Édesanyja halála után Kudász Gábor Arion évekig dolgozott Kudász Emese (1943-2010) festőművész hagyatékának feldolgozásán – mindehhez a katalogizálás formáját választotta. A fényképek költői pontossággal szólalnak meg az egyszerre két helyszínen, a Mai Manó Házban és a Faur Zsófi Galériában látható kiállításon.

A Memorabilia kiállítás és kötet (A Mai Manó Ház kiadásában) több dologra is vállalkozik. A teljes hagyatékról készült fotók közlése mellett Uhl Gabriella művészettörténész  a könyvbe írt egy tanulmányt, amely a fényképek „szellemi foglalataként” is olvasható, a címe egy Flusser-idézet: „…A szövegek a másik keresésére irányulnak.” Az írás feltárja a Kudász munkájában kiindulási pontokat jelentő fogalmakat, például az emlékezés és a gyűjtés kultúrtörténeti vonatkozásait. Foucault, Baudrillard és mások megidézése mellett összeköti a Memorabiliát az assmanni kulturális emlékezet gondolattal és rávilágít arra, hogy a személyes megemlékezés hogyan lép ki a magánszféra intimitásából egy tágabb értelmezési területre – amilyen a kiállítótér is – és a hagyaték lefényképezett tárgyai hogyan mesélhetnek el egy kollektív történetet.  

A kötet bevezetője elmondja azt is, hogy a Memorabilia leltára hogyan helyezhető el a gyűjtési tevékenység a csodakamrák (Kunst- und Wunderkammerek) tizenhatodik századra visszatekintő hagyományában. Amikor egyenként lefényképezi anyja használt hajcsavarókészletét, a családi fotókat, a szobanövényt, röntgenfelvételt, anyja névtábláját és a kifizetési utalványszelvényeket életének utolsó évtizedéből a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány részéről, akkor a tárgyakat nem csak megfosztja használati funkciójuktól, hanem a saját pozícióját is személytelenné teszi. Kudász a tekintetet, amivel felméri az objektumokat, a régészéhez hasonlítja, aki a múlt rétegződéseitől megtisztítva szemléli tárgyát és fejti le róla az információkat. A múzeumi dolgozó szeme ez, aki módszeresen vizsgál és rendszerez. Tevékenysége a megőrzésre irányul, ennek ellenére mégis azt látjuk, hogy a muzealizálás során a személyes tárgyak megváltoznak: „A feltárás és a múlt dokumentálása a megismerés útja, ám paradox módon ez magával hozza a széthullás folyamatának felgyorsulását is.”.

A Memorabilia, vagyis az emlékezés tárgyai úgy jönnek létre, hogy a művész első lépésben leválasztja őket a környezetük kontextusairól, majd második lépésben összegyűjti a képeket és sajátos logika alapján elrendezi. A tárgyak dekonstruálása végül visszavezet a tárgyakhoz kapcsolódó történetekhez.

A kiállítás nem független attól, hogy Kudász Emese festőművész volt, több olajfestménye is ki van állítva, közülük az egyik a saját apjáról hosszú évekig megrendelésre készített, be nem fejezett portréja. Az emlékezés folyamatának feltérképezése közben Kudász Gábor Arion a festőnő portréját is megpróbálja érzékletesen körvonalazni. Nemcsak a róla készült igazolványképekkel, hanem a fiatal festőnő egyik szakmai méltatásával is: Kudász a szöveghez tartozó megmaradt néhány ólom nyomóformát fényképezte le. A könyv tartalmaz egy Áttekintés fejezetet, melyben Kudász Emese életrajza elevenedik meg ismerősök és rokonok rövid beszámolója alapján. A visszaemlékező monológokból kibomló történetek maguk is erőteljesen képszerűek. Az idősebb testvér, a gimnáziumi osztálytárs, a Képzőművészeti Főiskolán megismert és későbbi barátnők nézőpontjai eltérő képkivágatokkal feleltethetők meg, a történetek pedig különböző fokú közelítések Kudász Emese szakmai pályájára és magánéletére. A fejezet különösen érzékeny része a művésznő betegségének és utolsó napjainak elmesélése – a fényképek közül hasonló líraságot fogalmaz meg az elszáradt temetési koszorúkról és csokrokról készült sorozat. A Dialógus fejezetben az idősödő festőnő beszélgetése olvasható társával, amikor egy hatvan perces kazettára beszélnek egy autós kirándulás alatt, hogy elküldjék fiuknak, aki az ösztöndíjas évét tölti valahol Amerikában.

A Memorabilia különböző műfajba tartozó részek együttese: Uhl Gabriella tanulmánya, a visszaemlékezések szövegei és maguk a fotográfiák. A kiállítás a látogató számára akkor válik összefüggő élménnyé, amikor ezt a három területet komplexitásában látja. A Mai Manó Ház egyik termében Kudász Emese ruhásszekrényének tartalma került a falakra. A Ruhatár – 28 színárnyalat sorozat vállfára akasztott színes öltözékeket rendez egymás mellé. A kisméretű álló elrendezésű sorozat mellett két nagyméretű kép is látható. Ezek a hatalmas ruhakompozíciók az előzőkhöz képest nem szabályos álló, hanem fekvő helyzetűek, és a sorozat vidámsága helyett rezignált hangulatot keltenek. A könyvhöz leülve éppen e két munkára nézünk fel újra és újra olvasás közben. A ruha finom esése, hullámzó-bomló redőzete kontemplatív aurát teremt.