Henrik Ibsen: Hedda Gabler / Radnóti Színház
2014.01.16.

Inkább a tér és a látvány vinne némi jelentéses mozgékonyságot, új tartalmakat a sótlan, merev előadásba, mint a rendezői akarat és a színészi játék. Nem nyílik fel az Ibsen-konzerv. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Hedda Gabler: Petrik Andrea
Hedda Gabler: Petrik Andrea
A színmű lehetséges olvasatai/nézetei közül az eleve domináns cselekvés-dilemma látszana felerősödni: mit vihet, mit vigyen végbe az ember, ami megérdemli a tett nevet? Ami sors- és életalakító lépés, ha más irányba nem, legalább a méltó halál elébe? Valló Péter rendező ezt nem a mindössze néhány szereplő, hanem általában az értelmiségi réteg tépelődéseként és válságaként gondolta el. Nyilatkozata szerint modell értékű manapság nálunk is, hogy „egy ország értelmiségi rétege képtelen bármilyen épkézláb ötlettel előállni arra nézve, hogyan kéne ebben az országban értelmesen létezni”. Formaelve, esztétikai kiindulása pedig a „rendes, eredeti korban tartott színház” volt, melyet – tapasztalata szerint – „annyian szerettek a kilencvenes évek elején”.

A szellemi elit útvesztéséről, kívánatos társadalmi küldetésének betöltetlenségéről, termékeny aktivitásának hiányáról talán éppen azért nem szól (vagy csupán alig szól) a bemutató, mert a „rendes, eredeti színház” – vagyis lényegében a megírás korához nagyjából hű, nyilván lélektani realista játékmódú és elegánsan naturalisztikus szcenikájú interpretáció – mára igencsak kétséges fogalom. Megfelel-e ennek az elképzelésnek, hogy Szlávik István díszletében a hátsó, kisebb szobák egyike rendelkezik terebélyes mennyezeti fényforrással, az elülső fő színtér, a tágas nappali azonban nem? A két helyiség közötti, a cselekmény szempontjából roppant fontos akusztikus és vizuális kapcsolat sem egyértelműen megoldott: mikor mi szűrődik ki a távolból, mi látszik, mi sejlik egyik szobából a másikba? A harmadik helyiségről és a magát kopár vesszőfonatokkal, ágindákkal, napfénnyel üzenő kert lokális ellentmondásairól még nem is szóltunk. Mindazonáltal a nagyvonalú és gazdag díszletnek a falai is képesek meglepetést okozni, bútorzata ideges, keresztező járásvonalakat jelöl ki, mélyéből a hősnő apjának, Gabler tábornoknak hatalmas, szigorú arcképe tartja szemmel az események menetét, mintha a múlt idő s egy letűnt szabályrend hipnotizálná kedvezőtlenül, sőt tragikusan a jelent.

Jörgen Tesman: Adorjáni Bálint
Jörgen Tesman: Adorjáni Bálint
Játszáskonvenciók uralják a megvalósítást. Nem annyira az Ibsen-tolmácsolás különféle értékű hagyományai, hanem kiüresedett, „rendes” általánosságok. Adorjáni Bálint a férfinak érdektelen fiatal férj és csak áhított katedrájáig látó könyvmoly tudós, Jörgen Tesman az író által is szemüvegesként elképzelt figuráját örökös okuláré-cserélgetéssel jellemezné. Még le sem vette az olvasót, már veszi vissza a hétköznapit, s fordítva. E szokvány mögül nehezen bújik ki a maga körött komolyan szétnézni ügyefogyott emberből a legalább kollégának tisztességes intellektuel, aki saját könyve írása helyett elhunyt vetélytársa megsemmisült nagy művét rekonstruálná. Martin Márta Berte szobalányának perfekt szolgálatkészsége ugyanúgy az odaadás és a hümmögés megszokott fogásain alapszik, mint Hirtling István Brack bírójának hűvös úriasságba burkolt cinizmusa, a családi háromszög alkuját időnként alpáribban is felkínáló rámenőssége. (Kúnos László kitűnő fordításából főleg az erotikus kétértelműséget feni élesre.) 

Csomós Mari Juliane Tesman, a nagynéni megformálójaként – Jörgennek anyja helyett anyja a közelmúltig – lassított beszédmóddal, egyszer-egyszer váratlan szövegritmussal él, de amiként más sem, úgy ő sem válik centrális szereplővé. Wéber Kata mint Elvstedné a legkevésbé. Folyton más karakter-lehetőség felé kap: a fenegyerekből ifjú titánná érő, majd nihiljébe visszahulló Ejlert Lövborg múzsájának, ihlető munkatársának ugyanúgy nehéz elképzelni a határozottságot csak próbálgató, szögletes nőt, mint a címszereplő bármiféle riválisának, később bizalmasának.

A középpontba természetesen Lövborgnak vagy Heddának kellene kerülnie. Pál Andrásban csak tűz lobog, de nem az egykor mértéktelenül fogyasztott, most megint lehajtott szeszek emléke és szégyene ég benne, nem is az elfojtott, bekormozódott Hedda-szerelem, még csak a tudomány lángja sem. Egy általánosságban izgatott fiatalembert, a szerepbe kevéssé illő, technikai fortélyokhoz folyamodni igyekvő tehetséges színészt szorongat a feladat. Petrik Andrea enyhén hullámzó járása, jelentéstelen messzibe nézései, fintoros félmosolyai kevésnek bizonyulnak Heddához. Részinformációk érkeznek az egyéniségről: a hosszú nászúton férje ledoktorált ugyan, ám szeretőként kudarcot vallott; az anyagi erejüket meghaladó új otthonra nagyon vágyott, vagy mégsem; Brack széptevése oszlatja unatkozását, azonban a tolakodásból nem kér. Mindezt és még annyi mást egységes és jelentékeny figurává, környezetéből ellenmondásosságában is kiemelkedő tragikus sorsú, emancipált modern nővé kellene harmonizálni, a mind leküzdhetetlenebb, halálos diszharmónia jegyében. Petrik Andrea tanácstalansága Valló Péter rendezői pedagógiájának balsikere is.

Wéber Kata és Petrik Andrea. Forrás: port.hu. Fotó: Puskel Zsolt
Wéber Kata és Petrik Andrea. Forrás: port.hu. Fotó: Puskel Zsolt
 
Szakács Györgyi jelmezei simulnak leginkább a tervezett összképbe. Öltözettörténetileg hitelesek, mégsem múzeumi tárlókból kerültek elő. Egy közelünkbe nem férkőző világot idéznek meg, mély figuraismerettel. A legtöbb ruha elfedi a testeket: ki kellene meztelenedni alóluk, lelki értelemben. Az állig gomboltság, a szűkre zártság nem enged a Hedda előadásán – hiába mond el sokat a címszereplőről egyik toalettjének katonai uniformisra vagy szerzetesi reverendára emlékeztető gombolása.

Végül is a legérdekesebb, legtartalmasabb szereplő – ki lehetett, milyen lehetett, mit hagyott örökül? – Gabler tábornok. Pedig csak egy festett fejet látunk belőle.
Író:  Henrik Ibsen,  Cím:  Hedda Gabler,  Fordító:  Kúnos László,  Rendező:  Valló Péter,  Díszlettervező:  Szlávik István,  Jelmeztervező:  Szakács Györgyi,  Dramaturg:  Morcsányi Géza,  Világítás:  Baumgartner Sándor,  Szereplők:  Petrik Andrea,  Adorjáni Bálint,  Wéber Kata,  Pál András,  Csomós Mari,  Martin Márta,  Hirtling István