Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MÉLYTENGER

Fehér Ferenc: Villanyszék trónusán / MU Színház
2008. jún. 8.
A nő zöld sátorszoknyájának fogságában és menedékében nézi terméketlen pillantással a semmit. A férfi villódzva sistergi körbe, de a dermedésben nem csiholódik tűz. Végtelenített keresztutat jár néhány méterre a céltól, a másik nemtől. HALÁSZ GLÓRIA KRITIKÁJA.
Fehér Ferenc az előadásban. Szkárossy Zsuzsa felvétele.
Fehér Ferenc az előadásban. Szkárossy Zsuzsa felvétele.

Pilinszky János villanyszéke az idő-pillanatot az elmébe égető, azt mégis elemésztő tüzének trónja, Fehér Ferencé az örök változatlanságban didergő meg nem értettségé. A szék elektrosokkja áttételesen hat: nem a végzetes közelség, hanem a végtelen távolság idézi elő.

Fehér Ferenc tyúklábmintás felsőjében komoran kisszerű bohócot fest fel: hullámzó gerinccel vonaglik előre a földhöz tapadva, majd riadt állatlényként húzódik vissza a mélységbe. Az idegeket és szálakat mozgató (a darabban valójában azokkal egy függő karikához rögzített) nő (Simon Judit) őztekintettel mered előre. Helyet nem, csupán helyzetet változtat: a vízszintes láthatatlanságból érzékelhetetlenül lassan függőlegesbe jut, fejével súlyosan bólint párat, majd visszaolvad mélyzöld szoknyaörvényébe. Sziklán trónoló szirén, aki hajósát a mámoros megsemmisülésbe űzi. Az elektromosan sercegő tengerzúgás (olykor karcos francia sanzonokkal vegyítve) mindvégig kísérője az előadásnak.

Fehér Ferenc az előadásban. Szkárossy Zsuzsa felvétele.
Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele.

A falon hőskorivá koptatott filmkockák peregnek (például a pillogva várakozó nőről és Fehér felismerhetetlenné facsarodó testrészeiről): ezek egy része (főként a rendre visszatérő óriásszem) feleslegesen elhelyezett felkiáltójel, többsége azonban remek hangulati hátteret ad a Fehér Ferenc formálta csavargó botlásaihoz. Hasonlóan olvad a borongósan nosztalgikus közegbe Simon Judit zuhataggá terebélyesedő szoknyája és szuggesztív tekintete. Utóbbi Fehér Ferenc burleszkes túlmozgásával és erőteljes arcjátékával komplett némafilmes kelléktár. A vetítéssel időnként kiegészítve századfordulós attrakció születik (bár a felhasznált mozgóképek kitaláltsága az előadás gondolati árnyalatgazdagságával nem kelhet versenyre).

Fehér Ferenc az előadásban. Szkárossy Zsuzsa felvétele.
Fehér Ferenc az előadásban. Szkárossy Zsuzsa felvétele.

Mindez könnyeddé és stílusossá teszi azt, ami a legkínzóbb fájdalom: az érzelmi zsákutca, amely nem torkollik a végtelen térbe. A manézs kiszolgáltatottságában létezik a két cirkuszi torzszülött: a szoborrá dermedt (de szoknyájának sarkaival még köteleken „függő”) légtornász és a fals zenebohóc. Mindketten tragikomikus alakok (és Simon Judit ehhez csupán delejes jelenlétével járul hozzá). A nő ingathatatlan mozdulatlansága és a férfi ripacs önkínzása energiáját és látványát tekintve is komikus páros. Ezúttal a táncos tánctalanság (Simon Judit) és a tánctalan tánc (Fehér Ferenc) alkot párt.

Simon Judit az előadásban. Szkárossy Zsuzsa felvétele.
Simon Judit az előadásban. Szkárossy Zsuzsa felvétele.

A nő zsinórkalitkáját önmaga keríti teste köré, hiszen a függő karikához rögzített szálak sátornyi szoknyájához kapcsolódnak. Mitikus, de hétköznapi helyzet a két nem egymás melletti elbeszélése. A kommunikációs tengerben maguk a szereplők idézik elő a zavart: a nyugalmat nem lelő bohóc kavarja viharosra a nyugalmas óceánt. Az attrakció abban áll, hogy a kétféle lélekállapot egymás kioltása nélkül létezik egy térben (sőt: egyik fatálissá erősíti a másikat). Függetlenek, mégis függenek a másiktól (pontosabban: Fehér Ferenc produkciója függ Simon Juditétól).

A nő talán érdektelen, talán holt: prizmaként gyűjti magába, majd veri vissza a pusztítóvá nagyított érzelemhullámokat. Fontos kérdés evilágisága, hiszen lényeges, hogy a férfi a nő megmentéséért vagy önmaga megértetéséért küzd. Orpheusz mítoszában a dalnok az istenek könyörületéért zenél, de az önismerésig tartó belső út (és a bukás) is része a történetnek, hiszen a hős hitetlenségében fordítja hátra a fejét a közös jövőbe vezető úton. Fehér Ferenc mintha a szerencsétlenségtől meghasadt, dalával a holtba életet lehelni már képtelen Orpheuszt játszaná.

Fehér Ferenc az előadásban. Szkárossy Zsuzsa felvétele.
Fehér Ferenc az előadásban. Szkárossy Zsuzsa felvétele.

A kétszereplős előadás katarzist hozó harmadik játszója egy kizsigerelt hegedű. Nem véletlen a tárgy személyként való megjelölése: bánatosan lógó húrjaival kifejező társa és szinkronhangja a férfinak. Rikácsoló bömbölése a hegedűszóval kísért sokszoros körbeszáguldás végére ziháló „zenész” siráma. Fehér Ferenc úgy húzza a vonót a terméketlen hegedűn, hogy a szakadozó húrokhoz hasonlóan egész testében remeg. Panaszol vagy kápráztat, esetleg panaszol és kápráztat? A bohóc lelkének kettőssége ez.

Az előadás végén a táncos fekete pantomimruhára vetkőzik, az utolsó pillanatokban csupán a falra vetített pergő képekben van jelen. A férfi és a nő a fali moziban sem találkozik (a nő azonban nincs egyedül: a képén azonban többször végigfut egy óriáslégy). Az előadás egésze Orpheusz lelkének porondra ültetése. A figura a játéktérből a virtuális térbe oltódik, végtelenített koreográfiáját ott folytatja: megoldás nem szikrázik fel, ismételt aláhúzást kap, hogy bohóctréfát láttunk. Minden NEM megy tovább a maga útján.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek