fotó: Puskel Zsolt.
A Nehéz című előadásban. Fotó: Puskel Zsolt.

R: A tanári karban ott van az idős kolléganő, a „régi motoros”, a bunkó testnevelő tanár, a fiatal, csinos, ám nem túl okos angoltanárnő és az általad alakított igazgató. Mindenki hurcolja a maga titkait. Milyen az igazgató karaktere? Kiderül, hogy a háború után fiatalon került valakinek a helyére. Ő a mindig mindent túlélő?

MZ: Itt, Közép-kelet Európában sok minden nem lett kimondva. Így sem a háború utáni időszak, sem pedig a rendszerváltás története. Hogy kik voltak hatalmon az előző rendszerben, kik maradhattak? Kik kerültek a régiek helyére? A darab csak utal arra, hogy az igazgató sem korrekt módon került a pozícióba. És a generációs különbségek is feszítik a darabot. A tornatanár és az angoltanárnő fiatalok, gyerekként élték meg az előző rendszert. Érintetlenek maradhattak. Egészen máshogy gondolkodnak a korról, mint idősebb kollégáik, akik vagy tevőlegesen vagy szenvedőként élték át az elmúlt évtizedeket. Az igazgató sosem mer ellentmondani, mert fél a következményektől. A darab ennek kapcsán még egy színt beemel, a személyes és társadalmi felelősség kérdését. Erre mondja a darabban az igazgató, hogy „Ne várjunk az egyszerű emberektől hőstetteket!” És valóban, ne hozza a társadalom olyan helyzetbe a tagjait, hogy hazuggá, megalkuvókká váljanak, vagy egyszerűen csak féljenek.

A Philoktétész címszerepében. Fotó: Martincsák István
A Philoktétész címszerepében. Fotó: Martincsák István

R: Az iskola megmentését a külföldre szakadt gazdag zsidóember pénzéből remélik. Ám ez sok, szőnyeg alá sepert múltbéli ügyet felszínre hoz és robbant. Lengyelországban is kényes kérdés, hogyan pusztították el szinte a teljes zsidóságot. Ott is jelen van az antiszemitizmus. Hogyan fogadták a lengyel nézők a darabot?

MZ: Azt tudom, hogy nagyon erős volt a fogadtatása. Azt csak feltételezem, hogy vitákat is generált. Az nagyon jó, ha egy előadás körül elkezd forrni a levegő, mert az akkor annyira elevenbe vág, amiről beszélni kell. Mert nem lehet kikerülni. Jó lenne ilyen előadást csinálnunk.

R: Itthon éppen a német megszállás emlékműve kavar hatalmas indulatokat, vitákat. Túl sok a „kényes ügy”. Ez is szerepet játszott abban, hogy most vegyétek elő a darabot?

MZ: Minél később göngyölítik fel ezeket az ügyeket, annál kényesebb lesz. Annyiféleképpen magyarázzák a történteket. Előfordul az ember életében, hogy olyasmit tesz, amit később nem szeretne megtenni. De ha ezzel nem néz szembe, még nagyon sokszor meg fogja tenni ugyanazt. A szembenézés esélyt adhat arra, hogy ne történjen meg újra. A társadalomnak ezért kell a fekete foltjaival foglalkoznia; hogy felkiáltójelként álljon ott. Hogy soha többé ne fordulhasson elő! Ez sokkal fontosabb, mint maszatolni a felelősség kérdését. Bármilyen fájdalmas, a társadalomnak részt kell vállalnia a felelősségben. Az egyetlen út a megtisztuláshoz, hogy szembenézzünk vele.

R: Néhány éve hoztátok létre a Nézőművészeti Kft-t. Úgy tűnik, ahogy fogy a levegő a színházak körül, több társulat, a tiétek is, egyre élesebb, karcosabb előadásokat visz színre. Feladatotok felkiáltójelnek lenni?

A Gondnok című előadásban. Fotó: Puskel Zsolt
A Gondnok című előadásban. Fotó: Puskel Zsolt

MZ: Öt éve Gyulay Eszterrel, Katona Lászlóval és Scherer Péterrel alapítottuk a társulatot. Most csatlakozott hozzánk Kovács Krisztián. Mindig érkeznek újak.  A mostani előadásunk a nyolcadik bemutatónk. Scherer Péter eddig négy iskolaszínházat rendezett, amit a jövőben is folytat. Számára, számunkra is nagyon fontos, hogy találkozzon a tizenévesekkel, akik később talán színházszerető emberek lesznek. Nagyon nagy szerencsénk, hogy tudunk működni, annak ellenére, hogy a támogatottságunk igen csekély.

