Színház és könyv
2013.12.10.

Ki sem kell mozdulni: karosszékből el lehet intézni a karácsonyi ajándékvásárlást. Évek óta összegyűjtjük partnereink ajánlatát – és mi magunk is ebből válogatunk, mindenki megelégedésére. A SZERK.

Ajánlatunk: színházjegy és könyv – mi is ezt szeretnénk kapni. A válogatást, választást szeretnénk megkönnyíteni olvasóinknak: csak minőségi ajánlatok szerepelnek az oldalon. És fontos az is, hogy olcsóbb, mintha a boltokban vagy a jegyirodákban vásárol; és fontos az is, hogy ha nem tud dönteni, utalvány is szerepel a kínálatok között.

Magvető Kiadótól Ljudmila Ulickaja Örökbecsű limlom című című kötetét magunk is szeretnénk a fa alatt látni, akárcsak Darvasi László A Háromemeletes Mesekönyv című könyvét, Erdős Virág Adjon az Isten című könyvét, melyben ötvenhárom „originál haza-ötlet” szerepel 2014-re, vagyis minden hétre egy, és plusz egy; aztán Thomas Pynchonnek a 70-es évek Los Angelesében játszódó regényét, a Beépített hibát, és Csáth Géza századfordulós naplójegyzeteit, melynek címe Méla akkord: hínak lábat mosni – és a többit, amelyeket a fejlécben hirdetünk.


A Libri-csoportban a Libri Kiadón kívül a Park, a Helikon, a Kolibri és a Trubadúr könyveit is ajánljuk; Kálmán Olga Egyenes beszédjét és Sándor Erzsi Szegény anyám, ha látnám című könyvét azoknak, akik kedvelik a „valóság-irodalmat”. Jó ajándékötlet a Libri-kártya, amelyet tetszőleges összeggel feltöltve adhatunk, és egy évig használható bármely Libri-könyvre. Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba Emmuska című „kackiás nemzeti vadregénye”, Forgách András 12 nő voltam, és a szerkesztőségünket „közelről” is érintő Alföldi színháza – Öt nemzeti év című köny is tuti ajánlat. Mautner Zsófi Főzőiskolája ezúttal a kezdőknek ad praktikus tanácsokat. A Helikonnál az új Márai-sorozatban ismét megjelent Az igazi és a Judit... és az utóhang című kötet. A Trubadúr Charles Bukowski és Chuck Palahniuk két-két könyvét kínálja karácsonyra.

Móra Kiadó kínálatában szerepel a klasszikus Salten-regény, a Bambi, Nádori Lídia új fordításában. És persze megtalálhatók Lázár Ervin könyvei, aztán a Kisvakond-kötetek, kifejezetten adventi-karácsonyi témájú kiadványok, fejlesztő könyvek, versek-mondókák és sok újdonság, amelyeket nagy kedvezménnyel vásárolhatnak meg a kiadó honlapján.

 

 

 

Színházjegy


Az Örkény Színház ajándékbérletet hirdet: 5000 és 7000 forintért szabadon választható előadás és időpont két fő részére. Magunk hozzátennénk néhány konkrét ajánlatot: a Liliomfi bárkinek bármikor biztos ötlet, és – ha nem láttuk volna már – nagyon örülnénk, ha a Zsótér Sándor rendezte Meggyeskertre vagy a Gothár Péter rendezte Kék angyalra kapnánk jegyet. És megpróbálkoznánk a karácsony előtti Mohácsi-bemutató jegyeivel is, januárra vagy februárra: A képzelt betegre. Czigány Zoltán Csoda és Kósza című könyve nagy siker volt egy-két éve – most a belőle készült előadás is jó ajándék, gyerekeseknek kivált.

KecskemétenKatona József Színház kínálata széles: lehet ajándékozni operettet – a Marica grófnőt például –, elgondolkodtató és tanulságos kamaraelőadást – Déry Tibor Szerelem címen játszott, levelekből, naplókból, korabeli dokumentumokból összeállított darabját, valamint a Szabadság kórus című darabot –, aztán szórakoztató estéket – Most mindenki együtt! és Jövőre veled itt – és családi produkciókat, a Lúdas Matyit és a sajátos feldolgozású Hamucipőcskét.


