A megmozdult szótár – Weöres Sándor 100 éves / Petőfi Irodalmi Múzeum
2014.01.13.

A rendhagyó irodalomóra sokak számára még mindig azt jelenti, hogy a tankönyvek unalmas életrajzait és rímképleteit próbálják meg cukorborításban lenyomni a torkunkon. A PIM Weöres Sándor kiállításán nyoma sincs édes-keserű pirulának, helyette elmerülhetünk a tapintható, koppantható, rajzolható, fújható versjátékokban. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Valószínűleg minden ember életében az egyik első költő, akivel megismerkedik, Weöres Sándor. A szerencsésebbek már az anyaméhben hallgathatják várandós édesanyjukat, ahogy „őszi éjjel izzik a galagonyát” duruzsol megszületendő porontyának, mások az anyatejjel szívják magukba, de legkésőbb az óvodában mindenki belefut a „csing-ling-ling száncsengőbe”. Ekkortájt még nem is sejtjük, hogy ez költészet, és később is nehéz összekötni az önfeledten dúdolt dalocskákat az iskolai, nyögvenyelős rímképlet-biflázással. 

Weöres Sándor
Weöres Sándor
Sajnos felnőtt korban is hajlamosak vagyunk inkább a véres verítékkel megszerzett, tankönyvek által élvezhetetlenné kasztrált tudást elfogadni irodalomként, és elfelejtjük, hogy a költészet alapvetően az ember játékos hajlamához kötődik. Weöres Sándorra pedig ez hatványozottan igaz, mert kevesen tudtak úgy játszani a szavakkal, ahogyan ő tette: úgy, hogy attól mindenkinek játszani támad kedve. Erre reflektálva, a Petőfi Irodalmi Múzeum a költő századik születésnapjáról egy kis játékkal emlékszik meg. 

Hogy ez a kiállítás valami szokatlant tartogat, már a teremőrök tekintetéből kiderül. Miközben átvágtatunk a Petőfi- és Karinthy-termek klasszikus enteriőrjei, életrajzi adatokat sorjázó idővonalai és Szendrey Júlia eldobott özvegyi fátyla mellett, a csokorban szorgoskodó múzeumi nénik kacsintva, mosolyogva tessékelnek minket a Weöres-részleg felé. A terembe toppanva azért megkapjuk a kötelező életrajzi kronológiát, de a figyelmet szinte azonnal elvonják a kiállítás belseje felé ugráló, falra vetített fák, virágok, állatok, tárgyak meg mindenféle kedves figurák. Az invitálásnak lehetetlen ellenállni, így örömmel ugorjuk át a „költő életútja”, a „költő levelezése” és a „költő élete évszámokban” jellegű, irodalomtól még a legelvetemültebb bibliofilt is elrettentő részeket, és vetjük bele magunkat az interaktív játszadozásba.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Laborjának hála itt valóban interaktív az irodalom. Az aktív befogadó ezúttal nem elméleti absztrakció, hanem szó szerint értendő valóság. A termekben érintőképernyős high-tech költészeti térbe csöppenünk, ahol koppinthatjuk, rajzolhatjuk, fújhatjuk és nyomkodhatjuk a verseket. Ugyan a rend kedvéért a termekben helyet kaptak képek, kiadványok, na meg klasszikus, papírra nyomtatott versek és levélrészletek is, de a multimédiás játékok között ezek a helykitöltés és a dekoráció szomorú sorsára jutnak. Lássuk be, az ácsorogva olvasós életrajzi csemege egy megtapogatható, verset szavaló plüssgyümölcshöz képest csekély élvezet. 

A Weöres verseiben megjelenő gyümölcsök itt kézzel fogható formát kaptak: óriási, puha almák, körték és galagonyák zümmögik el érintésre a róluk szóló verset, mondókát. Figyelem, tapogatni, dobálni, nyomkodni kötelező, különben a figura nem beszél, és a fegyelmezett, érintésről szigorúan leszoktatott látogatók vers nélkül maradnak.

Károlyi Amy és Weöres Sándor
Károlyi Amy és Weöres Sándor
A tapogatásnak pedig ezzel koránt sincs vége. A Verstapintó nevű installáció térben mutatja meg, hogy is festenek a Weöres-versek. A hosszú, rövid, magas és mély magánhangzókat különböző, hegyes, lekerekített, kitüremkedő, illetve sima vonalak képviselik, amelyek egy kis hengerré állnak össze. Az első ránézésre értelmezhetetlen formákat a képernyőhöz érintve versek bukkannak elő. Olvasás közben pedig tapogatni kell, így az ujjunk önkéntelenül is dobolja, simítja a vers ritmusát. 

