Konferencia - 125 éves a Burgtheater, 2. rész
2013.10.14.

Második bécsi tudósításunkban arról lesz szó, a jubileumi konferencián ki hogyan beszél a színházról. Végül az ültetők is megszólalnak, még ha erre nem is kérte őket senki. NAGY MIHÁLY ÍRÁSA.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Milyen színházról álmodunk? címmel szervezett jubileumi konferenciát a Burgtheater, Ausztria nemzeti színháza, az a színház, amelyik szeptemberben elutasította Vidnyánszky Attila fesztiválmeghívását.  

A konferenciát Karin Bergmann társigazgató nyitja meg. A felkonferálásban elmondja, a felszólalók között van Alföldi Róbert, akinek „Orbán Viktor hatalomra jutása után el kellett hagynia a Nemzeti Színházat.” Alföldi szövege a művészi szabadságról és annak elvesztéséről szól, de leginkább a magyarországi kulturális és politikai helyzet színházi rémálmáról: a mindkét oldalon berögzült reflexekről, párbeszédképtelen álláspontokról, vezényszavakról, amik a művészeti és politikai mezőben egyaránt kioltják a közös térben való mozgás lehetőségét, és amiktől Alföldi beszéde ugyanúgy hemzseg. Ő maga is kijelenti: megszűnt szabad gondolkodó lenni.  (Alföldi előadásszövege itt olvasható)

A Burgtheater épülete
A Burgtheater épülete
A hazai színházpolitika és egyáltalán a színházról való társadalmi gondolkodás nem véletlenül tér el ennyire a konferencián a többi felszólaló által képviselt kulturáltságtól: a jubileumi esemény legizgalmasabb vonása az a szemlélődési módszer, amivel az előadók a színházról való beszédet elkezdik. A konferencia filozófiai síkon hivatott meghatározni a kortárs és korszerű színház funkcióit. Gyakran előkerül Foucault heterotópia kifejezése; igen hasznos fogalom, hiszen ez nem csak egyféle narrációt képes beindítani a színházról való gondolkodás során. A heterotópia mint eltérő tér vonatkozhat arra a színházi térre, aminek szabályai eltérnek a valóság törvényszerűségeitől, éppen így alternatívákat javasol, választásra ösztönöz, kérdez, és legfőképp kimondhatja, amiről máskülönben nem lehet beszélni. 

Ezzel párhuzamosan Björn Bicker író, dramaturg a „Társadalom kérdései a színház kérdései” című kerekasztal-beszélgetésen a heterotópiát a színház szempontjából az ott, egy helyen összefutó művészeti, politikai és társadalmi terek kapcsolataként, egyidejűségeként határozza meg. A politikai tér vonatkozásában a nemzeti színház funkciójáról gondolkodnak, nagyon röviden, hiszen a kérdés rögtön a nemzetfogalom körvonalazhatatlanságához vezet. Végül megállapodnak: a nemzeti színház feladata a sokszínűség reprezentálása abban a társadalomban, amelynek legalább 30%-a nem is németajkú vagy nem fehérbőrű. Megemlítve azt is, hogy színes bőrű, bevándorló színészek alkalmazásával milyen erős színházi hatásokat érhetnek el. Ennek kapcsán merül fel a kérdés, hogyan válhat a színház a társadalmi párbeszéd médiumává. Christiane von Poelnitz, a Burgtheater színésznője bátran kimondja: egy előadás csak akkor vált ki nagy társadalmi diszkussziót, ha az scheiße war. Ahogyan a szünet után kiderült, színházról beszélve nem egyedül a művészi aktusban kell gondolkodni.

Részlet az ültetők által kiosztott szórólapról
Részlet az ültetők által kiosztott, Global Burg Kapital című szórólapról
René Pollesch Heterotopie című szövegének tervezett előadása előtt egy nézőtéri ültető hirtelen felugrik a színpadra, indulatos szavalásba kezd, közben a többi kollégája szórólapokat oszt: a nézőtéri dolgozók kiszolgáltatott helyzetben vannak a Burgtheaternél, hivatalosan már nem is az intézmény dolgozói, sőt hivatalosan nem is nézőtéri felügyelők, hanem biztonsági őrök. Foglalkoztatásukkal egy személy- és vagyonbiztosító multit bízott meg a színház, ami képzetlen munkaerő alulfizetett foglalkoztatásával működik világszerte, kirobbantva számtalan nemzetközi botrányt. 

A közönség tapsol, értékelik a nézőtéri munkások bátorságát. A konferanszié nehezen kezeli a helyzetet, végül letessékeli a színpadról az ültetőt, mivel ide azért jöttek az emberek, hogy rendezők és színészek előadásait hallhassák. 

A váratlan performansz nem csak társadalmi és közgazdasági értelemben izgalmas. Belépve a színházba a nézőtéri dolgozókkal találkozunk először, és a színházat ők képviselik közvetlenül a közönség előtt. Állításuk szerint a színházi esemény művészetének maguk is alkotói, performerei. Így valóban vérlázító, ha kidobóembernek szerződtetik őket.  

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak fesztiválrészvétele és utazása a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0031 „Az SZFE Doktori Iskola fejlesztése és aktív integrálása az európai mesterképzési programokba” című pályázat támogatásával valósul meg.

Szerző: Nagy Mihály