R: Miből működtök?

MZ: Mindig találunk partnereket. Együttműködésekkel tudunk fennmaradni. Így például tavaly Parti Nagy Lajos darabját, a Bivaly-szuflét a tatabányai színházzal és a Szkénével közösen hoztuk létre. Nagyon szép nézőszámunk és előadásszámunk van, főleg a költségvetésünkhöz képest. A mostani előadásunkat is a Szkénével közösen mutatjuk be, ez lesz a harmadik koprodukciós előadásunk.

R: Voltak olyan periódusai az életednek, amikor a szabadúszást választottad. Jellemzően a kisebb, családias társulatokhoz szerződsz. Éveket töltöttél a Bárka Színházban, a Krétakörnél. A függetlenségedet, a szabadságodat próbálod így megtartani?

MZ: Szolnokon tizenöt évet töltöttem. Az nem pici színház. De eljön az a pillanat, amikor az ember azt mondja, elég. Ott ez történt. Sok oka lehet; mert már mást akar, vagy az adott művészeti koncepcióval nem ért egyet. Jön egy új szerelem.

R: Ez volt a Bárka?

MZ: A Szentivánéji álom előadásából nőtt ki a színház. Fontos és izgalmas volt. Színházat alapítani mindig nagyon izgalmas. Évek múlva már sok mindent nem egyformán gondoltunk. Már nem akartam folytatni. Már nem az történt, amire az alapító tagokkal szövetséget kötöttünk. Úgy éreztem, el kell jönnöm.

R: Hol van az a határ, amikor felállsz?

MZ: A Krétakörből egy évvel az átalakulása előtt jöttem el. Azután lettem szabadúszó. Jó valahová tartozni, de nem a kényelmi helyzet határozza meg a döntéseimet. Bár a kényelemmel nincs baj. Az elkényelmesedés veszélyes.

R: Milyen az a színház, ahol gömbölyűnek érzed a világot?

MZ: Én akkor szoktam eljönni, amikor az adott színház az én színházi elképzeléseimtől távol kerül. A színház sokemberes csapatmunka. Nagyon sok helyen kerülhet porszem a gépezetbe. Amikor az elkezd csikorogni, akkor már nem érzem jól magam és továbbállok. A mostani társulatban szeretem, hogy sokat vitatkozunk, nem feltétlenül értünk mindenben egyet. De a társulat ezeket a vitákat kibírja, túl tudunk lépni rajtuk, mert mindenki tudja, hogy közös ügyért harcolunk. Ha okozunk is egymásnak sérülést, az azért történik, hogy még pontosabb, még jobb legyen az előadás. Ebben sokszor a kíméletlenségig elmentünk. Ma már talán ezt is tanuljuk, megtanultuk, hogy lehet minél kevesebb sérüléssel megúszni. És reménykedünk a jövőben, hogy tudunk jó előadásokat csinálni. Azokat a problémákat dolgozzuk fel, ami minket feszít. Ilyen A zsidó című előadás is.

R: Nehéz ember vagy?

Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (Scherer Péterrel) Forrás: port.hu
Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (Scherer Péterrel) Forrás: port.hu

MZ: Ezek címkék. Olykor könnyű vagyok, mint a hattyú. Máskor, mint az orangután vagy a gepárd. Van, amikor dühös, máskor nagyon kedves. Akarnok vagyok, de nagyon lehet velem csapatban dolgozni.

R: Néhány hete halt meg Jancsó Miklós. Ő alkotta meg párosotokat, Kapát és Pepét. Mester volt? Atya? Barát?

MZ: Nagyon nagy találkozás. A Lámpást adott kezembe az Úr… film volt az első. Nagy megtiszteltetés volt, hogy felkért. És nagyon nagy öröm, hogy elégedett volt a munkával. Még hat közös film készült. Öröm, hogy barátjának fogadott. Ritka fickó volt. Nagyszerű és bölcs ember. Szabad, a szó minden értelmében. Nem volt benne megfelelési vágy. Nemes anyagból gyúrták. Tudjuk, nem vagyunk halhatatlanok. Én úgy gondolom, ő az. Hiányozni fog. Űr marad utána, de nagyon sok mindent hagyott itt.
Szerző: Marton Éva