Mohácsi testvérek: Hippolyt / Orlai Produkciós Iroda, Belvárosi Színház
2013.07.11.

Már Csehov megmondta: ha egy színmű elején ötvenszer sül el ugyanaz a vicc, a végére minden poén csak lógni fog rajta. Csehov valami puskát is belekevert a dologba. A puska nem is hiányzik a díszletfalról. Csak egy épkézláb vígjáték nem került repertoárra. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Akiket a Hyppolit cím lépes méze becsalogat a Kultkikötő és az Orlai Produkciós Iroda előadására, a Hippolyt, a lakáj szószerkezeten kívül szinte semmi ismerőset nem látnak, hallanak majd (bár Nóti Károly és Zágon István örökösei remélhetőleg kapnak jogdíjat néhány alapötletért: feltörekvő újgazdagék bumburnyáksága, szerelmi viszketegség többeken több irányba, a frissen felfogadott lakáj mint önkényúr stb). 

Csákányi Eszter
Csákányi Eszter
Közelebbről meg nem határozott időben játszódik a wagneri hosszúságú bohózat, melyben egyebek mellett egy rövid Bartók-opera zenéjétől való idegenkedés szolgál a műveletlenség, tahóság leleplezésére. Tegnapelőtt és holnapután között járunk, talán a mában; a címszereplő szerint a „nemzethalál” idején. Politikai aktualitás érződik (negyven százalék baksisért protezsáló, de önerőből idióta országgyűlési képviselő stb), az viszont már nem derül ki, a nemzethalált megilleti-e a „nemzeti” jelző, s ha nem, lehet-e pályázni rá. A cselekménynek délelőttől az éjszakába nyúló estig le kell zajlania, ami képtelenség (egy ódivatú ízlésű hatalmas lakás teljes bútorzatának kicserélésével stb). A díszlet központi helyére függesztett óra (második rész) azt az időt méri, melyben az alagsori színház mind lankadtabb közönsége fő, s nem azt, amelyben – például – egy Pál nevű szereplő agyonlövi magát a Csele patakban. Minden irrealitás örvendetes lenne, ha Mohácsi János rendezése nem rángatna vissza pillanatonként a jobb-rosszabb poéntömeg kíméletlen és kellemetlen realitásába.

A Mohácsi testvérek átirata az új cselekményszálak, gegek nagy részét nem viszi végig, hanem kényére-kedvére mindig még újabbakat tapaszt hozzájuk, miközben olthatatlan repetitív vágytól űzve a korábbiakhoz is vissza-visszatér. A könyökünkön jön ki az ezernyi ismétlés. Ha elalélnánk, ide kóborolt Pilinszky-verssorokról, más kacifántos vendégszövegekről maradnánk le, amelyek általában a jelentéstelenségbe süllyesztik az eredetit. A produkciót létrehozó közösség a saját kedvére is privatizálgat – az épp ötvenedik (értsd: harminckilencedik) születésnapját egy kis félreizéléssel (mintha tényleg csak izélés lenne, izélés helyett) ünneplő Schneiderné szerepében a meg nem értett uborkafa-dáma boldogtalanságát kinevettetni is próbáló Csákányi Eszter a saját életrajzi édesanyjának a nevével játszadozik. Aki tudja, tudja, aki nem, nem. De akár igen, akár nem, ugyanúgy nem jelent semmit a feltrancsírozott rendezés szempontjából, mint a többi szöveg- és cselekményelem. Elek Ferencnek, a pipogya Schneider alakítójának is bőven kijut a le-leküzdendő ellenerőkből. Mennyi ádáz indulat reked benne a nyilván nem rossz szállítási üzletember családfőben! – hiszen Elek jámborító szemüvege olykor villámlik, és gonosz viccekre örömest kész. Csákányi és Elek hol vérre menően megmutatná, miként fordult a gyűlölködést súroló testi közönybe és látszatpusziszkodásba Schneiderék házassága, hol meg papás-mamást mímelnek. Semmi nem megy végbe a színpadon senkivel. Ez sem, velük sem.

