Blue Jasmine
2013.08.29.

Woody Allent újfent megihlette egy klasszikus. Legújabb mozija, a Blue Jasmine Blanche DuBois alakját gondolta újra a gazdasági világválság közepén. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Ahogy a Match Point alapját Theodore Dreiser Amerikai tragédiája, a Kasszandra álmát pedig a Bűn és bűnhődés adta, úgy Woody Allen legújabb mozija, a Blue Jasmine nyilvánvalóan A vágy villamosának XXI. századi parafrázisa. Ha a film nem is lett olyan zseniális, mint a Match Point, arra mindenképpen elegendő, hogy a kétkedők száját befogja és bebizonyítsa, Allennel még mindig számolni kell: ha akarja, bármikor az Oscar közelébe segít egy színésznőt (esetünkben: Cate Blanchettet), ráadásul továbbra is akad megfontolásra méltó mondanivalója a világról. Most épp a gazdasági válságról, a pénzről, a látszatról, az illúzióról, a kasztrendszerről, no meg a babaházakról. 

Csini negyvenes (Cate Blanchett) érkezik San Franciscóba a New York-i járattal: Louis Vuitton bőröndök, Chanel kosztüm, Hermès táska, Prada napszemüveg. A szája egyfolytában be nem áll, halálra untatva ezzel útitársát: az élete tulajdonképpen egy lányregény, a férje, Hal (Alec Baldwin) imádja, bejárták a világot, és a Blue Moon szólt, amikor megismerkedtek. Igen komoly kontraszt, hogy hősnőnk, Jasmine egy meglehetősen hétköznapi, inkább melósok lakta környékre érkezik meg a taxival – a húgához, Gingerhez (Sally Hawkins) jött, aki egy szupermarketben húzza az igát. Lassan kezd összeállni a kép: San Francisco és Ginger tulajdonképpen a végállomás, az utolsó esély, akinél Jasmine összekaparhatja magát.

Cate Blanchett és Alec Baldwin
Cate Blanchett és Alec Baldwin
Hősnőnk (akit eredetileg Jeanette-nek hívtak, de – bizonyítván, hogy mindig „jobbra” vágyott – megváltoztatta a nevét) tündöklése és bukása párhuzamosan pereg a vásznon. Egyrészt láthatjuk őt a New York-i elit részeként teljes pompájában, másrészt nyomon követhetjük jelenbeli vergődését. A két idősík egymást árnyalja és magyarázza, fokozatosan adagolva az információkat: a vágyott életstílust Hal ingatlanpanamákból teremtette elő, mások pénzéből (többek között Ginger első férjének a lottón nyert vagyonkájából) éltek olyan jól, a férfi végül a börtönben kötött ki, Jasmine pedig a pszichiátrián.

A pánikrohamok még mindig rátörnek, feszültségét oldandó a Xanaxot vodka Martinivel keveri (mondhatni: lazán alkoholista), de mindezt olyan elegánsan adja elő, hogy még meg is sajnáljuk. Allen Jasmine sorsán, reakcióin, megítélésén, vágyain és lehetőségein keresztül kritizál egy életstílust: adott egy trófea feleség, aki hajdan antropológiát tanult, de nem fejezte be az egyetemet, mert férjhez ment. Az egész élete partikról, vacsorákról, öltözködésről, jótékonykodásról, a kényelemről, a kiváltságokról szólt, negyvenes éveibe érve pedig arra eszmélt (nem csoda, hogy idegösszeroppanást kapott), hogy nem ért semmihez, ráadásul kihullott abból a kasztból, melynek tulajdonképpen az önazonosságát köszönhette, mi több, azoknak a jóindulatától függ (melósok és középosztály), akiktől mindig különbnek érezte magát. 

Cate Blanchett. A képek forrása: PORT.hu
Cate Blanchett. A képek forrása: PORT.hu
Ezek a melósok, a „Stanley Kowalskik” Ginger első férjének (Andrew Dice Clay) és aktuális udvarlójának (Bobby Cannavale) a személyén keresztül jelennek meg a vásznon – lehet, hogy nem volt és nem is lesz soha pénzük, de nem is a vagyonuk határozza meg őket, megállnak a saját lábukon, valóságosak, eligazodnak az életben, el- és megszenvedik annak minden boldogságát és keservét. Jasmine mégis lenézi őket – hozzászokott, hogy eltartják, és igaz, hogy ennek az életstílusnak megvolt az ára (lényegében fűvel-fával megcsalta a férje), de amíg ez nem szúrta ki a szemét, nem nézett szembe vele, hogy ne kelljen lemondani a javakról, magyarán, igen komoly gyakorlatra tett szert abban, hogy fenntartsa és valóságként élje meg a látszatot. 

Köszönhetően a két idősíknak (melyek nem illeszkednek mindig flottul, egy-két átkötést kicsit slendriánnak éreztünk) idővel minden részletre fény derül, és rájövünk, a Blue Jasmine nem csupán erkölcsi mese, de sorstragédia is, méghozzá mind a múltban, mind a jelenben. Az előbbit fedje homály, lévén igen megrázó fordulat, az utóbbi azonban a poéngyilkosság vádja nélkül is megemlíthető: abban a pillanatban, amikor hősnőknek esélye mutatkozik arra egy diplomata személyében (Peter Sarsgaard), hogy új férfi főszereplővel újrajátssza hajdani életét, zárójelbe kerül az egyéni boldogulására tett minden addigi erőfeszítése.

Persze, lehet Allent kritizálni azért, hogy az ecsetkezelése helyenként kissé elnagyolt (mégis, ki iratkozik be manapság egy számítógép-tanfolyamra?), de a hiányérzetünket könnyedén felülírja Cate Blanchett szuggesztív és összetett alakítása, melyben – ha akarunk – még a gazdasági válságot okozó és elszenvedő Egyesült Államok keszonbetegségére is könnyedén ráismerhetünk.  
Cím:  Blue Jasmine,  Rendező és forgatókönyvíró:  Woody Allen,  Operatőr:  Javier Aguirresarobe,  Vágó:  Alisa Lepselter,  Szereplők:  Cate Blanchett, Alec Baldwin, Sally Hawkins, Peter Sarsgaard, Michael Stuhlbarg, Aldan Ehrenreich, Louis C.K.,Bobby Cannavale, Max Casella, Andrew Dice Clay