SzékesfehérváronVörösmarty Színház Csillagfény bérletet hirdet, melyben Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjét, Neil Simon A furcsa pár női verzióját és David Pownall Mesterkurzusát kínálják. Mi még hozzátesszük a Bagó Bertalan rendezte Lear királyt, Moliére A fösvény című komédiáját és Tasnádi István Cyber Cyranóját. És van utalvány is – igen praktikus, mert a megajándékozott maga választhatja ki az előadást és az időpontot is.

 

Orlai Tibor producer válogatott színészekkel válogatott repertoár kínál: a Belvárosi Színház műsorára karácsonyra úgynevezett „szabad bérletet” ajándékozhatunk: három előadást lehet választani a repertoárból, nem lesz könnyű dönteni a Római vakáció (Tenki Réka, Fekete Ernő, Hernádi Judit), a Jadviga párnája (Ónodi Eszter, Pál András, Gáspár Sándor), a Hitted volna? (Hernádi Judit, Kern András), Vári Éva Edith Piaf-estje, Kulka János Ez a hely című estje és Parti Nagy Lajos Fülkefor és vidéke című estje között. És akkor A nagy négyest még nem is említettük, pedig abban Molnár Piroska, Vári Éva, Benedek Miklós és Szacsvay László lép színre.


Trafóba meglepetésért járunk: külföldi hírességekért, hazai kuriózumokért, és újcirkuszért is. A karácsonyi kínálatban itt is bérlet szerepel, 3-5-7 előadásra, a színházjegyek átlagos árához képest jutányosan. És van külön Újcirkusz-bérlet, amely az évad második felében föllépő francia csapatok előadásaira szól – és van „ikerbérlet”, amellyel ketten nézhetnek meg három szabadon választott előadást, ugyancsak ebben az évadban. És persze koncert, kiállítás, és színházi előadások, például a Fügével közösen létrehozott, Az álom féltestvére című előadás, amely a Titkos társulat és a Tünet Együttes közös produkciója.

Szkéné Színház ajándékutalványt kínál: az 500 és 1000 forintos címletek azért praktikusak, mert bármilyen összegben és bármelyik előadásra adhatók. A Szkéné Pintér Béláék törzshelye, vagyis az ő januári előadásaikra is lehet jegyet ajándékozni karácsonyra; aki kapja, tudni fogja, hogy nagy ajándékot kapott, mert nem egyszerű jegyet találni rájuk, gyorsnak kell lenni. És itt megy Horváth Csaba rendezésében Agota Kristof A nagy füzet című produkciója, amely a tavalyi évad egyik legjobb előadása volt. És itt játszik a Vádli – legújabb bemutatójuk, az I. Erzsébet nagy siker, de aCaligula helytartója és a Képmutatók cselszövése is remek. A Szkéné saját produkciója, Székeny Csaba Bányavíz című darabja a bánya-trilógia harmadik része, ugyancsak itt látható.


És kedves helyünk a Jurányi is, a Füge bázisa, és sok egyéb társulat – a Hoppart, a Titkos, a Duma, a Gólem, a TÁP és mások – otthona. Ők is kínálnak bérletet, kedvezményes jegyeket – a WAMP-on árulják december 15-én és 22-én –, és nemcsak az előadásaikra, hanem sorozatokra, beszélgetésekre, rendhagyó „megnyilvánulásokra” is. Izgalmas hely, ahol mindig történik valami, ahol találkozni lehet, és még a kávé is remek. Friss előadásuk A férfiak szexuális világa, a Bűn és bűnhődés, de nem a klasszikus, hanem a TÁP-os, és vannak-lesznek koncertek, 15-én délután például Rutkai Bori Csillagerdő című gyerekkoncertje.

 

A Revizor több éve már sikerrel ajánlja ajándékbeszerzési módszerét: komputernél, karosszékben ülve, egy pohár forraltbor mellett olvasóink is megkímélhetik magukat a szeretet ünnepének káros mellékhatásaitól.

Boldog karácsonyt és sikeres újévet kívánunk minden kedves olvasónknak!