Az (egyik) ismétlődő szövegegység olyan szereplő szájából is megszólalhat, aki nem hagyományozódás, hallomás útján jutott e szavak birtokába, hanem az illuzórikusan reménykedő, a kimondás pillanatában nem is feltétlenül hamis tudat mozgatja. Elsőként a Bukovszki nevű Nagyapa – az idegen (lengyel, szerb, osztrák, ukrán és más) származásnak, kisközösségeknek fontos funkció jut a magyarságtényt a címmel is kiemelő regényben – indul azzal a reménnyel, házasodik az ígérettel: „Mostantól minden jó lesz. […] // Nem volt könnyű, de ha valamit nagyon akar az ember, az előbb-utóbb úgyis sikerül, lehet, hogy nem úgy és nem akkor, de sikerül, ez biztos. Nem csak szerencse ez és nem csak kegyelem, de ez a dolgok rendje. // Jónak kell lennie, hát jó is lesz”. 

A közhelybölcsesség cirkalma, az „úgyis”, a „biztos”, a „kell” óvatoskodásból kitörő magabiztossága nem igazolódik az enyhén mitikus vonásokkal is felruházott, legplasztikusabb alak, a mater familias Nagyanya a XX. századot felölelő sorsában. Nem igazolódik nagyobbik lánya, a tűrésre berendezkedett életű, kihűlő lelkű Ilonka (Drozdicsné, Anya) jellegtelen szokásrendbe ágyazott, szorgalmasan szolgáló megalázott mindennapjaiban (bár a cselekmény szabadesése vagy az írói önkény az ő számára tartogat harmonikus alkonyi fordulatot ifjúkori, elszalasztott szerelme oldalán). Nem igazolódik a főhős, Kati mind a tizenkét fejezetet valamiképp magáénak kérő életútjában sem. Kati lesz – más kiút híján, negyvennél idősebb nőként, felnőtt fiúgyerek az anyai döntést nem ellenző önző beletörődésével – „magyarka” és „Magyarka”: osztrák nyilvánosházak lassan kiöregedő, különféle szexuális örömöket nyújtó prostituáltja.

Az egészében jól megírt, mély – egyben olvasmányos – könyv görget magával néhány formálástechnikai terhet, melytől nem lett volna nehéz megszabadulni. Túl sok az eseménykövetést szükségtelenül segítő idő- és tér-információ, melyek nélkül akadálytalanabbul, kissé balladásabban is haladhatna az érdekes, változatos, a múlt század – és a jelen – egy lehetséges krónikájaként ható (epikai elemeket Kőrösi más alkotásaiból is visszajátszató) történet. A fonalas előadásmód megbontásai sem mindig indokoltak. Meglehet, az előrevetett kezdéspillanat maga sem. S éppen a regény az előzetesek alapján legtöbbet emlegetett szakasza, az osztrák bordélyok világa, Kati ottani munkája kényszerít a szerzőre némely leírásokat az ősi mesterség inkább a szexbolti eladóra vagy a nőorvosra tartozó mai eszköztáráról, praxisáról. (Sajnos a hátsó borító egymondatos „ajánlója” is a kurva szóra fókuszál.)

A Magyarka – alcíme: (Család, regény) – legmegnyerőbb vonása, hogy a mű önmaga gyengéin is úrrá lesz. Az iménti kifogáslistához hozzá kellene toldanunk a figurák egyes tetteinek megkérdőjelezhetőségét (a tehetséges Kati például az érettségit követően váratlan sietséggel és ernyedtséggel, nem kellő motiváltsággal adja fel komoly továbbtanulási terveit). Mindezen azonban felülkerekedik a vidéki város és más helyszínek miliőjének és terének, szegleteinek elsőrangú, lírai-mérnöki megjelenítése a sodródó időben. Egyes epizódok (jutalomnyaralás a zánkai úttörőtáborban stb.) önálló elbeszélésként, a precíz múltidézés és a fantáziadús láttatás nagyvonalúan hiteles korfestésével járulnak a regény építettségéhez. A hagyományos – gondolatjellel bevezetett – párbeszédek helyébe léptetett fragmentumok a homogén narrációba mossák a monológokat és dialógusokat. A közelebbről nem egykönnyen megnevezhető, rejtőző narrátor külső történetmondása és egyes szereplők, főleg Kati belső beszéde sokszor olvad egymásba. Erős érzelmek: élethosszi gyűlölet, romjaiban is masszív szerelem, önsorsrontón kitartó kötődés, ideateremtő emlékezés sokszálúsága képezi a regény szövetét. Az alakok egy életre vagy nagyobb életperiódusra szólóan belefagynak döntéseikbe, vágyálmaikba, tévképzeteikbe. Nem változtatnak, hanem változások esnek meg velük néha, tehát szinte lehetetlen, vagy csupán rossz irányban történhet az élet-korrekció.

A magyar irodalom „vengerka-hagyománya” (Szép Ernő, Tersánszky Józsi Jenő, Pásztor Árpád idegenbe került prostituáltjainak árnya stb.) inkább csak a magyarka kifejezésben él tovább. A megváltozott történeti-szociológiai viszonyok nem régebbi irodalmunk becézett, szegény kis kurváit juttatja eszünkbe, hanem a XXI. század elejére oly gyakorivá lett egzisztenciavesztés, végzetes elszegényedés újabb alkotásokban ábrázolt vesszőfutásait. Dalos György A közgazdász bukása című regényének diplomás címszereplőjét, aki halott apja élőnek hazudásával próbál felszínen maradni nyugdíj előtti nyomorában, jóvátételi összeget, zsidó ingyenkonyha ebédjét, tévedésből érkező pénzküldeményt egyként elfogadva, amíg nevetséges-fatális módon be nem zárul körülötte a valóság gyűrűje. Kerékgyártó István Rükvercének hajléktalan Vidra Zsoltját, akinek emberhez méltatlan halálából vezeti le, vezeti vissza az író az elrontott, kisikló életet. 

Ha Tóth Krisztinától az Akváriumot, kicsit régebbről Tar Sándor egyes írásait hozzuk párhuzamnak, akkor is csak témakört jelzünk. Kőrösi Zoltán regényének poétikája (a Tamás és más nevek, szövegfragmentumok játékában szintén ismétléssel-variálással kihasznált asszociációs lehetőségek, az önmagát kioltó irónia színe-fonákja, a természeti elemek, jelenségek – eső, jég, hó, víz; tűz; világosság/sötétség stb. – gazdag szimbolizációs készlete) öntörvényű művet hozott létre. A könyvet nem a „magyarka”-harmad, hanem a megelőző magyar kétharmad felől érdemes közelíteni olvasóként, jóllehet természetesen az osztatlan regény valamennyi összetevője értelmezi egymást.