Levélbeszélgetés Kálmán Eszterrel
2013.11.17.

De Sade márki világa a nyolcvanas években képződik meg a Trafó színpadán. Kálmán Eszter erényről, bűnről és döntése okairól is beszélt a Revizornak. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA INTERJÚJA.

Revizor: Két éve már láthatta a közönség a Trafóban, milyen a Hamupipőke emberi szereplők nélkül, csupán animált tárgyak alkotta látvány segítségével elmesélve. Milyen út vezetett el az üvegcipőktől Sade márkiig? 

Kálmán Eszter
Kálmán Eszter
Kálmán Eszter: Rengeteget tanultam a Hamupipőkéből. Színész jelenléte nélkül csak a színpadi eszközök hatásmechanizmusára építhettem. A munkafolyamat alatt tisztán látszott minden eszköz szerepe és működésük határai. Mennyit tud mesélni a fény, hogyan lehet értelmezni, milyen szerepet kaphatnak a színek, a ruhák, tárgyak, stb. A lista szinte végtelen. Ezek a színházi eszközök a próbák folyamán általam, és később a nézők által is felruházódtak „emberi” tulajdonságokkal. Egy ruha esése és a fénnyel való viszonya képes olyan személyiségjegyeket hordozni, mint egy hús-vér szereplő…

Két év kísérletezés után tovább szerettem volna lépni, egy újabb kísérletbe belevágni, új kihívás elé állítani magam. A Justine-ben három színész és két táncos lesz a színpadon. Dolgoztam már ugyanígy három színésszel a Tép című előadásomban. Akkor egy szöveg-alapú előadást hoztunk létre, mely egy szobában játszódott. Még díszlet sem volt, mindig a szoba adott bútorzatát használtuk. Tehát a másik végletet is megtapasztaltam. Most ebből a két élményemből szerettem volna gyúrni egy komplexebb világot, behíva a zenét és éneket. 

R: Miért éppen a Justine-t találtad meg magadnak? 

KE: Már régóta kerestem a megfelelő témát, amikor Szabó-Székely Ármin – az előadás dramaturgja – ajánlotta a Justine-t. Tökéletes választásnak tűnt számomra, a szerkezete erősen epizodikus, így nagyon alkalmas a képekben való mesélésre, a szöveg pedig engem folytonosan foglalkoztató kérdéseket, az erény, a vallás, a bűn ellentmondásait veti fel. Az alapanyag Justine és Juliette tükör-története, két testvéré, akik gyerekkorukban elszakadnak egymástól. Juliette a bűn útjára lép és társadalmilag magas pozícióba kerül, Justine végig makacsul ragaszkodik az erényhez és csúnyán megtiporja a világ. 

R: Hogyan lehet de Sade világával/világában dolgozni?

KE: De Sade világa olyannyira sokkoló és provokatív, annyira sarkított, hogy végletességében elfogadható nyelvvé válik. Sokszor kiszámítható, repetitív szerkezetű. Az adaptáció során az egyik kihívás az volt, hogy milyen módon tudjuk érzékeltetni a regény közegét. De Sade sok leíró részt használ. Nagyon részletesen beszél mindenről, apróságokat képes körülrajzolni oldalakon át. Mindezt szerintem azért teszi, mert egy olyan reális világot és környezetet épít fel az olvasóban, amelyben még brutálisabban hatnak a kegyetlenségei. Nem tud a fantázia világába menekülni az olvasó, mert addigra ott él benne egy minden ízében valós helyzet, környezet, szituáció. Színpadon természetesen nem tudunk leíró részeket használni, nekünk a látvány, vetítés ad terepet arra, hogy ezeket a közegeket megteremtsük, hogy szó szerint teret adjunk a kegyetlenségeknek. 



R: Gergely Katalin és Gera Marina játssza Justine-t, illetve Juliette-et. Miért esett épp rájuk a választásod? Illetve hogyan találtad meg a többi szereplőt, Andrássy Mátét, Arnaud Blonel-t, Csuzi Mártont?

KE: Gergely Katalinnal (azaz Tikával) és Gera Marinával sokat dolgoztam a Táp Színház különböző produkcióiban. Marina szerepelt a már említett Tép-ben, ahol remekül tudtunk együtt dolgozni, gondolkodni. Sokszor mondta, hogy szívesen énekelne, mert ritkán látják ezt az oldalát. Tikával régóta tervezzük a közös munkát, talán egy önálló performansz is létrejöhet még az idei évadban. Számomra benne lakozik Justine esszenciája: Gyergyószentmiklósról származik, az egész lényéből sugárzik az eredendő tisztaság és naivitás, egyben az erotika és az élet. Ez a kettősség az, ami szerintem Justine-t is érdekessé teszi a férfiak számára. 

