Hajléktalanok és laktalan épületek tömege: a nagyvárosi nihil két szélső pólusa.  E kettő közt feszül a városi lét színes szivárványa – néha kaotikus diszharmóniában, máskor szívet melengetően sziporkázva. A színes spektrum szélei felől azonban fenyegetően terjed a fakó szürkeség: a fizikai és mentális üresség. Nem kéne megvárni, míg a kettő összeér.

Szimpla kert

A megszokott struktúrák szétesésére természetes válaszként erősödik a közösségekhez tartozás igénye.  És mi lehet szorosabb és dinamikusbab közösség, mint egy város? Világszerte tapasztalható jelenség, hogy míg az előző generáció a kertvárosokba menekült, és ott próbálta megteremteni a természetes élet illúzióját, addig ma ismét felértékelődik a városi életforma, persze főleg a kreatív fiatalok körében. A klasszikus városi struktúra tönkremenetelének okait szociológiai tanulmányok sokasága elemzi, és nem lehet mindent a válságra fogni – a romkocsma nem csak kúl hely, nagyon is mély metafora. A válság hatására félbe maradt építkezések csak rontottak a helyzeten, már nem csak a régi, az új épültek is üresen állnak. Miközben Budapesten sok száz ingatlan lakatlan, legalább ennyien várnának befogadó közegre: nemcsak a hajléktalanok, de szerveztek, civil egyesületek, szakkollégiumok, vállalkozások is hajlékra vágynak. S bár hely is, igény is van bőven, mégsem találkozik a kettő.

Ennek orvoslására jött létre a Kortárs Építészeti Központ LAKATLAN elnevezésű programja, amely több oldalról is foglalkozik az üres ingatlanok problémájával. 2012 őszén a MÜSZI-ben, a Corvin Áruház 3. emeletén hetente zajló előadássorozat mutatta be a közép- és nyugat-európai városok átstrukturálódása folytán megüresedő ingatlanok sorsát, a hasznosítás lehetőségeit. Nemcsak az ismert területek, például a berlini Tempelhof került terítékre, Kisinyov szocialista ablakrácsai is tanulságokkal szolgáltak. Nyilvánvalóan kiderült, hogy az elhagyott épületek kiváló otthonai a közösségi projekteknek, és ha ez nem gerilla-akcióként, hanem szervezett formában zajlik, akkor ebből a város is profitál. Ennek reményében működik a LAKATLAN másik programja, a Lakatlan Budapest közösségi térkép, amelyre bárki feltöltheti az általa ismert, jobb sorsra érdemes üres ingatlanok adatait. A 2012 decemberében indított, és párhuzamosan a MOME kurzusával megtámogatott kezdeményezés nyomán máris több száz épület szerepel a térképen.  A KÉK további önkéntesek és városvédők, civil szervezetek jelentkezését várja, akik szívesen kapcsolódnak a térképezés folyamatához.

 

Torre David

A workshopokból és előadásokból álló program eddigi legátfogóbb eseménye a 2013 májusában szintén a MÜSZI-ben lebonyolított Lakatlan Fesztivál volt, melyet a KÉK – Kortárs Építészeti Központ, a Wonderland – Platform for European Architecture és a Vacant Central Europe közösen szervezett. A fesztivál szakmai fókuszában egy nemzetközi építészeti workshop állt, melyre előzetes pályázat útján jutottak el a résztvevők. A Wonderland bécsi székhelyű, nemzetközi  építészeti platform Project Space programjának keretében lezajlott pályázat során három kiürült budapesti helyszínre adhattak javaslatokat: a 7. kerület üres üzleteire, a Szervita téri irodaházakra, és a Nyugati téri Skála Metro épületére. A nyertes finn és Egyesült Királyságbeli csapat végül a Klauzál tér környékének fejlesztésén morfondírozott 5 napon át Budapesten. A mezőny összetételénél semmi sem mutatja jobban a felredősödött kulturális mozgásokat, amelyek követelik maguknak az újszerű térhasználatot: finn és UK színekben holland, Costa Rica-i, grúz, szlovák, lett, és orosz fiatalok adtak javaslatokat a Klauzál tér problémájának megoldására.  

