Beszélgetés Csákányi Eszterrel / Színikritikusok Díja 2013
2013.09.13.

Először dolgozott Pintér Bélával Csákányi Eszter, akit A 42. hétben nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplők között jelöltek kritikusdíjra. STUBER ANDREA INTERJÚJA.

Csákányi Eszter A 42. hét című előadásban. Fotó: Puskel Zsolt
Csákányi Eszter A 42. hét című előadásban. Fotó: Puskel Zsolt
Revizor: Tudja, hányszoros kritikusdíjas?

Csákányi Eszter: Hét?

R: Hat. Szinte minden színházi korszakára jutott. Az elsőt az 1980-as kaposvári Gyöngyélet Sallyjéért kapta. A legutóbbit a 2010-es Keresztanyáért.

CsE: Az egész pályámat látták, végigkövették a kritikusok, ez nagy szerencse. Ami Sallyt illeti, mindig szerettem gyereket játszani, talán azért is, mert a színész örök gyerek. A Gyöngyélet nekem különösen jól ment, rögtön jól ment. Emlékszem, egy idő után kicsit idegesítette is Ascher Tamást, hogy tobzódom a próbákon, mindig újat találok ki. Mondta, most már elég legyen. Lukáts Andor úgy reagált rá: ne Esztert törd le, hanem minket, többieket hozz fel! Andor a következő kritikusdíjamban is partner volt, a Hamlet sírásóit játszottuk valamiféle furcsa, nemtelen házaspárként. Két véglényt rajzoltunk fel vagy el – ma már nem szokás ennyire elrugaszkodottan, ilyen teljes festőiséggel figurát ábrázolni, ez nekem hiányzik is néha. Kisebb vámpírfogakat viseltem, tűfogakat, felpattintva a saját fogaimra. Pont a pesti vendégjáték közben hasadt végig, amitől aztán iszonyú hülyén kellett artikulálnom, hogy ne essen ki. Amikor lejöttem a színpadról, Ascher majdnem megölt. Utána pedig díjat szavaztak nekem a kritikusok, talán épp a balul sikerült este láttán. Az Yvonne hozta a harmadik győzelmet. Nagy találkozás volt ez a szerep, pályám egyik fontos állomása. Szerencsés csillagzat alatt született, hideg, erős előadás volt gyönyörű képekkel. Yvonne már csak azért is fontos és emlékezetes számomra, mert egy évig Bécsben is játszottam, Ascher ottani Gombrowicz-rendezésében. 

R: A Katona József színházi időszak hozama az Akárkiért kapott díj.

CsE: A 42. hét Imola doktornőjéről sokaknak eszébe jutott az a régi Akárki, Kárpáti Péter hősnője, – az első szerepem a Katonában –, nekem is. Az egy szenvedéstörténet volt, végjátszma, elszámolás az élettel. Hogy amikor már elég, akkor jöjjön a halál. Minden jelenet egyértelmű volt, és rám, mármint a hősnőre épült az egész. Pintér Bélánál titokzatosabbak a dolgok, és többoldalúan komponáltak. Imola sorsa tágabb, itt színészileg nagyobb utat járok be és szélsőségesebb helyzetekbe kerülök. A skála a gyásztól a szerelmes elragadtatáson át a kétségbeesésig terjed, még sok egyéb érzelmen keresztül. 

Csákányi Eszter, Elek Ferenc és Téby Zita a Hippolytban. Fotó: Puskel Zsolt
Csákányi Eszter, Elek Ferenc és Téby Zita a Hippolytban. Fotó: Puskel Zsolt
R: Amikor A 42. hétbe bekerült, tudta, hogy mi várja?

CsE: Nem. De ismertem Pintér Béláékat, láttam és szerettem az előadásaikat, vágytam is közéjük. Az átlagosnál könnyebb próbahelyzet fogadott, mivel már készen volt a darab, a szöveg, amikor az enyém lett Imola doktornő. Hiszen előttem néhány hétig egy kolléganőm próbálta, aki visszaadta a szerepet. Kevés volt már az idő, úgyhogy Béla jó pedagógusként maga is törekedett a harmóniára. Szeretetben és tehetséges állapotban jutottunk el a bemutatóig. Nagy örömöt jelent, hogy meghívott a következő produkciójába is, amelynek szeptember 28-án lesz a premierje. Ráadásul olyan a szerep, hogy egyáltalán nem kézenfekvő nekem adni. Kaposvár óta nem kísérletezett így velem rendező, ez is hiányzott nekem már régóta. Az új darab, amit most írt, csodálatos, és ha valamelyest én is inspiráltam rá, az különösen jó érzés. Persze most, hogy normális az üzemmenet, már azt is tudom, milyen Pintér Béla, amikor szigorú. Úgy tűnik, egészen fantasztikus korszakát csíptem el. 

