Banks úr megmentése
2014.01.28.

Rejtély, miért nem a karácsonyi szezonra időzítette a forgalmazó a Banks úr megmentése című alkotást, hiszen adott benne minden, amit egy családi mozifilmtől elvárunk, avagy: Disney-film Walt Disney-ről. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Merthogy sokkal inkább róla, pontosabban a Disney-életérzésről és a „diznisítésről” szól a film, mint a Mary Poppins valódi keletkezéstörténetéről, még ha papíron ez is volna a témája. Történeti hűséget ne várjon senki a Banks úr megmentésétől – a mozi elsősorban annak a tételnek a demonstrálása, mely szerint a (film)történelmet még a XXI. században is a győztes stúdiók írják. 

Esetünkben például a mozit gyártó Disney, mely ebben az alkotásában tényleg aranyba foglalta a saját nevét: a történetből kimaradt a valóságnak minden olyan kínosnak ítélt vonatkozása, mely nem elég „családbarát” és/vagy rossz fényt vetne az alapító atyára, Walt Disney-re. Vászonra került helyette viszont (pozitív üzenetként) egy lelkesítő zenés csapatépítő tréning – disneylandi kirándulással, aláírásra vadászó rajongókkal, happy enddel és egy ember nagyságú plüss Mickey egérrel (róla kicsit később). Hiába izgalmas és mozgalmas alapanyag hát a valóság – elsősorban az emancipált biszexuális írónő, P.L. Travers személyének köszönhetően, aki Zen buddhizmust tanult, William Butler Yeats baráti köréhez tartozott, egyedülálló szülőként adoptált egy kisfiút, két nyarat eltöltött a Hopi és a Navajo indiánok között, és annyira utálta Walt Disney Mary Poppins-adaptációját, hogy végigzokogta a filmpremiert –, ha a Banks úr megmentésében a hölgyből és a kulisszák mögötti sztorijából „csak” egy klasszikusnak mondható, a széles közönség számára fogyasztható, hagyományőrző Disney-mozira futotta. 

Emma Thompson (P.L. Travers) zsörtölődő, teát iszogató, Los Angeles-fóbiás, kukacoskodó brit aggszűz a filmben, akit a nemes cél érdekében (készüljön már el végre a film!) háziasítani kell (értsd: amerikanizálni) a jóságos középkorú királynak (Walt Disney). Az utóbbit pedig ki más is kelthetné életre, mint Hollywood legszimpatikusabb férfi színésze, Tom Hanks, a tőle megszokott szeretetteljes, hétköznapi stílusában (itt jegyzendő meg: tud ő más is lenni, ha akar – példa erre Paul Greengrass remek filmje, a Phillips kapitány, melynek címszerepét minden rutinját levetkezve alakította, kitűnően). 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Ebben a filmben azonban nem kellett magát különösebben megerőltetnie, hiszen a két idősíkon játszódó Banks úr megmentésének az 1960-as évek Amerikájában zajló eseményei egy romantikus komédiába is simán beférnének, igaz, a plátói fajtába. A vásznon a nemek harca elevenedik meg, a jól ismert „boszorkányszelídítés” motívumával: nem csupán az atyáskodó Walt Disney tanítja életszeretetre és pozitív gondolkodásra a rigorózus P. L. Traverst, metaforikus értelemben Hollywood is diadalt ül a vén kontinens felett, hiszen megszelídíti a rakoncátlan, egocentrikus, realitás-mániás európai auteur-szemléletet (a teljes kapituláció szimbolikus jelenete, amikor az írónő a már emlegetett plüss Mickey egérrel hajtja álomra a fejét a szállodai szobájában). Természetesen a romkomok nagy szerelmi beteljesülése nélkül sem úszhatjuk meg – ezzel analóg cselekményszál: húsz év kitartó udvarlás után az anyagilag megszorult Travers megadja magát végre Walt Disney kitartó ostromának, és belemegy, hogy a stúdiómogul filmváltozatot készítsen a Mary Poppinsból.  

Ahhoz azonban, hogy eljussunk ide, szükséges a film második idősíkja és némi történelemhamisítás is. Az utóbbiról az elhallgatások kapcsán esett már szó, bár a legjobb példához még csak most érkeztünk el: az elhíresült zokogás a premieren a filmben nem az író csalódottságának, hanem katarzisának biztos jele: P. L. Travers azért zokog, mert Banks urat Walt Disney „megmentette”, nem bántotta és a szelleméhez méltó (mínusz animált pingvinek) filmet készített a történetéből.

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
És hogy kicsoda Banks úr? A Mary Poppins rajongói bizonyára jól ismerik: ő volna annak a családnak a feje, ahová a nevelőnő a szelek szárnyán érkezik – a többi szereplőhöz képest egyébként nem sok vizet zavar. A moziváltozatban azonban jelentős szerephez jut: filmhez a filmben, saját melodrámához a romkomon belül, egy második idősíkhoz, az 1900-as évek elején. Ahol nem is Banks úrnak hívják, hanem Travers Robert Goffnak (Colin Farrell) – álmodozó, sodródó, a realitások elől menekülő alkoholista bankár ő, aki szenvedélybetegségével egyre siralmasabb anyagi helyzetbe sodorja a családját, így Ginty becenévre hallgató kislányát (Annie Rose Buckley) is, akivel mindezek ellenére bensőséges a kapcsolata. 

Miután a két különböző idősík majdnem egyforma hangsúlyt kap a filmben, és folyamatosan reflektálnak egymásra, nem nehéz kitalálni, hogy az írónő gyerekkorát látjuk, a pszichológiai magyarázatát annak, miért is vált belőle olyan elviselhetetlen és szőrszálhasogató felnőtt. És ezen a ponton alakul át a Banks úr megmentése Walt Disney tökéletes apoteózisává: az álomgyár mesemondója nem csupán arra jön rá botcsinálta pszichológusként, hogy milyen traumatikus élményeket hordoz a lelkében P.L. Travers (és ezt hogyan írta bele a regényébe), de a már sokat emlegetett premieren be is gyógyítja ezeket a lelki sebeket: a Mary Poppins (az animált pingvinekkel) gyógyír minden múlt és jelenbeli egyéni és kollektív fájdalomra. Mit lehet ehhez hozzátenni? P. L. Travers, ha látná, valószínűleg végigzokogná a Banks úr megmentését. 
Cím:  Banks úr megmentése,  Rendező:  John Lee Hancock,  Forgatókönyvíró:  Sue Smith, Kelly Marcel,  Zeneszerző:  Thomas Newman,  Operatőr:  John Schwartzman,  Vágó:  Mark Livolsi,  Szereplők:  Tom Hanks, Emma Thompson, Colin Farrell, Paul Giamatti, Jason Schwartzman, Rachel Griffiths