Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

PROGRAMO(KA)T ÍRNI

Bessenyei György: Programírások, vitairatok, elmélkedések
2008. jún. 4.
A Bessenyei György Összes Művei első kötete 1983-ban jelent meg. Az elmúlt negyedszázadban további nyolc kötet megjelenése után a kritikai kiadás sorozatának tizedik köteteként nemrég közreadták Bessenyei legismertebb műveit, a programiratokat. LABÁDI GERGELY CIKKE.

A sajtó sokat emlegetett ördögének műve, de tanulságos apróság, hogy a könyvhöz mellékelt könyvjelzőn olvasható ajánló sorok a kritikai kiadás lezárultát jelentik be, noha a Bevezetésből kiderül, hogy a sorozat utolsó, Levelezések, dokumentumok címet viselő kötete még készül (66). A hiba Bessenyeinek a magyar kulturális kánonban elfoglalt helyéről, szerepéről is árulkodik. Ha elkezdjük szemezgetni, hogy mit kínál a magyar web a Bessenyei György után érdeklődőnek – jó eséllyel ehhez nyúl először az érdeklődő –egyöntetű állításokra bukkanunk. „A magyar felvilágosodás első korszakának legjelentősebb alakja. Műveit ma már kevesen olvassák, ám a kultúrtörténet az ő nevével jelzi a határt a régi és az új magyar irodalom között. Tanulmányaiban, röpirataiban elsőként hirdette a megújhodás szükségességét, minden műfajban megteremtette azt az alapot, melyre a 18. század utolsó harmadában kibontakozó sokszínű magyar irodalom építkezhetett.” (enciklopedia.fazekas.hu [Kulturális Enciklopédia]) „1765-től 1773-ig a bécsi m. testőrség tagja. Itt ismerkedett meg a korabeli európai kultúrával, behatóan tanulmányozta az angol és francia felvilágosodás eszméit és nagy íróit, s – ráébredve a m. művelődés megújításának szükségességére – ebben az időben kezdett maga is írni.” (mek.oszk.hu [Magyar Életrajzi Lexikon]).

Bessenyei György
Bessenyei György

Esetlegessége ellenére sem teljesen haszontalan ez a két példa, világossá teszi ugyanis, hogy Bessenyeinek az 1772 és 1779 között megjelent 19 (!) nyomtatott, valamint a többi, a cenzúra miatt kéziratban maradt művéből a nem kifejezetten felvilágosodás-kutatók számára kizárólag a művelődéspolitikai röpiratok, tanulmányok a fontosak, épp azok (Magyarság, A Magyar Néző, Egy Magyar Társaság iránt való Jámbor Szándék), melyek ebben a kötetben is olvashatók. A három szöveg ugyan csak az utolsó egyhetedét foglalja el az 505 oldalas kiadványnak, ám az odáig vezető utat nem érdemes kihagyni.

Ez az út Bíró Ferenc impozáns méretű, a könyv közel felét kitevő Bevezetésével kezdődik, és további öt, kevésbé ismert szöveggel folytatódik. A bevezetés elején a kötet sajtó alá rendezője összefoglalja Bessenyi művelődéspolitikai programját, második részében e program kialakulásának lehetséges történetét vázolja, majd azokat a fontosabb forrásokat dolgozza fel, amelyeket Bessenyei bizonyosan használt, végül pedig a sorozat korábbi köteteihez hasonlóan a szöveghagyományt ismerteti. A program rendszerének leírásakor a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy valójában nincs program. Pontosabban nem úgy van program, ahogyan arról gondolkodni szokás: egy-egy műben csak elszórt utalások olvashatók, nincs összefoglalás, nincs egy többé-kevésbé ellentmondásmentes érveléssor (16, 44). A program léte azon a nem kimondott feltételezésen alapul, hogy az egy szerzői névhez köthető (Bessenyei György), közel egy időben (1770-es évek) született eredeti vagy fordított szövegek mögött álló személyiség biztosítja, hogy az ezekben a szövegekben található kijelentések valahogyan értelmes, ellentmondásmentes egésszé formálhatók, formálandók.

Bessenyei György
Bessenyei György

Bíró Ferenc persze maga is tisztában van vele, hogy az általa választott és a bevezetésben kizárólagos eszmetörténeti nézőpont (46, 93) a szövegek közötti kapcsolatot akarata ellenére is szükségszerűen történetté formálja (48). A gondolkodó Bessenyei fejlődésregénye azonban kétségtelenül meggyőző, a Bevezetés elolvasása után elhisszük, hogy volt program, hogy az lehetett a program, amit Bíró az 1770-es évek Bessenyei-szövegei alapján összeállít. Meggyőzőek ugyanis elemzései, finom észrevételei. Ilyen például – és tényleg csak például – a romantika után számunkra már kissé idegen eszközszerű nyelvfelfogásról, illetve ennek árnyalatairól (23–34, 95–99), vagy mondjuk Bessenyeinek a magyar irodalmi hagyományhoz való ellentmondásos viszonyáról (204–207), vagy éppen a társadalmi különbségek kiegyenlítésének és megmerevítésének sajátos kettősségéről (34–45, 99–119) írottak.

A Bevezetésben olvashatókat érdemes összevetni Bíró 1976-ban megjelent monográfiájával, A fiatal Bessenyei és íróbarátaival, mivel a főbb tézisek már abban is olvashatók. A legfontosabb újdonságnak egyrészt Bessenyei spinozizmusával kapcsolatban a Bibliotheca Hohendorfiana jelentőségének kiemelését látom (159–163), ezzel ugyanis megvan az a közvetlen forrás, ahonnan a bécsi testőr a klandesztin irodalomhoz hozzájuthatott. E klandesztin irodalomnak, illetve a radikális felvilágosodásnak az utóbbi két évtizedben megélénkülő kutatása ráadásul a magyar felvilágosodás eszmetörténeti kutatásainak is új impulzust ad (51, 163, 168). Másrészt a kötet szerkezetéből adódóan nagyobb hangsúly esik olyan írásokra, amelyekre az 1976-os monográfiában alig történik utalás: ilyen a kötetben publikált Anyai oktatás című kis traktátus. A Bessenyei-kutatásban eddig különösebb figyelmet nem kapott mű a Bessenyei gondolkodásában 1777-ben bekövetkezett fordulat egyik jellemző példájává válik (84–92, 173–178). Ugyanakkor a szöveg, illetve a hozzá fűzött kommentár példája lehet annak is, hogy a program hátterében álló ki nem mondott előfeltevés mennyire meghatározza az értelmezést. Az Anyai oktatásnak lehetségesek olyan olvasatai is, amelyek szerint e mű nem a „testvilág”, a vegetatív természet uralmának kérlelhetetlenségére adott „modus vivendi” (91): a tanácsok (álarcviselés, még a család előtt is megőrzendő titkok, a közvéleménnyel szembeni simulékony magatartás) ugyanis a barokk etikák világából ismerős „tisztes színlelés” problematikáját hívják elő (nem véletlen tehát, hogy a „spinozista rendszer […] szelídebb változata jelenik meg” a műben [90]). A kortársak közül valaki pedig még ennél is tovább ment: a szegedi Somogyi Könyvtárban lévő kolligátum például egyértelműen a filantropista nőnevelés és népfelvilágosítás problémakörébe tartozó szövegként kezelte e Bessenyei-művet.

A kritikai kiadásnak azonban éppen ez az előnye: olvasásra, további értelmezésekre ösztönöz.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek