Mohácsi testvérek: A képzelt beteg / Örkény Színház
2014.01.13.

„…ki nem nyílt ejtőernyőjű deszantosok, zuhanunk a világegyetem jeges magánya felé”: a beharangozók egyikét épp úgy nem kell teljesen komolyan venni, mint a többi előzetest, melyeknek nagy szavai lötyögnek a vékonyka és hosszúcska előadáson. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

„Molière úr után, helyett és neki is” a Mohácsi testvérek írtak egy majdnem teljesen új darabot, melyben szinte első dolguk eltenni láb alól a klasszikus szerzőt. Tudvalevő: a nagy komédiás valóban a színpadon, s éppen ebben az opuszában lett rosszul. Végigjátszotta szerepét, majd pár óra múlva elhunyt. 

Szandtner Anna, Für Anikó, Gállfi László
Szandtner Anna, Für Anikó, Gállfi László
A halál jelenléte – a Halál, azaz Re Noire alakjában – eleve nem engedi felhőtlen jellemkritikai vígjátékká virulni a Mohácsi-féle A képzelt beteget, ami a legkevésbé sem lenne baj, hiszen létezik elegendő átmeneti műfaja a nevettetésnek, a fekete humorig és tovább. Debreczeny Csaba az olvasással hadilábon álló, noteszét nehezen silabizáló, ezért munkáját „kicsiben” nem a tökély fokán végző, kaszátlan kaszása (mint mondja, „nagyban” tökéletesen megbízható, ezrekkel, milliókkal mindig tudja a teendőjét), e kissé karneváli maskara a legmulatságosabb és legemberibb figura az átdolgozásban. Kedélyessége vérfagyasztó, kérlelhetetlenségén átmenetileg lehet csupán fogást találni. 

Gálffi László a címszerepben szinte egyáltalán nem helyez súlyt a hipochondriára. Inkább rigolyás, tüskés, ingerlékeny (és a sok önző között a legönzőbb). Folyton a nyomában óvakodik a félelem. Van is oka félni. Még a halálnál is jobban – az élettől. Mert ha kiderül, ami kiderülhet… – de ez maradjon az átszabott színmű titka. Az Örkény Színház előadásának kulcsmotívuma az aggodalom, szorongás, félelem, rettegés, mely kit így, kit úgy foszt meg önazonosságától; és nem a távolban trónoló király szövi elsősorban a kis majrék és nagy rémületek hálóját. 

Für Anikó? Gálffi László
Für Anikó? Gálffi László
Ügyes rendezői-színészi húzásként Gálffi Arganja hasonlóképp ragaszkodik gyógyszereihez, mint a fösvény Harpagon az aranyaihoz. Néha jelét adja, hogy szívesen élne egy fedél alatt orvos-hozzátartozókkal: a család jobbára csak árt az egészségnek, legyen hát olyan tagja is, aki netán használhat. Argan kétes ügyletekben jártas, hamis számlákkal manipuláló, magának való középkorú férfi – cselekményt mozgató jelleggel és szimbólumértékűen a lepketenyésztés megszállottja –; sok fölösleges és sok mellékes apróság közül bábozódna ki nemcsak cím-, hanem főszereplővé is, ha kibábozódna. A szöveg azonban rengeteget ismételget (sokszor gyenge poénokat), a szerkezet csupán a jelenetek némelyike számára előnyös, az ellapuló egésznek nem ad struktúrát (a produkció a hat és feledik befejezés után sem tud jobblétre szenderülni: még mindig tart), bizonyos mozzanatok is zavarosak – Gálffi pedig inkább figyelmes passzivitással, technikailag rutinos erőbeosztással követi, mintsem valamilyen konkrétabb irányba tereli e fura farsangot.