A Verskoppintón szintén a ritmusé a főszerep. Itt a hosszú-rövid szótagokat kopogtathatjuk a képernyőn megjelenő verssorok fölé. A gép javít, ha tévedünk, közben pedig számolja, hány százalékban találtuk el a szótaghosszúságot. Kicsit felelés ízű a dolog, ami igen bosszantó, tekintve, hogy a nehézkes érzékelés miatt a gép gyakran hibásan értelmezi a koppintásunk időtartamát. 

Sokkal kellemesebb élményt tartogat a versrajzolás. A képernyőn húzott ujjunk nyomán megjelenik a vers szövege, amit közben hallhatunk is. A látható, hallható és tapintható élmény itt tényleg a kezünk nyomán születik, ami egyrészt rendkívül megindító élmény, másrészt arra ösztökél, hogy minél esztétikusabb, a vershez minél jobban illő vonalat húzzunk a képernyőre. Tényleg olyan érzés, mintha tőlünk lenne szép a vers, pedig inkább fordítva, mi szépülünk meg tőle.

Versírói élményből egyébként nincs hiány a kiállításon. A Versfoltozó játékban a strófák hiányzó részeit illeszthetjük a helyükre. A sorokból megszökött szavak a vers körül libegnek, a mi dolgunk, hogy elkapjuk az elillant fénydarabkát, és tenyerünkön óvatosan a helyére szállítsuk – amihez persze a megfelelő helyet is meg kell neki keresni. Itt a végeredmény csak egyféle lehet, aki szabadabb versalkotásra vágyik, annak a Keresztöltés című installációt kell felkeresnie. Weöres azonos című versének 16, oszlopokba és sorokba rendezett szava sorakozik a képernyőn. A költő eredetileg is szabadon összeköthető láncolatként gondolta el az elemeket, olvashatjuk függőlegesen, vízszintesen, illetve ezen a kiállításon bárhogyan. A szavakat úgy rendezzük egymás után, ahogyan akarjuk, a végén egyedi mintázat születik a négyzetrácsban elhelyezkedő szavakból. Ha a sorrendet mi alkottuk meg elsőként, elmenthetjük, és a gép beveszi a lehetséges versalakzatok közé. Előtte persze megkérdezi: szerintünk ez vers? Nos, miért is ne?

Fotók: Petőfi Irodalmi Múzeum
Fotók: Petőfi Irodalmi Múzeum
Ha pedig belefáradunk a nagy versírásba, fújjuk ki magunkat a Gondolatfújónál, ahol egy plexi lapra rajzolt pitypangra fújva betűk repülnek egy vászonra, hogy ott verssé álljanak össze. 

A kiállítás kevésbé szórakoztató darabja a Galaxis, ahol a technika már olyan szinten uralja a költészetet, hogy a kreatív high-tech dekorelemektől szinte nem látszik a vers. Elvileg Weöres-verseket hasonlíthatunk össze különböző szempontok alapján, amelyek így absztrakt univerzumokat alkotnak, hol távolabb, hol közelebb sodródva egymáshoz. A versek pontokká absztrahálódnak, míg a relációk gépiesen egyszerűek lesznek. Így egy bonyolultan semmitmondó galaktikus füstfelhőben láthatjuk, hogy két vers rímképlete nem egyforma, vagy hogy az egyik korábban, míg a másik később született. Iskolásan informatív jellegű a játék, ha mégoly látványos formában is, az efféle összehasonlító verselemzéstől azonban már gimiben is ódzkodunk. Mindenesetre egy nyomkodást ez is megér, már csak a nyomkodás öröméért is.

A Weöres-kiállítás frissen, játékosan kezeli az irodalmat, századik szülinapra nem is lehetne szebb ajándékot kitalálni. Életrajzi maszlag helyett végre a verssel, a zenével foglalkozhatunk, a végén pedig csak azt sajnálhatjuk, hogy nincs több játék. 

A kiállítás megtekinthető 2014. június 1-ig. 
Szerző: Fürth Eszter