A helyismeretet városi séták, a potenciális használók – az üres épületekre vadászó csoportok – megismerése, filmvetítések, az eddig lezajlott, hasonló worksohopok eredményeinek illetve a Budapesten már zajló jó gyakorlatok megismerése segítette. Ezek az események jelentették a tényleges fesztivált, hiszen – szemben a workshop munkájával – nyitottak és ingyenesen látogatatóak voltak. Akit a lakatlan épületek nemcsak azzal hoznak izgalomba, hogy átmászhatnak egy kerítésen, hanem az esetleges hasznosítás is megmozgatja a fantáziájukat, azok nem maradtak inspiráció nélkül: barangolhattak Itália félbehagyott stadionjai és viaduktjai között, csodálva a csonka hídszerkezeten viruló zöldségeskertet, vagy bepillanthattak a venezuelai Torre David falai közé, ahol önkényes lakásfoglalók töltöttek meg élettel egy sok éve üresen álló, félkész toronyházat.  Az utóbbi akció nemzetközi nyilvánosságot is kapott, a róla készült prezentáció nyerte 2012-ben a Velencei Építészeti Biennálé fődíját, mutatva, hogy a probléma koránt sem csak közép-európai. De hogy hazai tájakon is épp ilyen akkut, arról személyesen győződhetett meg, aki a fesztivál utolsó napján kizarándokolt Budapest egyik legnagyobb területű lakatlan épületegyütteséhez. A Placcc Fesztivál egyik eseményéhez csatlakozva a Csepel Művek bizarr területét járhattuk be térben és lélekben egy táblagép és a Space Társulat költői dokumentumszínházának segítségével.

Csepel Művek

A fesztivál zárónapján a workhsop résztvevői bemutatták a közös fejtörés eredményeként készült prezentációt. A résztvevők két csoportban dolgoztak két témán: egyrészt az üres terek hasznosításának stratégiáján, másrészt a szóba jöhető területek feltérképezésén. Nyilvánvaló, hogy alapos helyismeret nélkül csak általános megoldások születhetnek, de a létrejött anyag alapját képezheti  a KÉK további ilyen irányú tevékenységének.  A javaslatok arra koncentráltak, hogy a turistaforgalmat, ami gyakorlatilag a kerületi romkocsmák népes külföldi közönségét jelenti, összhangba hozzák a helyi közösségek érdekeivel, noch da zu azok javára fordítsák. A javaslat voltaképpen úgy fogja fel a városrészt, mint a magánélet tereinek felnagyított változatát. A kiüresedett épületekbe költöztetve nagy, közös nappali teret szán a közösségi funkcióknak, hálószobákat, vagyis közösségi lakásokat idősek, diákok, és minden szociálisan rászoruló részére, dolgozószobát, azaz civileket és start-up-okat befogadó co-working irodákat, és még a kerti barkácsműhely se maradt ki: a fiatal urbanisták az üres boltokba workshopokat képzelnének, ahol a helyi lakosság eszközöket bérelhetne, illetve bütykölhetne kedvére. Konyha csak azért nem lesz, mert már van bőven – a kerületben egyedül az evés-ivás nem probléma. Az egész rendszert egy, a különböző, kerületben szétszórt közösségi központok által alakított hálózat működtetné, amelyet egy érdekvédelmi szervezet koordinálna. Az effajta közösségi projekt persze nem működik támogatás nélkül, de a támogatást így nem közvetlenül a jövőbeni használók, hanem az érdekvédelmi szervezet kapná, és juttatná a felhasználókhoz. A megürült helyszínek tulajdonosai és reménybeli felhasználói között maga a közösségi tér közvetítene, a beindított szociális funkciók pedig cserébe aktiválnák a közösségeket.

Fiatalosan idealista, ugyanakkor pofonegyszerű elképzelés, amelynek nyomán a „szép, új világ”, a közös terek közös használata megvalósulhatna. Egyáltalán a közösségi életforma, amelyhez az új keretek megteremtése – úgy tűnik – egyre inkább elsődlegessé válik az építészet feladatai között. „De nem messiás-é minden újszülött…” És nem a remény hal-e meg utoljára?