R: Az Akárki után legközelebb a Fédráért jutalmaztuk. Csak a Krétakör-korszak maradt ki a díjazásból. Így az talán hiányos. Amúgy – befejezett?

CsE: Számomra ma sem befejezett történet. Alighanem azért, mert nem éreztem úgy annak idején, hogy véget kell érnie. Pályám legfontosabb hétéves időszakát jelentette. Utána szabadúszó lettem, és kicsit megijedtem, mi lesz velem. Szerencsésen alakult, hogy Tasnádi Istvánban is maradt valami tüske, vagy legalábbis bizonyos hiányérzet a Schilling Árpád rendezte Phaidra után, s szinte azonnal felhívott, hogy csináljuk meg ezt a darabját. Fiatalok közé kerültem megint, és ez a legjobb módja annak, hogy az ember színészként megőrizze a frissességét, nyitottságát, kreativitását. Ma sem tudok ennél áldásosabbat: energiákat cserélni a fiatalokkal, ez a biztosítéka az életben maradásnak.

Csákányi Eszter a Fédra Fitnessben. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Csákányi Eszter a Fédra Fitnessben. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
R: Nyilvánvalóan nem könnyű szabadúszónak lenni. Nem pusztán dolgozni, hanem pályát alakítani, építő feladatokat találni, megfelelő alkotótársakhoz jutni.

CsE: Előnye, hogy állandó készenlétben tart: gondolkodni kell, résen lenni, kitalálni, és mindig munkaképesnek lenni. Hátránya, hogy nélkülözöm a társulathoz kötődést. De azért akadnak biztos pontok. Például az Orlai Tiborral való kapcsolat, a vele rendszeresen létrehozott produkciók. Biztos pontocska A hét asszonya is a Kamrában, vagy ugyanott az Elnöknők, amit 17 éve játszunk Pogány Judittal és Szirtes Ágival. Csak figyeljük egymást a színpadon, és az már maga a darab. Ha valamelyikünk esetleg rosszkedvűen jön aznap este, az közben elmúlik. Remélem, ez az előadás műsoron marad már, amíg csak élünk. Idén egyébként visszamegyek egy szerep kedvéért Kaposvárra is, a Jövedelmező állásban játszom Kukuskinát. Picit izgulok, mit találok majd ott, milyen publikumot például. Annak idején nagyszerű, nyitott közönsége volt a kaposvári színháznak. Bár nem lehetetlen, hogy nem volt teljes egészében ilyen, csak nem vettük észre.

R: Akartam kérdezni, hogy rossz kritikákban volt-e része valaha is, de most aktuálisan épp tudom a választ, miután a nyáron bemutatott Hippolyt-előadás kapott hideget, meleget. Illetve kizárólag hideget. Nem haragszik Mohácsi Jánosra?

CsE: Nem. Szeretem őt. Amíg az ember próbál, addig nem tudja, nem is gondol arra, hogy milyen lesz a végeredmény. Aztán előfordul, hogy a sok munka ellenére sem meggyőző a bemutató, úgyhogy a munka folytatódik tovább. Ami a rossz kritikát illeti: ha jó a rossz kritika, akkor nincs vele gond.

R: Mint a közéletre is figyelő színházi embert kérdezem: látja-e jelét olyasminek, hogy a felülről lefelé terjedő politikai megosztottság – amely mára már a színházi szférában is meghatározó tényezővé vált – a színikritikába is beszivárgott?

Thuróczy Szabolccsal a 42. hét című előadásban. Fotó: Puskel Zsolt. A fotók forrása: PORT.hu
Thuróczy Szabolccsal a 42. hét című előadásban. Fotó: Puskel Zsolt. A fotók forrása: PORT.hu
CsE: Szerencsére nem. Én színházba járó vagyok, és nagymértékben a kritikusok írásaiból tájékozódom más produkciókról. Az a tapasztalatom, hogy visszajelzik az értékeket. 

R: Érzékel-e olyat, hogy nyílt politikai állásfoglalása, ellenzéki tüntetéseken való fellépése megváltoztatta a Csákányi Eszterhez való szakmai vagy általános viszonyulást? 

CsE: Vettem észre ilyet.

R: A hetedik kritikusdíja a tét. Rendkívül erős a mezőny a legjobb női alakítás kategóriában: Básti-Csákányi-Eszenyi. Melyikük kapja vajon?!

CsE: Itt tényleg bármi lehet. Úgyhogy a biztonság kedvéért készülök egy kis beszéddel… 
Szerző: Stuber Andrea