Mohácsi János általában szívesen dolgozik merész kontrákkal, kifordításokkal, hazardírozó megoldásokkal. Itt bejön, hogy az emberöltővel fiatalabb, deli Vajda Milán formálja meg D’Auveregne doktort, s a másfél fejjel alacsonyabb, középkorú Gyabronka József m. v. az ugyancsak (botcsinálta) doktor-gyereket – illetve Argan leányai közül Bíró Kriszta a húg és Trokán Nóra m. v. a nővér. Főleg Gyabronka elkanászodó, sietős hatalmon belüli terpeszkedése és Bíró kivárásra játszó, sunyi pislantású strébere mozdul a minőségi humor irányába, s partnereik, amikor nyílik út, nem restek velük tartani. A mellékszereplők sorában Znamenák István (Béralde, Argan öccse) és Szandtner Anna (Toinette, szolgáló Arganéknál) precízen kicentizett, ismerős, vérbő mai jellemeket hoz, előbbi a lébecoló rokon vonásaival, utóbbi a cserfességgel kötődik az univerzális vígjátéki hagyományhoz. Polgár Csaba (Cléante) az éretlen ifjúság szerelmesen felcsigázott hírnöke, ugyancsak évszázadok komédiázási fogásait kötve a jelenbe. Máthé Zsoltot (Dr. Livarot) a Fülöp-szigeteki operálás-epizód kabaré-betétjéért volt érdemes a színműbe írni (más kérdés, hogy a betétet érdemes volt-e beleírni), Epres Attila (Dr. Boursin) azzal űzheti a tréfát, hogy az orvosok osztályán belül a mészárosok rendjébe tartozik (vagy fordítva). Für Anikó Argan második, fiatal feleségeként a kíméletlenül hozományvadász Béline ármányos jellemében a cselédből felemelkedett úriasszony levetkőzhetetlen közönségességét, folyton a társaság középpontját célzó butus fontoskodását karikírozza.

Gállfi László, Debreczeny Csaba. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Gállfi László, Debreczeny Csaba. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Az Örkény Színház színészeivel és a Molière-morzsákkal jól elvolnánk, ha a Mohácsi testvérek markáns darabot kerítettek volna köréjük. Ám a célzások, irodalmi és egyéb idézgetések, bemondások, bölcselgések nem állnak össze jelentékeny szöveggé: a párbeszédek gyakorta kisiklanak az epizódok alól, vagy nincs mit igazán rájuk dolgozniuk a színészeknek. Valószínűleg ettől nyúlós a komédia. Túl nagy a halmaz, hogy egy borzongatóan derűs kor- és jellem-kifigurázó színházi este kerekedjék. Túl borulékony, hogy – sokáig megbújva – egy létfilozófiai fekete komédia fejlődjék ki alóla. 

Akadnak jegesebb, meggondolkodtató pillanatok, percek az „óh jaj, meg kell halni” komor égisze alatt, de – hogy másik Babits-idézettel is éljünk – „csontig, velőig fekete” nem lett a premier. Ehhez kevés az éjszín világítás következetessége, Fodor Viola nem egykönnyen becserkészhető, nyilván szándékosan kényelmetlennek, otthontalannak elgondolt díszlete a múzeumi-laboratóriumi üvegkoporsókkal, s Remete Krisztina csak a feketét és kísérő színeit használó ötletes jelmezvilágának számos regisztere. A zenét szerző Kovács Márton – és társai: Rozs Tamás, Benkő Róbert – amolyan élőhalott lárva-muzsikusokként mindvégig különös, gyászos hangburkot vonnak az előadás fölé; de nem ez az első eset, amikor sem a zenei héj, sem a saját magát kordában nem tartó kanavász-kitaláció, sem a helyenkénti lendületesebb jelenetvezetés nem elégséges ahhoz, hogy a játszótársnak szegődött, felkészült színészek valóban formátumosat hozzanak létre a Mohácsi-színpadon.
Szerző:  Mohácsi János, Mohácsi István,  Rendező:  Mohácsi János,  Játsszák:  Gállfi László,  Für Anikó,  Trokán Nóra,  Bíró Krisztina,  Znamenák István,  Polgár Csaba,  Vajda Milán,  Gyabronka József,  Epres Attila,  Máthé Zsolt,  Szandtner Anna,  Debreczeny Csaba,  Zenészek:  Kovács Márton, Rozs Tamás, Benkő Róbert ,  Díaszlet:  Fodor Viola,  Jelmez:  Remete Kriszta,  Zene:  Kovács Mártob,  Asszisztens:  Érdi Ariadne