Merthogy nem is ott voltak, és nem is ennyien. A Könyvhét sokáig többnyire csak két-három napig tartott, de 1933-ban már ötvenöt új magyar mű került a ponyvákra. 1939-ben – borús egy Könyvhét lehetett az – megjelent például Illyés Gyulától a Ki a magyar?, Féja Gézától a Kurucok, és Karinthy Frigyestől az Így írtok ti. 1940-ben és 1941-ben majdnem száz kötet látott napvilágot – köztük Németh Lászlótól A minőség forradalma és Sík Sándor összes versei.
 Ünnepi Könyvhét, Budapest. Szkárossy Zsuzsa felvétele. |
A legújabb időkben a Könyvhét visszakerült a Vörösmarty térre – a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete, a Könyvhét rendezője nyilván belátta, hogy a hagyomány erősebb parancs itt, mint a praktikus szempont. Igaz, a négy évvel ezelőtti kiruccanás a Bazilika elé nem bizonyította az áthelyezés ötletének sikerét: a pavilonok között kevés volt a hely, így sikerült még nagyobb tömeget generálni a keskeny sikátorokban, ráadásul – akkor is – gyakori felhőszakadás kísérte a rendezvényt.
Miként idén is. Nedvesen kell hát töprengenem azon, vajon a széles kínálatból melyik a mostani Móra Ferenc-, és melyik a Szabó Dezső-opusz… Ha a dedikálásokból próbálnék következtetni, hát a Bad Girls leteszi a polcról az egész magyar irodalmat, tokkal-vonóval…
Öt esztendővel ezelőtt vitaszerűség robbant ki a Könyvhét eszméjéről és gyakorlatáról is. Többen a szervezőket kárhoztatták, ha nem megfelelő helyre – értsd: két „nem-kívánatos” kiadó közé – kerültek, vagy ha a tér szélére szorultak, vagy ha drága volt a bérleti díj. Még az is fölröppent, hogy – élve a bimbózó demokráciánk adta alternatív kezdeményezések lehetőségével – alternatív könyvünnepek szerveződnek majd. Aztán lett a tavaszi könyvfesztivál – és kész.
 Juhász Ferenc megnyitója a 2008-as Ünnepi Könyvhéten. Szkárossy Zsuzsa felvétele. |
És hol vannak már azok a szép idők, amikor az ember tízezer forinttal (nagy pénz volt ez akkor!) és egy jókora hátizsákkal kizarándokolt a térre, eltöltötte a napot, találkozott, nézegetett, beszélgetett, és – végigvásárolta az egész könyvheti listát. Persze, olcsó volt a könyv, mert nem volt áru a kultúra, és hát sokkal rövidebb a lista, és kevesebb a könyvkiadó. Mégsem sírnám vissza.
A Könyvhét elvben a magyar irodalom ünnepe – de a kiadók, egyébként érthető módon, újdonságaik színe-javát „kinyomják” ilyenkor, hadd menjen a magyarok farvizén, vagy éppen fordítva. Újabban tehát inkább a könyvvásárlók ünnepe zajlik a Vörösmarty téren: ami szem-szájnak ingere, legyen bár vadonatúj vagy másodlagos frissességű, ott van a pavilon polcain. Kár lenne ezért az árukapcsolásért a kiadókat kárhoztatni: ugyan, ki tenne szemrehányást azért, ha, teszem azt, Závada Pál új regénye mellett ott vannak a korábbiak is? A fokozott kereslet azokra is áll. És ha már Závada: az ő új regénye, az Idegen testünk épp nem „könyvheti kiadvány”, ugyanis a kiadó néhány héttel korábban kivitte az üzletekbe. Ezért aztán le is került a hivatalos könyvheti listáról – de a vásárlókat ez nem látszik érdekelni…
 Ünnepi Könyvhét, Budapest. Szkárossy Zsuzsa felvétele. |
Az már annál inkább, hogy sok könyvet olcsóbban kínálnak ilyenkor – 10-20 százalékot is engednek, és ezzel mindenki jól jár, hiszen ez az árrés még mindig fényévekre van a terjesztői jutaléktól, viszont öt könyv árából már egy hatodikhoz is hozzájutunk.
És sokan vesznek ennyit. Sétálgatnak a téren az „íróvadászok”; lesik, hol ki dedikál éppen, és beállnak a sorba. Másutt két-három szerző üldögél a fehér műanyag asztal körül, és békésen szemléli a vonuló emberáradatot, melynek tagjai épp nem az ő könyvét veszik meg.
A tér színpadain szinte mindig folyik valami beszélgetés – intim együttlét ez, mert ugyan rendre üldögél néhány ember a színpadok előtti széksorokban, ha másért nem, mert elfáradt, de ez a helyszín alapvetően taszítja a könyvről szóló mélyebb beszélgetést. Itt a vevésről szól a helyzet.