Kulka János
Kulka János
Khell Zsolt alapjában megfelelő, „mozis” (és „kékszakállú”) díszletével a színészek nem lépnek játék-párbeszédre, csak a számos ajtót tévesztik el és csapkodják sűrűn. Nagy Viktor (Makáts képviselő) az ékszerlopási kulcsjelenetben (a szereplők tekintélyes hányada – maga a megajándékozott is – Schneiderné születésnapi nyakékének elorzásától reméli sorsa egyenesbe kerülését) sokadszorra is úgy borogatja a bútorokat, mintha poharat törölne. A Remete Krisztina tervezte jelmezek a díszlet padozatának sakktábla-színeiből ügyesen tornázzák ki magukat, régi-új szabásokba varrva.

Pál András megkockáztat némi komédiai lazaságot Nagy Andrásként, és roppantul hasonlít Kulkára (nem áruljuk el, miért fontos ez). Téby Zita (Schneider Terka) szívesen mozdulna a középfajú dráma irányába, Pető Katát (Manci) lefoglalja, hogy hatványozottan megfeleljen a szóba hozott Karády Katalin-küllemnek, Mertz Tibor (Pál) az ütődött koravén kisfiú és a dörzsölt világfi manipulátor közötti váltásokban csak a váltásokat technikázza, Boros Anna mélylélektanász szobalánya nem figura, hanem a darabba beleerőszakolt freudika-jópofaság.

Kulka János Hippolytja, ez a Molnár Ferenc-i Ördögbe oltott Mary Poppins teszi elviselhetővé a kínos estét. Célja „az emberiség boldogsága”, gazdáinak boldogítása, s ennek érdekében az ostyába csomagolt – vagy nem csomagolt – bírálattól ugyanúgy nem idegenkedik, mint a félrevezetéstől, cseltől, önmaguk ellenkezőjét is jelentő bonmot-któl és bölcselkedésektől. Akár a gorkiji Éjjeli menedékhely Lukája, Örkény István Kulcskeresők című tragikomédiájának Bolyongója is eszünkbe juthatna róla. Hippolyt kritizálva lakkozza ki a rossz vagy rosszul álló életeket. Új bútort telepít a régi helyébe, mintha ezzel érzéseket, életeket is kicserélhetne. Igazi színmű tétje lehetne, mi a fehér, mi a fekete ebben az alakban. 

Csákányi Eszter, Elek Ferenc, Téby Zita. Fotók: Puskel Zsolt. A képek forrása: PORT.hu
Csákányi Eszter, Elek Ferenc, Téby Zita. Fotók: Puskel Zsolt. A képek forrása: PORT.hu
Kulka csak Kulkát, a kiváló színészt juttatja eszünkbe. A Hippolyt nevű fickó – aki valószínűleg I/A minősítésű gazember is; annyi bizonyos, hogy különböző munkakörökbe sebtiben elhelyezett „unokahúgai” képében a saját pecsenyéjét sütögeti –, ez a karót nyelt karó bármelyikünkre rányithat, bármelyikünkhöz betoppanhat, és akkor jaj nekünk, meg leszünk javítva a nem makulátlan kéz által. Kulka filozofikus lakájarca, kiszámított és tempójától el nem tántorítható lassú, megfontolt mozgása, egy-egy démonikus kivillanása szimatolóan felemelt fejű önmagából: mind-mind titkokat sejtet. Jellemtitkokat, amelyekből semmi nem világlik ki, csak két név, s a két név ezen az estén egy: Hippolyt, Kulka.

A lakáj még a mohácsi csatát is megnyeri a terepasztaláról eddig a Csele-patakot lefelejtő Pálnak; ha kell, a nagy modellező uszodányi kakaó okozta öngyilkosságát is visszacsinálja. Egy valami felett nincs hatalma: Mohácsi István és Mohácsi János átdolgozása, Mohácsi János rendezése felett. Azt elmosta a testvérpár nem először mutatkozó hibája, az eklektikus-bombasztikus ötletelés, a hosszúra nyújtott tobzódás a nagy semmiben: a Mohácsi-vész.
Szerző:  Zágon István után a Mohácsi testvérek,  Cím:  Hippolyt, a lakáj,  Rendező:  Mohácsi János,  Díszlet:  Khell Zsolt,  Jelmez:  Remete Krisztina,  Grafika:  Csáfordi László,  Dramaturg:  Perczel Enikő,  Szereplők:  Kulka János, Elek Ferenc, Csákányi Eszter, Téby Zita, Pál András, Pető Kata, Nagy Viktor, Mertz Tibor, Boros Anna