Dom Hemingway
2013.12.11.

Extravagáns übermacho, két lábon járó szeszkazán, vulgárisan poétikus törvényen kívüli, önsorsrontó spíler – mindezek ellenére: szerethető balek. Ő Dom Hemingway, a brit gengszter, heti premierünk címszereplője. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Felmenői között megtalálható minden simlis pícaro, kalandor antihős, a brit újgengszter mozi excentrikus karakterei vagy éppen maga François Villon. Hisz nem véletlenül hívják a tizenkét év után frissen szabadult mackóst (Jude Law) sem Hemingway-nek: csak beszél, csak beszél, csak beszél – barokkosan túlburjánzó prózában, szabadversben, többszörösen tagolt körmondatokban, a nyitó szcénában példának okáért a saját péniszéről, melyhez/akihez hosszú, szeretetteljes ódát zeng.

És a fejezetekre tagolt film (hogy a kópéregény irodalmi hagyományához is hűek maradjunk) további részében is a duma, a szövegelés, az „irodalom” a legjobb, no meg, persze a címszereplő Jude Law, aki lehengerlő dinamikával és csúcsformájától tíz kilóval nehezebben alakítja a betyárbecsületből jelesre vizsgázott, apaként és férjként azonban leszerepelt bűnözőt.

Richard Shepard mozija azon áll vagy bukik, hogy a néző mihez tud kezdeni Dom Hemingway szélsőséges alakjával. Harsánysága, trágársága, pszichotikus epizódjai ellenére is meglátja-e benne az embert, aki igyekszik jobb útra térni és rendezni a kapcsolatát a lányával vagy viszolyogva elfordul tőle, mondván a javíthatatlan zsivány imágó minden pozitív tulajdonságát elnyomja. Esetemben az előbbi történt: a kopaszodó, hatalmas barkót viselő, enyhén hájas, rémesen öltözködő, fékevesztett alfahím ámokfutása magával ragadott és lehengerelt – a vékonyka sztori és a nem túlzottan kidolgozott végkifejlet ellenére is roppant szórakoztatónak találtam a filmet, ami elsősorban a színészeknek volt köszönhető, akik mindannyian egy-egy karikatúrát keltettek életre. Közülük Domról esett már szó, de (újabb pikareszk vonásként) hűséges fegyverhordozója, a metroszexuális hűvös Dicki (Richard E. Grant) ugyanolyan parádés a szerepében, mint a fő főnököt alakító Fontaine (Demian Bichir), aki amellett, hogy tizenkét éven keresztül őrizte hősünk pénzét, megvásárolva ezzel a hallgatását, maga is született szöveggyáros (elvégre a „Fontaine” névre hallgat). 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

A film laza cselekményét Dom kiszámíthatatlan jelleme, balszerencséje és a család utáni vágya alakítja – az eredeti terv (mely a piával, szexszel, droggal és ejtőzéssel tarkított visszavonulást célozta) azonban már az első fejezetekben dugába dől. Dom ismét a munkaerőpiacon találja magát, Y-generációs keresztapáknak bizonygatva, hogy ér még valamit a szakértelme az elektromos széfek korában is, miközben a magánéletét is próbálja gatyába rázni, gyámoltalan lépéseket téve karakán lánya felé (Emilia Clarke). 

A Dom Hemingway messze nem a legjobb gengsztervígjáték, amit mostanság láttunk, de ha képesek vagyunk értékelni a profán humorát és a csapodárságait, szerethető, igaz, könnyen is felejthető alkotás. Az epizódok összefüggeni látszanak egymással, mégsem keltik az egység benyomását: hullámzó színvonalon, rapszodikusan vetnek fel témákat (bosszú, megbánás, családi újraegyesítés, régi generáció kontra ifjú gengszterek, újrakezdés, stb), melyeket aztán sosem tárgyalnak ki teljes mélységükben, inkább belekapnak helyettük egy másikba. Persze, mondhatjuk azt is, hogy épp ez a fajta cselekményszövés passzol leginkább Dom Hemingway kiszámíthatatlan, kaotikus és hirtelen jelleméhez, de tartok tőle, inkább arról lehet szó, hogy a nagy formátumú karakterhez az író-rendező nem találta a megfelelően karizmatikus történetet. 

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu

Emiatt érzi a néző kicsit úgy, hogy egy több epizódszálon elindított sorozat első részét látja – ha Dom Hemingway bejön a nézőknek, a későbbiekben lehet továbbgondolni a film bármelyik fejezetét, hiszen ugyanolyan örömmel nézzük majd, hogyan alakul a sorsa a lányával és félig szenegáli unokájával, mint azt, hogy mihez kezd a zsákmánnyal vagy, hogy felbukkan-e még az életében Fontaine és a gátlástalan román énekesnő, Paolina (Madalina Diana Ghenea).     

Ha Richard Shepard célja mindössze annyi volt a filmjével, hogy emlékezetes karaktert teremtsen, és „szolgáltasson” Jude Law-nak egy figurát, melyet majd az idő távlatából is a színész fontosabb szerepei között tartunk számon, mindenképpen sikerrel járt. Ha ennél többre vágyott, akkor azonban elbukott: a Dom Hemingway – kategóriáját tekintve – egyszer nézős, harsány szórakoztatóipari termék, fékevesztett dorbézolás, ereszd el a hajam-buli, igazi hedonista élvezet. 

Cím:  Dom Hemingway,  Rendező, forgatókönyvíró:  Richard Shepard,  Zeneszerző:  Rolfe Kent,  Operatőr:  Giles Nuttgens,  Vágó:  Dana Congdon,  Szereplők:  Jude Law, Richard E. Grant, Demián Bichir, Emilia Clarke