Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

POKOLI PARADICSOM

Pain & Gain
2013. júl. 31.
A nők vagy tökéletes alakúak vagy ocsmányul kövérek, mindenesetre ribancok egytől egyig, a férfiak kigyúrtak és ostobák, vagy szőröshátú öreg, csúnya gazdagok, a katolikus papok melegek, a zsidó üzletember pénzéhes csaló, a rendőrök hülyék, a négereknek pedig nagy a farkuk. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.

Legalábbis Michael Bay új filmje, a Pain & Gain elsőre mintha ezt sugallná. Amiben nem ez a legdurvább, hanem az, hogy amit látunk, nagyjából igaz. Mármint a film igaz történeten alapul, egy újságcikk alapján írták vérben és szteroidinjekciókban gázoló történetét.
Miami, ahová a gazdag, idős amerikaiak járnak meghalni. A kilencvenes években, ahol még mindig a Miami Vice megy, mert Miamiban megállt az idő. Minden a neonról, a pálmafákról, a koktélokról, az ízléstelen ruhákról és a gyúrásról szól. Az amerikai rémálomról. A frissen szabadult Daniel Lugo (Mark Wahlberg) személyi edző a Sun Gymben. Akárcsak egyik példaképe, Tony Montana (a másik Michael Corleone), elhiszi, hogy a világ az övé. Vagy ha még nem is az övé, hát elveheti attól, akié. 
A gazdagoktól, akik amúgy is bűnözők. Például az egyik kuncsaftjától, Victor Kershaw-tól (Tony Shalhoub). Kershaw a film szerint valóban egy arrogáns állat, például olyan BMW-vel jár, aminek a rendszámtábláján a Miami bitch (talán úgy lehetne visszaadni: Miami, faszom) felirat virít. Lugo két másik izomagyat, Adrian Doorballt (Anthony Mackie) és Paul Doyle-t (Dwayne „The Rock” Johnson) is beszervez akciójába. Az előbbi egy, a túlzott szteroidhasználat miatt jelentkező impotenciájából kilábalni vágyó színesbőrű testépítő. Hogy fekete, két ok miatt fontos: egyfelől, mert megtetszik a túlsúlyos orvosnőjének, másfelől épp róla derül ki, hogy nem nagy a farka (így, hogy néger, érezzük, nagyobbat üt a poén…). Lugo másik társa egy igazi hegyomlás, akinél a humorforrást az okozza, hogy hiába néz ki félelmetesen, antialkoholista, hívő és kedves Kershaw-hoz, akit a hármas elrabol, hogy az összes vagyonát rájuk írassa. Ez nem megy ilyen egyszerűen, hiszen Kershaw-t meg kell kínozni, hogy ezt megtegye, aztán pedig meg kell ölni természetesen, hogy ne beszéljen senkinek erről. 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A film egészen odáig egy szórakoztató, iszonyatosan menőre fényképezett, ostoba humorú fekete komédia, amíg a Lugóék valakit tényleg meg nem ölnek. Hogy Bay (akinek a Pearl Harbort, az Armageddont és a Transformers filmeket köszönheti a világ) imád alacsony szögből venni bikinis csajokat és bármilyen mozgást lelassít, ehhez a filmhez kifejezetten passzol, mint ahogy az is, hogy olyan B-kategóriás vicceket süt el, mint hogy Lugo román barátnőjét, aki második lesz egy szépségkirálynő-választáson, az első helyezett fejbe vágja, amikor örömében széttárja a kezét. 
