Babiczky Tibor: Magas tenger
2014.04.09.

Egy névtelen budapesti detektív önkínzástörténete, avagy Eros és Thanatos mérleghintázása, ugróiskola a Halállal és az Élettel. FEKETE I. ALFONZ KRITIKÁJA.

Ez is hányadszor ismétlődik így.
(Nat Roid – Írd hozzá a vért!)

Babiczky Tibor kisregénye, a Magas tenger az első könyvek közt jelent meg 2014-ben a Magvető kiadónál. A szerző négy verseskötet (Istenek vagytok; A felvezető kör; Levegővétel; A jóemberek) után prózát ír. Szövegének főhőse egy életből kiszáradt nyomozó, akinek ciklikussá merevedett életét követheti nyomon az olvasó. Nem külső megfejtendő rébusszal kerül szembe az, aki a könyvet kezébe veszi, hanem egy göcsörtösen kimetszett életszelettel. Nehezen emészthető olvasmány, ami a leírtakon messze túlmutató értelmezői hálóban feszül ki. A feltáruló, tizenöt töredékre tagozódó életepizód-sorozatból egy, rezignáltságából csak a múlt által kizökkenthető,  az Élettel és a Halállal birkózó férfi vergődése olvasható ki.

A vörös és fekete külső borító azon keskeny sávon helyezi el a könyvet, ahol az Élet és a Halál találkozik. Egyszerűségében így hordozza az emberi élet két kérdésére (élet és halál) való utalást. A főszereplő egyrészt mindennap szembesül a Halál tevékenységével nyomozói munkája során, másrészt ugyanúgy hívogatja, csalogatja őt alkoholba és nikotinba való menekülésével az Élet elől. Az Élet egy keskeny ugróiskolává zsugorodott, a grund eltűnt, a nyomozó mégsem süpped önmarcangolásba, hanem egyre gombolyítja az Élethez kötődő fonalát, amíg jobbnak látja ismét a Halálhoz menekülni. A betonra rajzolt ugróiskola egyes és kettes négyzetei váltogatják egymást a történet során, aszerint, hogy a nyomozó éppen az Élethez vagy a Halálhoz lép közelebb.

Érdemtelenségét az életre moralizálgatással, filozófiával, irodalommal, valamint komoly- és könnyűzenével teszi elviselhetőbbé. Biológiai szempontból vegetál, bár gondja van arra, hogy teljesen ne hulljon ki az emberi környezetből (borotválkozik, tusol). Az életet mint előrehaladást kizárta, egyszerűen kiküszöbölte, hiába jegyzi meg epésen: „Improve Kronos. - Javítani az időn – mormolta maga elé.” [164. o.], az idő makacsul ellenáll, helyette beköszönt életébe a ciklikus, mókuskerékszerű idő. A narrátor beszámol arról, hogy szereplőjét kíváncsisággal tölti el, milyen lehet a mozdulatlanság. Felkeresi azokat a helyeket, ahol – habár úgy tűnik, halad az idő, mégis – az önmagába visszatérés a jellemző. Ilyen például a kocsma, ahol mesélnek, de mindig ugyanazt. A rituálévá keményedett, egymás után ismétlődő ciklusok távol tartják tőle a lineáris időt. Ebben az időfelfogásban megreked, emiatt pedig retteg a változástól.

Sebe mélyen el van temetve benne. Önmarcangoló életmódjával ezt tovább mélyíti, szélesíti, majd fel-felvonyítva keres menedéket álomban és múltban. Jellemzően a mérleghinta közepén ücsörög, latolgatva a bűn és bűnhődés kettősét első pillantásra mások, jobban megfigyelve a saját életében. Erre igyekszik reflektálni az alcím is – Egy nyomozó küzdelme a bűnnel és bűntudattal. Az Élettel való flörtölésébe az említetteken kívül beletartozik az alkalmi szex is, a Halállal való parolázása pedig a detektívregény műfajából átemelt állandó alkohol-, kávé- és nikotinéhségében merül ki. Tisztában van vele, hogy élete zsákutcába jutott, a tövig nyomott fék dacára az Élet mégis húzza maga felé.

A negyvenkét éves férfi korunk Budapestjén folyamatosan érzékeli önmagát, illetve mikro- és makrokörnyezetét. Saját maga „sérült áru”, kesernyés elmélkedései labirintusában mikroszinten olyan popkulturális jelenségekkel találkozik, mint a Zsidók Jézusért Alapítvány, a „hallgatói önkormányzatos megfigyelési listán” [98. o.] felbukkanó lány, vagy David Carradine halála körüli ellentmondások, makroszinten pedig vitriolos megjegyzéseket tesz a politikai helyzetre. Mivel azonban a külső történések sem a főszereplőt, sem a narrátort nem izgatják, hiszen a főszereplő leszámolt velük, megállítva a lineáris időt, ezért a belső folyamatok lépnek a történet középpontjába. Bár belső világának vívódásai kivetülnek a külső világra, mégsem meggyőzőek. A szöveg képszerűségének köszönhető, hogy nem bukik alá és hal szörnyet az utalásrendszer tengerében. És elharapódzik a számos kikacsintás a kultúra legkülönbözőbb területeire, ezzel mintegy kiebrudalva az olvasót a szövegből. Ez azért zavaró, mert ezáltal a nyomozóban lezajló lelki folyamatok mintegy „előrecsomagolttá” válnak, hiszen az elbeszélő egy idézetet vagy egy zeneszámot hoz párhuzam gyanánt.

Az Élet és a Halál közti állandó mozgás narratívája mint váz működik, azonban a kurta mondatok mormogása, a végletekig lecsupaszított, mellékszereplőktől megszabadított történeten lobogó stílusjegyek (származzanak bárhonnan) nem teszik élvezhetőbbé a szöveget. Amint az elbeszélő tömörített fogalmazásba vetett hite megbicsaklik, előbukkan egy másik, erősebb poétikai érzékkel bíró mesélő, és a történet csontjaira hús kerül.

A banalitásig eltorzult epizódok, ismétlődések néha felőrlik a társadalom felé mutatott detektív-maszkot, így végül fény derül a nyomozó titkára. De hiába adagolja a narrátor a főszereplő pszichológiai problémáit mind a gyerekkorból, mind pedig későbbi korszakaiból, a befejezésben a katarzis – mind a detektívregény, mind a szépirodalom felől - elmarad.
Író:  Babiczky Tibor,  Cím:  Magas tenger,  Kiadó:  Magvető Kiadó,  Kiadás éve:  2014,  Oldalszám:  180,  Ár:  2490 Ft.