Martin McDonagh: Párnaember / -011- Alkotócsoport, Szputnyik Hajózási Társaság, FÜGE a Jurányiban
2014.02.06.

A pszichothriller nem csak egy filmes műfaj. Kiválóan működik színpadon, a nézőtéren pedig lehet rettegni, jobban, mint a tévé előtt, mert itt nem lehet elkapcsolni a legdurvább részeknél. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Király Dániel, Jankovics Péter
Király Dániel, Jankovics Péter
Hogy Radnai Márknak és a 011-es Alkotócsoportnak nagyon jól megy a zárt térben való kegyetlenkedés és nyomasztás, azt tudjuk már a Kutyaszorítóbban című Tarantino-adaptációjuk óta. És bár a testi erőszak reprezentációja a színpadon sokkal kevesebb vizuális eszközzel apellálhat, hogy a végeredmény ne legyen túlzó és ebből kifolyólag nevetséges, a megfelelő teátrális nyelv megtalálása éppen a jelenlét miatt sokkal elemibb hatást gyakorol a nézőre, mint a filmes műfajok, hiszen ott a befogadót és az erőszak aktusát eltávolítja egymástól a mozivászon vagy a képernyő.

Ne higgyük, hogy ehhez hasonló, elválasztó vagy elidegenítő funkciót tölt be a Párnaember (fordította: Lengyel Anna) tere. A szobaméretű plexikocka éppen a bezártságot, a menekülés képtelenségét érzékelteti velünk. Megnyugtató persze, hogy mi a falakon kívül foglalhatunk helyet, de rossz érzéssel tölt el, hogy a rokonszenves író, Katurian (Jankovics Péter) odabent van. Abban pedig, hogy meggyűlik a baja fogva tartóival már az első pillanatokban biztosak lehetünk a plexifalon lévő kisebb vérfoltok láttán.

A tér az erőszak tere, a szoba sarkaiban furcsa szerkezetek, amik azért különösen aggasztóak, mert nekem legalábbis ötletem sincs, hogy mire valók, milyen kegyetlenségeket lehet velük elkövetni. Két rendőr vallatja itt Katuriant, egyikük (Kárpáti Pál) a nyugalom álcája mögé bújtatott pszichikai erőszak eszközeivel, másikuk (Király Dániel) leplezetlen dühvel, fizikai fenyítéssel, ami már-már a szadizmussal határos. A rendőri erőszak rettenetes képei ezek, amiket egészen addig értetlenül figyelünk, amíg el nem kezd kibontakozni az igazság. Itt a kíváncsiságunk irányt vált: már nem arra fókuszálunk, miért kínozzák szegény Katuriant, hanem arra, megérdemli-e.

Jankovics Péter, Király Dániel, Kárpáti Pál
Jankovics Péter, Király Dániel, Kárpáti Pál
Az igazság pedig ott van a szomszéd szobában történet és valóság között félúton. A tragédia ugyanis éppen az, ha valaki képtelen különbséget tenni e kettő között, és ebben a történetben ez mindenkinek ingoványos talajjá válik. Katurian bátyja, Michal az igazságot kéri számon a rémtörténeteken, hiszen gyermeki világában éppen a rettenet a valóság, a viszonyítási alap. Hajduk Károly nyíltszívű gyermeket alakít, aki saját, roppant stabil, de a normáktól eltérő értékrendjében mindig száz százalékig logikusan cselekszik. Jankovics Péter érzékeny apa, aki páni félelmét félretéve képes arra, hogy megbocsásson neki.

Az előadás legrémisztőbb részei azok, ahol a történetek elhangzanak. Általános iskolai gyermektáborokból fennmaradt emlékeink jöhetnek ilyenkor elő, amikor társaink egy zseblámpával alulról világították meg az arcukat, és rémtörténeteket meséltek a sötétben. Itt is mindig félhomály van, néha vaksötét, felvételről halljuk közben Katurian hangját, ahogy nyugodtan, lassan mesél, az álomszerű jelenetekbe néha belép a szörnyű anya figurája (Pető Kata) vagy egy kislány, akiről a történet szól (Kurta Niké). Érdekes, hogy az apa szerepébe ilyenkor Katurian lép, mintegy megtestesítve azt a borzalmat, amitől irtózik, és amit el akar pusztítani, de akarata ellenére újra megteremti.

Kárpáti Pál. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Kárpáti Pál. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
A nyomasztó légkört nemcsak a két testvér története okozza, hanem az is, amit a kínzószobákon kívüli világból megtudunk. A két fogva tartott sztorijáról ugyanis Martin McDonagh újra a rendőri magatartásra irányítja a figyelmet. Ez egy totális diktatúra, ami már az előadás elején is elhangzik, rendőrállam, ami tökéletesen kiszolgáltatottá teszi a benne élőket. Ezért van az, hogy nemcsak az ember, hanem a mű élete is a rendőrök önkényén múlik. Katuriannak pedig nincs szerencséje velük, hiszen végletekig frusztráltak mindketten. Kárpáti Pál figurája alkoholista, s bár roppant intelligens, korábbi traumái miatt – amikre az író érzékenyen rátapint – az egész világon kíván bosszút állni. A vallatás közben nemcsak Katuriant kínozza, hanem társát is, a kissé lassabban gondolkodó Arielt. 

Király Dániel Arielje puszta agresszióval kompenzálja szellemi hátrányát Tupolskival szemben, és saját gyermekkori traumáit. Ezt az embertípust elég jól ismerhetjük, ott feszít sok szórakozóhely bejáratánál fekete pólóban például. Egyszerűsége folytán Arielben van valami ösztönös őszinteség, ami szadista hajlamai ellenére mégis szimpatikusabbá teszi társánál. Érdekes a két rendőr teljesen ellentétes viszonya az íróhoz: míg Ariel megérti és megsajnálja az embert, de zsigerből gyűlöli műveit, addig Tupolski az írásokban lát értéket, de megveti az írót tehetsége miatt.

Ezek azok az okok, amik írót és műveit ugyanarra a sorsra juttatják. Itt az írás és a valóság közti bonyolult viszony egyetlen ceruzavonással lényegtelenné válik. A különbségek feltérképezése helyett a dilettáns kezek között elpusztul az értelem. Ezt a mechanizmust pedig túlságosan is jól ismerjük.
Szerző: Puskás Panni
Szerző:  Martin McDonagh,  Rendezés:  Radnai Márk,  Szereplők:  Jankovics Péter,  Kárpáti Pál,  Király Dániel,  Hajduk Károly,  Pető Kata,  Kurta Niké,  Jelmez:  Szlávik Júlia,  Látvány:  Cseh Renátó,  Hang:  Keresztes Gábor,  Fény:  Mervel Miklós,  Videó:  Juhász András,  Dramaturg:  Ivanyos Ambrus,  Produkció vezető:  Kulcsár Viktória, Tóth Péter ,  Produkciós asszisztens:  Zágoni Nóra,  Rendezőasszisztens:  Pass Andrea,  Fordította:  Lengyel Anna