Mivel Csaplár Vilmos könnyű kézzel ír, regényei kifejezetten kellemes olvasmányok, és még a fölöslegesnek tűnő szálakban is mindig találhatni a korra jellemző, emlékezetes pillanatokat. Már-már sajátos stilisztikai jegyként értékelhetjük, hogy az események háttérrajza majdnem tankönyv ízűen egyszerű és didaktikus. Ilyen a fordulat éve utáni, az egyházi iskolák helyzetét fölvázoló rész, Rákosi látogatása Moszkvában, Sztálin halála után vagy a Kádár-korszak jellemzése. Mintha külföldi olvasók tájékoztatását szolgálná, akik a legkevésbé sincsenek tisztában a magyarországi eseményekkel. 

Fölróhatni a szerzőnek egy bizonyos fokú feltűnési viszketegséget is; a regény címe kissé félrevezető, az első oldalak Lilikjének küzdelme a kifelé nyomakodó bélsárral ugyancsak ellentétben áll az egész regény szellemével. De ha bizalmunkba fogadtuk a történetfolyam szereplőit, túltettük magunkat a fölöslegesnek tűnő információk áradatán, akkor egy igen tanulságos, szenvedéllyel és emberi érzelmekkel teli, a konfliktusok mélységét jó arányérzékkel kibontó regényszerkezetet kapunk.

A cselekmény nagyjából három párhuzamos történetből áll össze. Csiliz Lajos, Gajz András és utóbb Hódy Klára élettörténetéből. Bár különböző felmenőkkel bírnak, nagyjából mindhárman jellegtelen, arc nélküli figurák, életanyagukból az író szinte kirágja a számára fontos morzsákat. Lajos teljes családban nő fel, környezete azonban a legsemmitmondóbb kültelki, proli vidék, az író szűkebb pátriája, Újpest. Gajz András apja Horthy-katonatiszt, aki nem jött meg a frontról, és még évekig hazavárják. Klára szülei vidéki kisnemesek, akiket kitelepítettek, majd a táborból megszökve egy barlangban, gyökereken és erdei gyümölcsökön éltek. Különösebb ambíciót, mélyebb sorsvonalat alig fedezhetni fel egyik szereplőnél sem. Sodródó emberek, akikből az élet felkínálta szituációk faragnak szenvedésre érett figurákat. Miután Csaplár ama különös szenvedélyének hódol, akár Jan Potocki, híres regényében (Kaland a Sierra Morenában), hogy még a legesetlegesebb figuráknak is életrajzot kreáljon, így a fél évet egyházi gimnáziumban tanuló András oktatási intézmény fűtőjének is, egy bizonyos Sabul Radnak, akivel hősünk ugyan csak egyetlen egyszer találkozik, rövid családtörténetet biggyeszt az alakja mellé, így a mellékszereplők sokasága jótékonyan kitölti a főszereplők hiányos életvonalának hézagait.

A három embert végül is az érzelmek sodorják egymáshoz, és innentől kezdve nagyon sok hiteles és fájdalmas fordulat részesei lehetünk. Van abban egyébként is valami lenyűgöző megszállottság, hogy a sorsokat nem a jellemek, hanem a körülmények formálják. A középpontba ekkor Hódy Klára alakja kerül. Andrással való furcsa kapcsolata taszítja ki az erkölcsösnek mondható kispolgári világból, teszi egyre közönségesebb utcalánnyá. Lajos iránta való őszinte szerelme számára a rossz felé vezető útjának egy véletlenszerű állomása. A „szív örvényei”, mondhatnánk, egy romantikus magyar kifejezéssel, jelölik ki a konvencionális értékektől megfosztott közösségben az egyének sorsát. András egyetemre jár, de egy mellékág, egy esetlegesnek tűnő botlása miatt besúgóvá, erkölcsi hullává lesz. Lajos úgy kódorog, csetlik-botlik ebben a világban, mint egy áru nélküli gyémántkereskedő, aki véletlenül tudja meg, hogy az egyszeri kapcsolata, az őt mindig elutasító Klári most börtönben van.  Életének legfőbb értéke lesz, hogy felkeresi, és még a börtönben elveszi feleségül, hogy aztán férjeként évekig reménykedjen a beteljesülésben.

Mondhatnánk kissé érzelgősnek is a regény végét, de semmiképpen sem az. Itt Csaplár alapos munkát végez, ki-befordítja még egyszer a szálakat, visszahozza a történetbe Andrást, engedi, hogy Lajos a végtelenségig kiszenvedje magát. Mivel erre az egyetlen szenvedélyre tette fel az életét, a féltékenység mögött előtűnik a túlizzott életérzés salakja, ha semmiben sem lehetünk biztosak, ha minden dolgot kintről kapunk, eszement ajándékként, akkor a bennünk összegyűlt tapasztalat ellenében nem is lázadhatunk fel. Amikor az elzüllött András egy budai nyaraló feltörése után bennég a faházban, természetesen Lajosunk az, aki véletlenül arra jár, és a hullából levág egy pecsenyényit, hogy a születendő gyermeke apaságát ellenőrizze, de hamarosan már csak, mint egy kisütendő szarvas húsra tekint a farszeletre. Nincs vizsgálat, nincs hova tovább, bölcsen elfogadja a sorsát. Visszatér a nagy bizonytalanba, az életbe, és a házasságba, mert ennél ésszerűtlenebb és oktalanabb dolog már úgy sem történhet vele.