Eötvös Péter: Paradise reloaded (Lilith) / Müpa
2014.02.02.

Az idei Mini-fesztivál kiemelkedő eseménye volt Eötvös Péter múlt ősszel Bécsben bemutatott német nyelvű darabjának, a Paradise reloaded (Lilith) című operának magyarországi bemutatója. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Az Albert Ostermaier drámája nyomán Mezei Mari és Eötvös Péter szövegére komponált alkotás – egy kivételtől eltekintve – a bécsi produkció énekeseivel és a bécsi rendezésben került a Müpa pódiumára január 23-án; a közreműködő zenekar és karmester, a Rádiózenekar és vezető karmestere, Vajda Gergely viszont erre az alkalomra csatlakozott hozzájuk.

Anette Schönmüller
Annette Schönmüller

Ez az este minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad majd a jelenlévők számára. Ritka az olyan eset, amikor egy operaelőadás azt az érzést kelti bennünk, hogy nem volt benne gyenge, vagy legalábbis a többinél karakterisztikusan gyengébb pont – még akkor is ritka, ha csupán az énekesekre gondolunk. Itt azonban ennél többről volt szó: itt a mű maga, a szövegkönyv, a rendezés, a díszlet, valamennyi énekes, a zenekar és a karmesteri teljesítmény is külön-külön élményszerűnek bizonyult.

A cím a darab két aspektusát hangsúlyozza. Az egyik, hogy egy korábbi opera – a 2010-ben Münchenben bemutatott Die Tragödie des Teufels – újrafogalmazása, a másik pedig az, hogy a korábbi műtől elsősorban abban különbözik, hogy a középpontjában Ádám apokrif első feleségének, Lilithnek az alakja áll. Az a cím viszont az opera legtávolabbi ősforrására, Madách Tragédiájára utal, amelynek cselekményét és szereplőit, illetve viszonyukat és problematikájukat nem, felépítését és példatár-jellegét viszont átveszi a mostani darab szövegének alaprétegét képező Ostermaier-dráma.

Eric Stoklossa
Eric Stoklossa

Eötvös új operájában a démonná vált Lilith visszatér a földre, hogy Ádám gyermekeinek anyjaként, s így az emberiség ősanyjaként bejárja vágyott emberi életútját. Terveit azonban puszta létével keresztezi Éva, aki ráadásul vele nem is egyenrangú, miután Isten Évát nem – Ádámhoz hasonlóan – önállóan, a porból, hanem mintegy Ádám függelékeként teremtette. Lilithet különös kettőssége: démoni kérlelhetetlensége és akaratereje, illetve emberi vágyai rendkívül sajátos és izgalmas figurává teszik, s nagyon is megértjük, hogy Eötvös egy újrakomponált operát szentelt neki. Lilith mindenkinél – talán még a jelen nem lévő Istennél is – erősebb, s miközben a célja emberi, valóságos emberi kapcsolatai nincsenek: Ádám – mint maga Lucifer is – puszta eszköz, Éva az útból eltakarítandó akadály számára. Ilyen szempontból az Istennel, Istenhez fűződő személyes viszonyával viaskodó Lucifer is sokkal „emberibb” – és gyengébb – nála; az ő darabbeli működése lényegében kudarcok sorozata, mint visszatérő, rezignált mondata – „Das war nicht mein Plan” – is példázza.

Az alapképlet tehát eredeti és sokat ígérő – a „végkifejlet” viszont, Madách stratégiájával, az élet törvényének engedelmeskedik: miután Lilith az epizódok során át tör Éva életére, s látszólag győzelmet is arat, Éva terhessége mindent és mindenkit fölülír. Eötvös operájának jelentőségét az adja, hogy e bonyolult viszonylatokat és a – három bukott angyal és három jósnő alakjával és nem kevés humorral színesített – bonyolult drámai szituációkat messzemenő érzékenységgel és kimeríthetetlen invencióval, a részletek iránti ragyogó érzékkel teremti újjá a színpadon. Énekszólamai hallatlanul igényesek, gyakran nyaktörő nehézségűek, mégis magától értetődőek; a zenekari és általában a zenei anyag sohasem tolakodó, inkább lekerekített, mint érdes benyomást kelt, ám tökéletesen „érti” hőseinek rezdüléseit – az opera legemelkedettebb, leglenyűgözőbb pillanataiban viszont erőssé, átszellemültté, szépségessé válik.

Rebecca Nelsen
Rebecca Nelsen

A szereposztás, mint már céloztam rá, parádés. A címszereplő, Annette Schönmüller igen erőteljesen és szuggesztíven jeleníti meg számunkra Lilith rendkívüliségét, hatalmas, drámai szólójelenete a darab vége felé egyenesen megrázó, s hangilag, technikailag is imponálóan teljesít. Utóbbiak szempontjából a többi főszereplő is elsőrangú, s míg az eseményekkel inkább sodródó Ádám és Éva konfliktusait és szenvedéseit Eric Stoklossa, illetve Rebecca Nelsen részvétet keltően és meggyőzően ábrázolja, a nagyszerű Holger Falk Luciferje a darab legrokonszenvesebb, azonosulásra legalkalmasabb szereplőjévé válik.

A színpadot világító fénycső-fallal lezáró, emellett lényegében néhány tereptárgyra, köztük két, lecsúszásra is alkalmassá tett lejtőre szorítkozó díszlet, illetve a szereplők mozgatása ismét csak hivalkodástól mentes, funkcionális és professzionális volt. Ami pedig azt a korántsem magától értetődő, maximális színvonalat illeti, amellyel a Vajda Gergely által vezényelt Rádiózenekar – immár nem először – egy külföldről átvett operaprodukcióba egyetlen előadás kedvéért beszáll, és abban egyenrangú partnerként, sőt az előadás egyik fő hajtóerejeként részt vesz – nos, erről csak az elismerés legmagasabb fokán szólhatunk.
Szerző: Malina János
Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  Időpont:  2014. január 23. ,  Rendezés:  Johannes Erath ,  Vezényel:  Vajda Gergely,  Szereplők:  Annette Schönmüller,  Eric Stoklossa,  Rebecca Nelsen,  Holger Falk,  Avelyn Francis,  Christina Sidak,  Anna Clare Hauf,  Gernot Heinrich,  Andreas Jankowitsch,  Michael Wagner,  Közreműködik:  MR Szimfonikusok,  Díszlet, jelmez:  Katrin Connan ,  Fény:  Norbert Chmel ,  Színpadra állította:  Sylvie Gabor