Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

APAI ÖSZTÖN

Fogságban
2013. okt. 9.
A bárányok hallgatnak, a Nyomtalanul és a Titokzatos folyó erényeit ötvöző Fogságban az év egyik legjobb és legdrámaibb thrillere. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Fagyba tört Hálaadásra ébred a pennsylvaniai kisváros. A békés emésztés, a poénból eltrombitált nemzeti himnusz és a családi ugratások közepette tűnik el a Dover- és a Birch-família két kislánya. Csak egy pillanatra vesztek szem elől, átmentek a szemközti házba egy piros sípért. Röppen a gyanú, és rögtön megtalálja a láthatólag mentálisan hátramaradott Alexet, aki az utcán parkolt kocsijával, mikor a lányok eltűntek. 

Előbb Loki detektív, utóbb már a Dover-család feje, Keller vallatja, aki keresztkérdések helyett inkább az öklét nyomja Alex arcába. A tétova, homályos pillantású Alex viszont nem mond semmit, nem is tud (mert sérült? mert hazudik?), de Lokit és Dovert egyaránt gyötri a gyanú: a fiú talán nem is olyan bamba, mint amilyennek látszik. Mégis ő tette? Hisz menekülni próbált, mikor a rendőrök megtalálták. Talán akadt egy társa is a gyerekrablásokban? 
A környék históriája jó pár adatot és személyt körmöl Lokiék kivallatandó embereinek listájára, szexuális bűnözők, pedofil papok, emberrabló családok laknak errefelé. Ázott képeken, hidegen koppanó melankólia ölelésében görög a nyomozás, miközben Dover saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Határhelyzetben világlik ki a valódi jellem, s ebből a szempontból a pennsylvaniai kisváros komor panorámát nyújt: egy megtört, altatókért nyúló anya (Grace Dover), egy tajtékban ragadó, dühöngő apa (Dover), és egy sanyarú sorsát érzelmileg nehezen feldolgozó család (Birchék). Eközben a famíliák közti barátságot morális kérdések is tesztelik: Dover magával cipeli igazságosztó, lánykereső missziójára Franklin Birchet, akinek végül csak átböki lelkiismeretét a kérdés. Szabad-e embert kínozni, ha azzal megmented egy ártatlan ember életét? Megverheted, bezárhatod, gyötörheted, éheztetheted az általad biztosan bűnösnek tartott, a lányaid hollétére utalgató embert azért, hogy megmentsd a gyermekeidet?
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Úgy tekerednek a szálak, úgy terebélyesedik a szövevényes ügy, hogy ezek szerencsére kérdések maradnak. Hogy nem olyan súlyosak, mint a film léleknyomasztó, hamuszürke atmoszférája, arról a Bush-kormány tehet: a 9/11 utáni amerikai klímában elszaporodott kínvallatások a filmvászonra is felköltöztek, és manapság már sztenderd problémafelvetésnek számít ebből morális kérdést faragni. Poszt-apokaliptikus zombisorozattól (The Walking Dead) a valóságba ágyazott CIA-thrillerig (Zero Dark Thirty), az Egyesült Államok művészei már kivesézték a témát, amit a Fogságban is kétélű, ambivalens hangnemben taglal, de újat nem tesz hozzá. 
S úgy általában, hiába a kilátástalanságból és emberi romlottságból szőtt történet nyomasztó hatása, mégis ismerős toposzok kerülnek terítékre: a lobbanékony apai düh a Titokzatos folyót, a rejtélyes gonoszság a Nyomtalanult, a visszafojtott, lapuló melankólia a Hideg nyomont, a gyerekmentési rendőrprocedúra A bárányok hallgatnakot idézi. A lassan gördülő tempó pedig az Elcserélt életeket – a patriarchális társadalommal szembeszegülő, eltűnt fiát kereső nő küzdelemtörténete sem volt gyorsabb, mint egy elmerengő trombitaszóló. De míg a pátoszban csúcsosodó Eastwood-mozi a női melodrámát, addig a Fogságban a férfi thrillert célozza meg: a Kanadából Hollywoodba érkezett, erős direktori kézjegyeit mégis megtartó Dennis Villeneuve mozijában halmozódnak a fordulatok, lubickolnak a vörös herringek, de a bűnsztori majdnem a végéig hihető marad.
