Sam Lee and Friends / Müpa
2013.10.17.

Sam Lee és együttese skót és angol kikötőkbe, városokba, falvakba repített minket első magyarországi koncertjén a Müpában. CSABAI MÁTÉ CIKKE.

Fiatal, élettel teli zenészek sétálnak a különleges hangszerekkel gazdagon telerakott színpadra. Az énekes közvetlen, barátságos fiatalember, kellemes árnyalatú baritonja és mosolya hamar megnyeri magának a közönséget. A brit folkzene legutóbb feltűnt csillagával van dolgunk, aki nem mindennapi módon került a Fesztivál Színház közönsége elé. Sam Lee profi képzőművészként és burleszk táncosként találkozott a népzenével, hogy aztán eddigi szenvedélyeit otthagyva zenei karrierbe kezdjen. Ráadásul nem is akármilyen módon: első albuma, a Ground For Its Own a Mercury-díj egyik esélyese. A lemez sokszínűségét a kritika egyöntetűen méltatta. „Társasági ember vagyok, kíváncsi és mosolygós” – feleli Sam, mikor arról kérdezik, hogyan csinálja mindezt.

Sam Lee azonban nem lenne elég, hiszen a legtöbb kritika a különleges hangszerelést tartja zenéjük legnagyobb érdemének. „Nagyon szeretünk olyan hangszereken játszani, amelyeket senki sem ismer” – mondja nevetve Lee két dal között. Ahogy bemutatja a zenészeket, elmondja, szinte mindenki más zenei területről érkezett, ami remek hatással van a hangzásra. Sam Lee és zenekara száműzte a dudákat, az igénytelen kocsmai hangokat, és selyempapírba csomagolta zenéjét: többek között cselló, hegedű, trombita, ukulele, doromb és a japán húroshangszer, a koto adják az együttes néha már csordulásig gyönyörű és magával ragadó hangását. Az együttes olyan színeket teremt a népzenével, amihez kevés fogható.

Az együttes minden tagja külön is figyelmet érdemel. A pengetőkön játszó Jonah Brody igazi virtuóza az ukulelének, de még inkább ínyencségnek számított a japán koto, amely távoli eredete ellenére mégis szervesen be tudott épülni a szigetország népzenei hangzásába. A trombitán játszó Steve Chadwick neves jazz-zenész, de szólamainak ötletgazdagsága hagyott némi kívánnivalót maga után, gyakran túlságosan a háttérbe szorult és nem aknázta ki a hangszerében rejlő lehetőségeket. Rendkívül igényesen és finoman bánt az ütőhangszerekkel Camilo Tirado, túlzások nélkül, de fantasztikus ritmusokkal adta meg a dalok alapját. Szintén biztos alapot szolgáltatott a csellista, Francesca Terberg. Flora Curzon hegedűjére a csalogányt utánzó hangok miatt fogok emlékezni: azokat a hangokat Olivier Messiaen is elismeréssel hallgatta volna. Maga Sam Lee dorombon és shruti bokszon játszott, az utóbbi egy harmonikára emlékeztető hangszer, amely például meghatározó hangzással bír a The Ballad Of George Collins című dalban.

Kiváló baritonja mellett Sam Lee másik nagy erénye, hogy olyan dalokat kelt életre, amelyeket lassan feledésbe merültek volna. Lee négy évet töltött Stanley Robertson énekmondó társulatával, ez idő alatt számos eredeti népdalt gyűjtött a szigetország vándorló népeitől, így például a cigányoktól. „Ez az én közösségem, ez az én vallásom” – mondja Sam. Nem elégszik meg az éneklés viszonylag kényelmesebb feladatával, hanem gyakran autóba ül és meglátogat egy-egy ilyen karavánt. A felszereltség talán javult, de a módszer ugyanaz, mint Bartók és Kodály idejében: éneklésre kell bírni ezeket a máig félnomád módon élő embereket. „Nem nagyon csinálja ezt senki. Van néhány PhD-hallgató, akik népzenét tanulnak, de senki sem végzi ezt a romantikus hegyből a völgybe érkezős, ajtókon kopogtatós munkát. Ha tehetném, egész életemben ezt csinálnám” – árulta el Lee a The Guardian újságírójának.

Habár Sam Lee és zenészei már profi és ünnepelt zenekarként jöttek Magyarországra, mégis különösen üdítő volt látni fiatalos lelkesedésüket. A zenészek mezítláb vagy zokniban játszottak, Sam Lee tánca és feltűrt farmere pedig tényleg egy skót városka macskaköves járdáját kívánta. Az énekes sokáig áradozott egy hazánkban vásárolt asztalterítőről, név szerint emlegette magyar kísérőiket és a közönséget is megénekeltette, igazi áhítatos és egyúttal otthonos légkört teremtve a Fesztivál Színházban. És noha a Ground For Its Own még csak az első lemezük, a formáció jövőjét és termékenységét mi sem bizonyította jobban, hogy már bemutattak néhány új dalt a készülő, második lemezről is. Kíváncsiskodóknak: a The Ballad of George Collins, az Over Yonders Hill és a Goodbye My Darling a tavaly megjelent lemez legemlékezetesebb számai, de a következő lemezre is érdemes várni.

Szerző: Csabai Máté
Helyszín:  Fesztivál Színház, Művészetek Palotája,  Időpont:  2013. október 12.