Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele |
Irodalomtörténeti tény, miszerint Mihail Bulgakovnak irdatlan vesződségei voltak a színházi világgal. Parádés Moliére-drámája, az Álszentek összeesküvése például csak hét hosszú esztendő alatt tudott a szovjet-orosz bemutatóig elvergődni, s mindössze hét előadás kellett hozzá, hogy betiltsák; s az ilyes megalázó procedúrák eleven élményét beszélte ki a befejezetlen Színházi regény is, amelynek színműíró főhőse korántsem véletlenül szánta halálra önmagát. Csakhogy ezek a megaláztatások egy, Bulgakovot módfelett vonzó közeghez kapcsolódtak, a varázsos színházhoz, amely alatt persze nem a Tolnay Klári vagy Almási Éva által feledhetetlen bájjal megénekelt bohókás, masztix szagú bohémiát kell értenünk, hanem a teátrum jóvalta züllöttebb és valóságosabb, de nem kevésbé csábos világát. Ebben a környezetben játszódik a húszas évek második felében keletkezett Bíborsziget is, ez a színházi elő-, közbe- és utójátékkal felszerelt egzotikus dráma: Thália Gennagyij Panfilovics igazgatása alatt álló hajlékában egy csapásra kell főpróbát rögtönözni a Verne-alakokat, bennszülötteket és imperializmuskritikát felvonultató színdarabból, úgy méghozzá, hogy a mű bemutatását Szavva Lukics elvtárs jóváhagyólag engedélyezze.
Egger Géza. Szkárossy Zsuzsa felvétele |
Babarczy László kaposvári harmadéves főiskolások számára rendelt produkciója ezt a tagadhatatlanul hálás, “színház a színházban”, kikacsintgatós szüzsét vezette elő a pécsi közönség zajos derültségére. Babarczy egy példás rendezői és színházvezetői pálya tapasztalataival gazdagon, kedves csúfondárossággal nyúlt vissza az intrikákban és ripizésekben oly mód nélkül gazdag “vidéki színjátszás”, a “Kaposvár” előtti Kaposvár esendő világához. Az áthallások, a ki- és beszólások rendre elértődnek, s az önirónia is kellemesen érvényesül: “a főiskolások a zsabójukba törölköznek”. A növendékek hálásan kollaborálnak, ágálnak és ropják Andrási Imre gunyoros koreográfiáját, amely a változatos mozgáskultúrák között sasszézva egy szempillantás alatt képes megidézni akár a Ziegfeld-görlök úszómedencés balettjét is – méghozzá a szárazföldön. Ez a korántsem túlhajtott, ellenben mindvégig hatásos irónia jellemzi Várady Szabolcs üdén buta verseit, s a játékba többszörösen bevont kaposvári színházi zenekar Hevesi András előállította melodikus egyvelegét is (Rossini, Liszt, Rimszkij-Korszakov, Verdi s persze saját szerzeményeinek felhasználásával).
Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele |
A fiatalok, így többek között a színműíró és kétkulacsos bennszülött politikus, Kuku-Riku kettős szerepében fellépő Csányi Dávid, a Lord Glenarvan rolléját magára osztó direktor alakítója, Egger Géza, a szobalányszerepe ellen hiába zúgolódó Hegedűs Barbara, vagy épp a zsarnokpartéjának rövidségét furtonfurt elpanaszoló Poroszlay Kristóf mindahányan rokonszenves, s szinte kivétel nélkül színpadra termett figurák. S bár a második részre kissé leül a bennszülöttek szabadságküzdelmének, illetve a gyöngytermés megkaparintásának allegorikus mintameséje (elnyomó fehérekkel, lázadó vörösökkel meg az angolok és franciák által támogatott emigránsokkal), a színmű elfogadásának kérdésében dönteni hivatott magas, bajszos elvtárs, Szavva Lukics (Molnár Gusztáv) felbukkanása új lendületet és új irányt ad a némiképp parttalanná vált szigettörténetnek. A stupid politika megmásítja a mégoly lojális befejezést, s a színen kitör az obligát világforradalom.
A politika dönt az előadásról, a színház világáról – ezzel a mozzanattal zárul a kaposvári főiskolások Pécsett vendégelt vizsgaprodukciója. Remek előadás, s az okosnak elég.
Kapcsolódó cikkünk:
POSZT 2008