Jake Gyllenhaal és Hugh Jackman
Jake Gyllenhaal és Hugh Jackman
Mert Villeneuve játszik az ismert toposzokkal, kicsit variál rajtuk, de úgy, hogy közben a filmje nem egy thrilleruniverzumban, hanem a „valóságban” játszódik. A melodrámai jeleneteket átugorja, elképzelésüket a nézőre bízza, mást viszont részletez: ha egy haldoklóval kell száguldani a kórházba, nem vág oda élből a fehér folyosó megnyugtató világosságára, hanem pattanásig feszíti a húrt, látjuk a meglőtt vezetőt, ahogy szemébe csorog a vér, ahogy elhomályosul a tekintete, miközben ráfeszül a gázpedálra, s néha-néha megereszt egy pillantást a visszapillantó tükörbe… 
A lassan épülő, gyűlő, gomolygó feszültség kitart 153 percig, mert Aaron Guzikowski író a kötelezőnél több gyanúsítottat mozgat, több kerülőutat, buktatót és zsákutcát iktat a nyomozásba, kicsit – de csak kicsit – úgy, mint az életben. A történetet is tovább szövi, mint ahogy azt egy emberrablós thrillerben illik: nem is annyira az iszkolások, a pisztolylóbálások vagy a semmiből előrobbanó erőszak izgatja, mint inkább az, hogyan csapódik le mindez a karakterekben. Az a folyton terebélyesedő érzelemhalom, a stressz, a gyomorgörcs, a kilátástalanság, a kifakuló remény és a maró nihil, amit a szülők elrabolt gyerekeik és a biztos információk hiányában éreznek. Végig egyensúlyozunk az izgalomdús detektívtörténet és a karakterdráma között, bár egyértelműen a nyomozás terén izmosabb a sztori.
Hugh Jackman. A képek forrása: PORT.hu
Hugh Jackman. A képek forrása: PORT.hu
A Fogságban emberábrázolása ugyanis kétélű: minden figurájáról keveset mond, és az egyik rejtélyesként, a másik egysíkúként jön le a vászonról. Loki például telitalálat: a detektív idegesítő tikkje (folyton pislog), a fura névválasztás, a merev, de sztoikus elszántság. Jake Gyllenhaal most először tűnik felnőttnek, ráadásul tetoválásai, viselkedése egy nem éppen kristálytiszta, ártatlan múltat sugallnak, ami csak elmélyíti karakterét. Dover őrjöngése viszont kifullad: habár Hugh Jackman masszívabb és félelmetesebb, mint Farkasként, a karakterfejlődés hiánya egy idő után ellaposítja alakját. Pedig az akcióba lendülő túlélőmániás férfi, kinek apja öngyilkos lett, a felesége belévetett bizalma pedig teljesítménykényszert szült, több ígéretet rejtett. A film kettejükön kívül a maradék szereplőt hamar parkolópályára állítja, a két hollywoodi sztár mellett csak Paul Danónak jut nagyobb terep, aki Alex Jonesként tökéletesen hozza a kiismerhetetlen, lelki sérült figurát.
E három, karrierje egyik legjobb alakítását nyújtó színésznek is köszönhető, hogy megkapó, borzalomdús filmmé érik a Fogságban. Néha ugyan ismerős témákat feszeget, de a sötétre koszolt, szomorúra hangolt látványvilág (operatőr: Roger Deakins) és a fordulatokban bővelkedő, feszültségkeltő cselekményvezetés okán az idei év egyik legerősebb filmje a Fogságban – ami után depresszióba zuhanni és elgondolkodni egyaránt normális reakció.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek