Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KRISZTUS IZGATÓ OSTORA

A Hit paradicsoma
2013. aug. 17.
A feszülettel való maszturbálásig fanatikus hit hegyek mozgatása helyett embereket gyötör az osztrák rendező értelmezésében. Seidl látlelete kegyetlen, visszataszító és teljes kiúttalanságot sugároz – a Paradicsom-trilógia második filmje. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

A trilógia első részében megismert (kritikánkat ld. itt a szerk), afrikai üdülésre távozó Teresa nővére kerül a második darab célkeresztjébe, akihez az a macskát hozza távolléte idejére. A magányosan élő, radiológusasszisztensként dolgozó Anna-Maria nyári szabadsága alatt kapcsolódunk be a történetbe. A nő elkötelezett katolikusként szabadnapjait arra használja, hogy gipsz Mária-szobrokkal felszerelkezve járja a hitetlen városlakókat hittérítés céljából. Turnusai befejeztével sivár lakásában saját szintetizátorkísérettel keresztény énekeket dalol rendkívül hamisan, és szeretett Krisztusának képmása előtt ostorozza magát a züllött világ bűnei miatt.
A három isteni erény (hit, remény, szeretet) mentén elnevezett filmek közül ez a második került legközelebb a vallás kérdéséhez, és ezért ez sikerült a leginkább szájbarágósra is. Ulrich Seidl trilógiája valószínűleg azt kívánja megmutatni, hogy hétköznapi tevés-vevésébe süllyedt társadalmunk számára mily hiábavaló a bármilyen értelemben vett boldogság erőltetett, receptszerű hajszolása. Csak míg a szeretet és az utolsó filmben feldolgozott remény esetében sikerült meglehetősen elrugaszkodnia a vallási jelentéstől, és a jelenséget kortárs mindennapi kontextusba tudta helyezni, a hit esetében ez nem volt megvalósítható. A kissé zakkantnak tűnő, teljesen magába fordult Anna Maria szerelmes Krisztusába, az alagsorban a Jézus-légió számára obskúrus imaszeánszokat szervez, melyek Ausztria rekatolicizálására tett esküvel érnek véget és gyűlöli a testi szerelem minden formáját. Az ilyen szélsőséges, szinte már karikaturisztikusnak tekinthető alaphelyzettel az a gond, hogy nem ad lehetőséget olyan elvonatkoztatásokra, amelyek a filmet a konkrét történet szintjén túl is értelmezhetővé tennék. Ugyanakkor javára írandó, hogy a mozi egy pillanatra sem válik lebutított egyház- vagy valláskritikává.
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Mindhárom filmre igaz, hogy Seidl valamiképpen világunk materiális jellegéről beszél abban az értelemben, hogy a szereplők az isteni erényeket csak testi vonatkozásban tudják érteni, ezért tevékenységüket a testtel való küszködésként lehet legjobban leírni. Az első filmben Teresa a testi szerelmet hajszolja a feketék között, a harmadikban a tinilány a lefogyás reményében megy táborba (kritikánkat ld. itt – a szerk), a középső darabban pedig Anna-Maria a hitet csak testi szempontból képes megélni. Hősnőnk a vezeklést testének ostorozásával és önsanyargató térdjárással tudja kifejezni, mint ahogy a bűn legmagasabb foka számára a szex. 
A test kérdése azért is fontos, mert A Hit paradicsoma legjobb momentumai valamiképpen mind a testhez kötődnek. A váratlanul megjelenő mozgássérült arab férj tehetetlen lábaival harcol (és az asszony ennek révén gyakorol hatalmat fölötte), majd csatájuk csúcspontját egy kínos testi küzdelem képezi, a film talán legerősebb jelentében pedig a térítőt alsógatyában fogadó idős Rupnik úr térdfájdalmaira hivatkozva áll ellen a rituálénak. A rendező színészvezetését dicsérik a testükkel fantasztikusan bánó színészek, és az e nyomán kibontakozó, a testi vonatkozásokon túlmutatni képes helyzetek.
A trilógia összetartó eleme az egyetlen családhoz tartozó főszereplőkön kívül az a tény, hogy mindhárom a szabadság (vagy a harmadik esetében az iskolai szünet) alatt játszódik. Ez azért fontos, mert a megnövekedett szabadidő (illetve konkrétan a fizetett szabadság) a nyugati civilizáció egyik legfontosabb vívmánya, ami lehetővé teszi, hogy az emberek saját magukra figyelve kikapcsolódjanak. Seidl tehát arra kíváncsi, hogy bár nyilván sok kényszer határozza meg mindennapjainkat, szabadidőnk alatt (tehát mikor azt tesszük, amit akarunk), mit is választunk. Ha a filmesnek igaza van, ha ránk van bízva, valamilyen formában mindannyian a testünkkel törődünk, még akkor is, ha ezt közvetett módon tesszük. Összetett problémáinkat a jóllakatható, kielégíthető vagy éppen lefogyasztható – tehát látható eredményt felmutatni képes – testünk nyelvére fordítjuk le.
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Képileg Seidl mindezt a végletekig szimmetrikus kompozíciókban teszi láthatóvá. A szinte minden beállításban középen elhelyezkedő szereplő vagy főmotívum révén olyan megtévesztő képeket kapunk, amelyek a látványos szimmetria révén a kiegyensúlyozottság, kiszámítottság és pontosság érzését keltik (akárcsak a szélsőségesen pedáns Teresa élete), ám amelyek valójában iszonyatosan instabilak. Akárcsak a mérleg esetében, a két oldal közti egyensúly csak pillanatnyi és rendkívül törékeny illúzió: a két év után váratlanul hazaállító férj azonnal feje tetejére állítja Teresa életét és kikezdi a hit erejében valamint saját jóságában való megnyugvását.
A film társadalomkritikájának legkifinomultabb megnyilvánulása a lakásbelsők kialakításában és fényképezésében érhető tetten. Seidl nagy figyelmet fordít Teresa otthonának bemutatására, de ha figyelmesek vagyunk, rengeteg olyan finom ínyencséget vehetünk észre az általa meglátogatott családoknál is, mint mondjuk a kólásüveg mellé letett Mária szobor, Rupnik úr végletekig zsúfolt lakásbelsője vagy a mekkai Kába kőről készült kép keretébe épített imalejátszó. Az osztrák rendező a tárgykultúra révén beszél életünk sivárságáról és kietlenségéről.
Mindezen finomságok ellenére A Hit paradicsoma a trilógia leggyengébb darabja. Nem csak az üzenet már említett túlzott direktsége miatt, hanem azért is, mert teljesen hiányoznak belőle azok a történet menetét megszakító abszurd kis momentumok, amelyek az első filmet a konkrét történettől és élethelyzettől elemelték, valamint játékos iróniával oldották a komor hangvételt. Ugyanakkor bizton állíthatjuk, hogy a Paradicsom-trilógia az elmúlt két év talán legfontosabb filmes teljesítménye, amellyel Seidl ügyesen beevickélt az európai művészfilm nagyágyúi közé. Az más kérdés, hogy az egész kérdéskör artikulálásából és megfogalmazásából talán túlontúl látszik, hogy ez is volt a cél.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek