Caryl Churchill: Az iglic / Katona József Színház, Budapest Bábszínház
2013.11.01.

Az iglic nem titkolt célja, hogy a nagykorú nézők érdeklődését is felkeltse a bábszínház iránt, de a felnőtteknek szóló előadás képtelen kinőni a darab gyermekbetegségeit, ráadásul a legtöbb kívánnivalót éppen a bábjáték hagyja maga után. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.

Borbély Alexandra
Borbély Alexandra
Pedig a felütés egészen rendkívüli. Pelsőczy Réka érkezik a színre az iglic szerepében, s – mintha csak maga is bűbáj hatása alatt állna – valóban átszellmülten kezd bele az alakváltó szellem zaklatott monológjába. Hogy milyen is ez a Hamvai Kornél fordította halandzsanyelv, arról a Budapest Bábszínház honlapja ad ízelítőt, s ez alapján el lehet képzelni, mekkora kihívást jelent az egyébként bravúros, szójátékokkal, egymásba hajló kifejezésekkel, elrontott, összekevert frázisokkal teletűzdelt asszociatív szöveg hallás utáni befogadása. 

Fontos ez egyrészt azért, mert Pelsőczy Réka erőteljes hangsúlyozása, meredek hanglejtése és túlzó artikulációja a legkevésbé sem modorosság, hanem emlékezetes alakításának egyik alappillére: szinte minden idegszálával arra összpontosít, hogy értse és meg is értesse mindazt, amit elmond, s éppen ez a fokozott koncentráltság teszi igazán hitelessé az összekuszálódott gondolatait kibogozni igyekvő iglic erőfeszítéseit. Másrészt ez az összefüggéstelennek látszó szöveg már az előadás kezdetekor választás elé állítja a nézőt. Lesznek, akiket magával ragad Az iglic hangulata, egy-egy meggyőző részlete, de alapvetően hagyják magukat sodródni az eseményekkel, míg mások újra és újra értelmezni próbálják a látottakat-halottakat – ám akár így, akár úgy, homályos foltok mindenképpen maradnak majd, mert Az iglic sehogyan sem áll össze kerek egésszé.

Pelsőczy Réka, Pálos Hanna
Pelsőczy Réka, Pálos Hanna
Miközben maga a történet végtelenül egyszerű. A tündéri boszorka a háttérből irányítja az eseményeket, ahonnét elő-előbújva, különféle emberi alakot öltve próbálja bűvkörébe vonni a két fiatal fruskát, akik csakis egymásra számíthatnak. Lily és Josie nem is különbözhetne jobban: míg Lily kedves, kiegyensúlyozott, ám végtelenül naiv teremtés, akinek hamarosan kislánya születik, addig Josie jó szándékú, de kétségbeesett, arrogáns és labilis nő, akit vélhetően kisbabája elvesztése tett ilyenné. A furcsa háromszög valójában egy ördögi kör, hiszen Josie szembeszáll a lidérc alteregóival, jóllehet ez az ellenállás csak visszatetszést kelt Lilyben, és végképp az iglic malmára hajtja a vizet – mindenesetre az ugyanazon forgatókönyv szerint újra és újra lejátszódó jelenetek még úgy is az előadás meghatározó pillanatai közé tartoznak, hogy az iglic szerepe végig kérdéses marad. Mert az rendben van, hogy Blasek Gyöngyi érzéketlen, benyugtatózott öregasszonya, amint az iglic a bőrébe bújik, egy szempillantás alatt élettel telik meg, és az is, ahogyan az egyik kislányt alakító Spiegl Anna kikel magából, mert nem sikerült kierőszakolnia Lily szeretetét. Nagyszerű Pallai Mara is a becsiccsentett amerikai nő szerepében. Lily minden tőle telhetőt megtesz, hogy elmagyarázza neki a tévé működési elvét, mire kisvártatva, némi alkoholgőz kíséretében, az iglic és mindannyiunk lelke mélyéről kibuggyan a válasz: jó, de hogy a picsába? Ezzel együtt a legmegkapóbb alighanem Ács Norbert játéka, hiszen a Lily körül legyeskedő udvarló nem izgalmában töketlenkedik annyit, hanem azért, mert az iglic rángatja dróton.

Csakhogy ezeknek a jeleneteknek a feloldhatatlan ellentmondása, hogy az iglic nem lehet valóságos, vagyis a színpadon ténylegesen létező mesealak, mert akkor minden felelősség áthárul rá a vétkesről, és csak őt terheli, ugyanakkor a gyarló emberi tulajdonságok jelképe sem lehet, mert személyisége és erős akarata van. A Lily körül legyeskedő férfi példáján keresztül: amikor az iglic megunja az enyelgésüket, a bimbózó románc csak azért nem torkollik nemi erőszakba, mert Josie és a konyhakése együttes erővel közbelép, ám az iglic még a halállal is dacol, s többszöri kísérletet tesz a férfi feltámasztására. Ha az iglic játszadozásáról van szó, akkor a férfi is áldozat, ha viszont arról, hogy a hódoló képtelen volt tovább türtőztetni a vágyait, akkor a férfi hajlamait jelképező iglic nem élhette volna túl az erőszaktevőt. Az előadás épp úgy koncentrálhatott volna a szeretetre vágyó, dacos tündérre, mint a Lily és Josie vágyait, félelmeit megszemélyesítő iglicre, de külön-külön, nem pedig egyszerre.

