A futurológiai kongresszus
2014.01.20.

A globális gyógyszermánia kőkemény kritikája a világ talán legtudatosabb animátorától a világ egyik legjobb sci-fi írójának regénye alapján. Ari Folman újra felkavaró, megkerülhetetlen filmet tett le az asztalra. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Felpörgetett munkatempó, villámgyors gyógyulás, tompított fájdalom, azonnali ellazulás – a bódulat ezernyi formája, amellyel már most világunk élhetőbbé tételén munkálkodunk. Fizikai és mentális adottságaink meghaladására tett mindennapi kísérleteinkről szól Ari Folman új, Stanislaw Lem után továbbgondolt munkája. És tényleg, tehetjük fel a kérdést, létezik-e ennél jobb stratégia? Ha az álomvilág, a boldogság odakint nem elérhető, ne teperjünk érte, inkább teremtsük meg idebent. 

A futurológiai kongresszus félig animációs, félig élő szereplős film, a két különböző technika nagyjából egyenlő mértékben van jelen. A történet elején a részben önmagát alakító Robin Wright-ot követjük, akik két gyerekével egy reptér melletti lakássá alakított hangárban éldegél. Saját nevén színésznőt alakít, és az ő valódi őseinek (a repülőt feltaláló Wright testvéreknek) a mítosza is fontos szerepet játszik beteg kisfia repülésmániájában. Ez, az eredeti Lem szövegben nem szereplő szál rendkívül fontos adalék, ugyanis ezáltal teremtődik meg az a film fikciójának szövetét átszakító alkotói személyesség, ami révén Folman a történetet teljesen mértékben a film médiumára szabja. 

Tehát Robin Wright karrierje csúcspontján túl lévő, Hollywood értékrendje szerint öregedő színésznő, akinek a stúdió élete utolsó nagy szerződését ajánlja. Ha elfogadja, részletgazdag módon beszkennelik, és az ily módon számítógépben tárolt karakterével az ő minden további közreműködése nélkül készítenek majd filmeket. Ezután ugrunk az időben húsz évet, mikor Robin két évtizednyi, a szerződés által biztosított jólét után a futurológiai kongresszusra igyekszik egy luxusszállóba, ahol meghívott vendégként fog fellépni. Ott pedig egy olyan világ tárul elé, ahol egy kis üvegcse felhajtása révén mindenki azzá lehet, akivé vagy amivé akar.

És ezen a ponton kell említést tennünk Folman fantasztikus adaptációs munkájáról, aki ritkán látható kreativitással ültette át a Lem-kisregényt a film világába. Az eredeti műben természetesen nyoma sincs a színésznő történetének, a sztori innen, a kongresszustól indul. Azáltal, hogy az egész történetet Robin, illetve általában véve az álomgyár szemszögéből mutatja be, Folman eléri, hogy az ábrázolt történet szervesen összekapcsolódjon az ábrázoló médiummal. Önmagában a keretsztori azonban kevés lenne ennek az egész összefüggésnek a megvilágításához, az igazi különlegesség a jövő halucinogénekkel teli világának – animációval 
Robin Wright
Robin Wright
történő – megjelenítésében rejlik. Itt ugyanis a rendező nem elégszik meg Lem őrült képzeletének vizualizációjával, hanem azt állítja, hogy valójában az emberek vágyai nem bennük rejlenek, nem autonómak, hanem nagyon erőteljesen a média (és különösen Hollywood) által determináltak. Ezért a távoli jövőben játszódó jelenetekben a szereplők egy része filmtörténeti ikonok, sztárok formájában jelenik meg, de ami még fontosabb, hogy rengeteg egyforma van közöttük. Egy adott pillanatban például három John Wayne diskurál egymással egy bárpultnál. Vagyis Folman adaptációjában hangsúlyos szerepet kap a média vágyainkat is uniformizálni képes hatására való reflexió.

Szorosan ide kapcsolódik az animált részek technikai megvalósításának kérdése. Bár a „szigorúan animált terület”-en zajló futurológiai kongresszus és a hozzá kapcsolódó képzeletvilág formákban és színekben való féktelen tobzódásra adna lehetőséget, Folman csapata ezzel nem él. Az egyneműsített vágyakat előtérbe helyező koncepcióhoz hű maradó animáció nem virtuózkodik, nem onanizál saját kreativitásának határtalanságán, mint, mondjuk, a Gyűrűk ura vagy a Harry Potter CGI bűvészei. A realitást a képzelettől (illetve a befolyásolt percepciótól) eleinte pusztán a rajzoltság ténye választja el, csak később válik a világ egyre bizarrabbá.

Folman munkásságának specifikuma, hogy az animáció számára nem eleve létező adottság, hanem az emberi történetek ábrázolásának csupán egyik lehetséges eszköze. Előző, világhírűvé vált dokumentumfilmjében, A libanoni keringőben is meglepő módon animációt alkalmazott. Annak a műnek a tétje ugyanis nem a megtörtént borzalmak dokumentálása volt, hanem annak megértése, hogy mi az, amit a főhős felidézni és feldolgozni képes. Az animáció ott tehát az emlékezet ábrázolásának eszköze volt – ebben a kontextusban a film végén néhány pillanatra felvillanó fotografikus felvételek döbbenetes hatását sokáig nem felejti, aki látta. A futurológiai kongresszusban az animáció a kemikáliák által befolyásolt tudat képeit és világát jeleníti meg, tehát újra a sztori lényegét érintő konstrukciós szerepe van a rajzolt mozgóképnek. Bár az animációt és a fotográfiát váltogató koncepció teoretikusan helytálló, mégis itt találjuk a film talán leggyengébb elemét is. A cyberpunk műfaj lepusztult disztópikus világképének sablonos fotografikus megjelenítése bár rövid pillanatokra hatásos, rendkívül elcsépelt, és ehhez Folman semmit nem tud hozzátenni.

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Az élmény megőrzése érdekében ezen jobban ki nem fejthető részletek sematikussága, illetve néhány jelenet elnyújtott vagy éppen ömlengő jellege (a szkennelés momentumára mindkettő igaz) ellenére A futurológiai kongresszus rendkívül izgalmas mentális és vizuális kaland. Főleg azért, mert bármilyen furcsának tűnik, Folman és Lem nem a jövőről, hanem a jelenről beszél. A kényelmes, aktív és gazdag élet iránti határtalan vágy arra késztet bennünket, hogy biológiai adottságainkat és anyagi lehetőségeinket meghaladó életformát éljünk. Éppen ezért – állítják – minden egyes kávé, minden antidepresszáns, fájdalomcsillapító, minden korty bor vagy szál cigi az önkéntes önbecsapás kemokráciájának világát hozza közelebb. Aki pedig nem bírja ennek a gondolatnak a súlyát, dobjon be nyugodtan egy vodkát.
Szerző: Gyenge Zsolt
Cím:  A futurológiai kongresszus,  Rendező:  Ari Folman,  Író:  Stanislaw Lem,  Forgatókönyvíró:  Ari Folman,  Zeneszerző:  Max Richter,  Operatőr:  Michal Englert,  Vágó:  Nili Feller,  Szereplők:  Robin Wright, Harvey Keitel, Jon Hamm, Paul Giamatti, Kodi Smit-McPhee, Dany Huston, Sami Gayle