Andrássy Mátéval is többször dolgoztam Táp Színházas előadásokban, szeretem a szikár alakját, és a játékosságát, kedvességét. Egyszerre tud félelmet kelteni és gyermekien viselkedni. Tudtam, hogy jól énekel, ő pedig nagyon örült a lehetőségnek, hogy ezt megmutathatja. Arnaud és Csuzi Marci véletlen találkozás, de igazán élvezem a velük való közös munkát. Rengeteget adnak hozzá a próbákhoz, maguknak koreografálják a jeleneteket, és segítenek a színészkollégáknak is a mozgásokban. 

R: Milyen szerepet szánsz a táncnak?

KE: A tánc, a mozgás többféle módon jelenik meg az előadás során. Egyrészt dramaturgiai szerepe van: minden szereplő mozgásvilága - az egymáshoz való viszonyuk és karakterük alapján – szigorúan megkomponált. Másrészt pedig kiemelt helye van az erőszak különböző megjelenéseiben, továbbá aláfest dalokat. 

R: Beszéltél erény, vallás, bűn kérdéseiről. Mit állít – ha állít valamit – a darab?

Fotók: Vermes Kata
Fotók: Vermes Kata
KE: A darab felteszi a kérdést: mikor járunk jobban? S látszólag válaszol is rá: a bűn útján többet profitálunk. A bűnös világban csak a bűnösök érvényesülnek. Felveti Isten létezésének kérdését is. Justine szenvedéstörténetének minden lépcsőfokán felmerül: ha van Isten, miért hagyja, hogy ez megtörténjen vele? A regényben sem kapunk választ a kérdésre. De Sade utal Isten létezésére, anélkül, hogy egyértelmű kijelentést tenne. A mi előadásunk ennél talán eggyel közelebb lép a válaszadáshoz, de semmiképpen nem ad megoldást. 

Érdekes, hogy egy szituációt hányféle módon élhetünk meg és húzhatunk belőle hasznot, vagy éppen törünk meg általa. A két lánnyal ugyanaz történik, csak Juliette kihasználja az adódó helyzeteket, így jut társadalmilag magas pozícióba. Vele szemben Justine mélyre zuhan makacs erényességéből kifolyólag. Legbiztosabban talán azt állítja a darab, hogy a makacsság sosem kifizetődő. Tudnunk kell változni és változtatni, viszonyulni a világhoz, alkalmazkodni, és megragadni a lehetőségeket. 

R: Egy két évvel ezelőtti interjúban, a Hamupipőke kapcsán arról beszéltél, hogy elsősorban a technikai érdeklődés hajtott. A Justine-ben mire számíthatunk? 

KE: A látvány természetesen ismét nagy hangsúlyt kap. A tér, a jelmezek, a fény és a színpadi vetítés adta lehetőségekkel játszunk. De emellett nagy teret kapott a zene is: a szereplők ugyanis végigéneklik a darabot. Az egész előadás kép- és hangvilága pedig a ‘80-as évek jegyében alakult ki. Ennek több oka van: egyrészt nekem a ‘80-as évek felszabadulást, végletességet, szexuális forradalmat jelent, másrészt izgalmas, hogyan próbál minden hibát, torzulást elfedni az a giccs, amely az erre a korszakra jellemző pop műfajból árad. Mindig is érdekelt a zene és a színház kapcsolata, régóta akartam zenés előadást készíteni és most alkalom adódott rá. 

R: Te megragadod – kérdezhetném, bűn árán is - az élet adta lehetőségeket? 

KE: Mielőtt döntenék, végiggondolom a következményeket, és mérlegelek. Próbálok elfogadó lenni a körülöttem lévő világgal, megérteni az okot és motivációt minden bűn mögött. Úgy gondolom, hogy az én személyes szabadságom mások szabadságának megsértéséig terjed. Szerencsére nem sokszor kerülök olyan helyzetbe, ahol nagyon élesen kéne választanom jó és rossz között. Igyekszem figyelni a körülöttem levőkre, és érzékenyen reagálni rájuk. Talán néha túlságosan is toleráns és elfogadó vagyok, sokszor hozok kompromisszumokat a munkámban, amiket később megbánok. Justine makacsságából nem sok van bennem, de a másokkal való bánásmódból, nyitottságból és odaadásból, remélem, több. Juliette talpraesettsége az, amivel párhuzamba tudom hozni magam, de inkább kihasználom a lehetőségeket, mintsem hajszolnám őket. Szeretném azt hinni, hogy sosem használok ki vagy bántok meg másokat, hogy nem követek el bűnt csak azért, hogy a saját céljaimat elérjem.