Pelsőczy Réka, Spiegl Anna
Pelsőczy Réka, Spiegl Anna
Az alkotók azonban ragaszkodtak ahhoz az elképzelésükhöz, hogy az előadás álom és ébrenlét határán billegve mossa el a mese és a valóság közti szűk mezsgyét, így viszont Tengely Gábor rendezése hiába markol sokat, keveset fog. Ehhez mérten az előadás szétesőfélben lévő, felszínes és hivalkodó világa az iglic halandzsanyelvére rímel: Cziegler Balázs díszlete az építkezéseknél használatos csövekből állványozza fel a semmit, a tényleges helyszínre is – London főbb látványosságaival – csak egy makett utal, de egyébként a pszichiátriától kezdve a buszmegállón át egészen a füstös kocsmáig minden jelzésértékű, miközben Tihanyi Ildikó jelmezei és bábjai a lehető legapróbb részletekig kidolgozottak. A kényes egyensúly persze hamar felborul, az absztraktba hajló valóság helyét fokozatosan átveszi a kulisszák mögé is bepillantást engedő, de nem csak ebben az értelemben illúzióromboló mese, hogy aztán a színpadot egészen bizarr lények lephessék el.

Az atmoszférateremtésen túl a fura szerzetek mindegyike valamiképpen – jelmezével, mozgásával, személyiségével – a bábok jelentette alá-fölérendeltségre utal. Ez még rendben is volna, de a gyanútlan Járókelőt (Varga Lili) halálra táncoltató Kiszőce Bubus (Hoffer Károly), a kentaurprotézissel életre keltett Vízilulu (Ács Norbert), illetve a két gyerekzabáló, a Marmelák (Hannus Zoltán) és a Vascsontú Vérmumus (Kemény István) is túlságosan nagy hangsúlyt kap, hiszen egytől egyig az emberi vágyak okozta függőséget jelképezik, rövid, ám annál gyakoribb epizódjaik nemcsak töredékesek, de jobbára feleslegesek és öncélúak is, mintha elsődleges szerepük a bábszínház reprezentálása volna. „Az iglic eddigi magyarországi előadásaiban erősen redukálták a Churchill által megálmodott lények szerepét, ebben a közös produkcióban nem kell ilyen kompromisszumot kötnünk: színre léphet a félig ember-félig ló Vízilulu, a Vascsontú Vérmumus, a Marmelák és a többiek” – fogalmazott a Fideliónak adott interjújában Gimesi Dóra, az előadás dramaturgja, holott szó nincs kompromisszumról, ezek a túlvilági teremtmények ugyanis éppen a kamaradráma lehetőségétől fosztják meg az előadást.

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Persze Az iglic ellenkező esetben sem kínálna sokkal több játéklehetőséget, végtére is ez itt az iglic játszótere (egyszersmind a Játszó-Tér iglice), de Pálos Hannának és Borbély Alexandrának így még nehezebb dolga van, hogy maradandót alkosson Lily és Josie szerepében. Hogy végül ez nem sikerül, az nem rajtuk múlik: a jóhiszemű Lily bájosan egyszerűnek mutató Pálos Hanna és a Josie helyzetébe magát egyre inkább beleélő, nagy energiákat mozgósítő Borbély Alexandra is meggyőző alakítást nyújt. Akárcsak Tóth Anita, aki felnőtt méretű rugdalózójával, hirtelen gesztusaival és reflexszerű mimikájával egészen hiteles Lily kisbabájának kicsi, abszurd, éppen ezért roppant hálás szerepében. Darabbéli megszületését egy brutális császármetszés, majd az élethű újszülött földhöz vágása előzi meg, és eddigre már azt is sejteni lehet: Josie saját kezűleg vetett véget a kisbabája életének. Ez a történetszál azonban pontosan úgy válik súlytalanná, ahogyan a többi. Pedig volna miről beszélni, hiszen Tatán éppen a bemutató előtti napokban találtak rá egy halott csecsemőre a hulladékgyűtő konténerek között. Márpedig ez nem az iglic műve.
Szerző:  Caryl Churchill,  Fordítás:  Hamvay Kornél,  Rendezés:  Tengely Gábor,  Szereplők:  Pelsőczy Réka,  Borbély Alexandra,  Pálos Hanna,  Blasek Gyöngyi,  Hoffer Károly,  Horkay Barnabás,  Varga Lili,  Spiegl Anna,  Tóth Anita,  Hannus Zoltán,  Kemény István,  Pallai Mara,  Ács Norbert,  Karádi Borbála,  Tatai Zsolt,  Díszlet:  Cziegler Balázs,  Jelmez és bábok:  Tihanyi Ildi,  Zene:  Kákonyi Árpád,  Dramaturg:  Gimesi Dóra,  Koreográfus:  Fejes Kitty,  Asszisztens:  Rigó Anna