A Pain & Gain két fő témája a test és az ostobaság. Nem csak a tökéletes alakú, fiatal bikinis sztriptíztáncosokat mutatja meg a kamerának, látunk elhízott lányokat is szép számmal, aztán öreg, ráncos, napfürdőző nőket és konditerembe járó löttyedt izmú hatvanpluszos férfiakat (Ed Harris a magánkopó szerepében hozza a formáját, de az elszáradt, megvénült teste szinte külön életet él a vásznon). A film szégyentelen e téren (is): Lugo a nyitó képsorokban felüléseket végez egy megfakult plakáton feszítő izomagy karjánál lévő vason lógva, mintha a felpumpált testű Mark Wahlberg a plakátsrác fel-le emelkedő karja lenne. Vagy a film egyik helyszínéül szolgáló sztriptízbár falán egy hatalmas fekvő sztriptíztáncos terül el. De az sem véletlen (habár megint csak drabális) ötlet, hogy a megszerzett dollárkötegeket egy működő szoláriumba rejtik.
A cikk elején felsorolt ostoba sztereotípiákra mint humorforrásokra is van mentsége a Pain & Gainnek. Egyáltalán: az ostobaságra. A főszereplők ugyanis olyan ostobák, hogy a Dumb and Dumber óta nem láttunk ilyen embereket a vászon. Mark Wahlberg ostoba ábrázatán (akin az látszik, hogy csak jól játssza a hülyét) és aranyköpésein az elején ugyan őszintén lehet nevetni, mert az, hogy „Sok filmet néztem, Paul, tudom, hogy mit csinálok” bárkinek vicces lehet. A börleszkszerű bénázás Kershaw elrablásával, majd sikertelen megölésével szintén jópofa, de egy idő után feltűnik, hogy bár csapnivaló vígjátékról van szó, ez valahogy mégis jól áll neki. Legkésőbb akkor, amikor tényleg megteszik, vagyis tényleg meggyilkolják Kershaw-t (vagy legalábbis azt hiszik, hogy meggyilkolják), mindenképp a néző arcára fagy a mosoly, és nem is hiányoznak már a kifinomult tréfák.
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Mert bármelyik vígjátékban ordenáré poén lenne például, hogy Doyle, miután a rendőrök elől menekült és lelőtték a nagylábujját, elfelejtkezve magáról, odaadja egy kutyusnak a bütykösét egy „Éhes vagy?” kérdéssel megfűszerezve. Vagy az is, hogy ugyanő, mikor egyik áldozatuktól meg akar szabadulni, kerti grillsütőben, a szomszédok szeme láttára teszi ezt. Itt viszont egy ponton túl morális érzékünk üvegfalat húz közénk és a szereplők közé, hogy inkább csak mint elszabadult vadállatokat, undorodva nézzük őket. Elhisszük, hogy ennyire hülyék, és nem baj, hogy ez az egész nem vicces. Eszünkbe sem jut már nevetni. Főleg, hogy tudjuk, látjuk (egy ponton a film emlékeztet is rá): mindez valóban megtörtént. Hogy még közelibb legyen ez a pokoli történet a paradicsomban: az áldozatok közt egy magyar házaspár (Frank Griga, Krisztina Furton) is akad, akit a Sun Gym-banda amúgy halálra ítélt tagjai megöltek, feldaraboltak és egy konténerben a mocsárba dobtak. 
A Coen-fivérek Fargója és Égető bizonyítéka juthat eszünkbe a Pain & Gainről. A Fargo is megtörtént esetet vett alapul, az Égető bizonyítékban pedig ott van Brad Pitt, az ostoba személyi edző, és egyébként a Pain & Gain is mintha az örök Coen-fivérek recept szerint működne (a bűnt mindig bűnhődés követi). De Bay-ben semmi finomság nincs, sokkal animálisabb brutalitással közelíti meg témáját, a Fargo úgy viszonyul a Pain & Gainhez, mint a Szarvasvadász a Rambóhoz.
A világ egyik legsikeresebb és leggyűlöltebb rendezője, Michael Bay talán még soha nem merészkedett ennyire messzire a neki oly biztonságos terepről, a jegypénztárak világától az úgynevezett Művészet felé. Nem tette rosszul, mivel a Pain & Gain – talán nem minden szereplő tudatos közreműködésével, de – emlékezetes film lett, amit ha a Bay-filmeknek kijáró szokásos fanyalgással fogadunk, ostobábbak vagyunk, mint Lugo és bandája.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek