Térey János: Moll
Újabb versek, 2006-2012
2013.07.07.

Létezik ma egy konzervatív hajlandóságokkal megáldott verselő, aki egyre inkább klasszicizálódó költői világát a múlt század, sőt, a korábbi évszázadok tompa fényeivel képes megvilágítani... SÁNTA JÓZSEF ÍRÁSA.

Mint nagy angolszász elődei, Eliot, Auden, Lowell stb. a világ leírásában és alig kommentált, érzékletes megjelenítésében jeleskedik. Figyelmen kívül hagyja, meg nem történtté teszi a beat irodalmat, az egész avantgárd formabontásait, nem merészkedik a Tandorival fémjelzett magyar líranyelv megújító területére sem, konok módon ír verses regényt Arany, Puskin modorában, tehetsége, formai virtuozitása nem alacsonyodhat le korunk sekélyességének altruista szenvedélybetegeihez. Fennkölt világ az övé, és a tökéletesség az igazi költői fegyvere. Ebben talán Weöres, Jékely vagy éppen Kovács András Ferenc rokona, akik hasonlóan minden emberi megnyilvánulásból, minden kulturális értékből a klasszikus minták szerint képesek formailag kifogástalan verseket kreálni.


 
Lenyűgöző és a legnemesebb értelemben unalmas az új kötetét olvasni, hiszen költőnk az utóbbi, hét évvel ezelőtt megjelent kötetéhez képest (Ultra, 2006) csak kevés újdonsággal áll elő. Talán szertelenebb és kevésbé kiegyensúlyozott volt, de tematikailag, formai gazdagságát tekintve alig mutatható ki nagyobb fordulat. A kissé begyöpösödött agyú olvasó számára, mint a jelen sorok írójának is, egyből kedves verse lehet a kötetben a Fürdőhely, futtában, ahol egy balatoni üdülőtelep múlt század eleji hangulatát láttatja mai állapotában, a valamikori éden hangulatát és a mindennapi élet apró nyomait fürkészi, miközben korokon átívelő tanulságokkal szolgál: „ a másolt Magyarország / Mindig  elfekvőben nyújtja / A legpompásabb látványt, / Kifakultában a leggyönyörűbb.” A hajdani polgári világból itt maradt előkelő villák romjai úgy mosolyognak ki a tájból, mint egy hiányos, szúvas fogsor. S hozzátehetnénk, hogy amit egykor eleink már lakni tudtak, azt a kultúrát újra és újra fel kellene építeni, és meg kellene tanulni benne élni.  

Vagy említhetném  A szobájuk, lakatlanul című verset is, ahol egy kastély vendégeiként képzelik vissza magukat a falak sugallta múltba, s ahol ugyanez a hiány ad  a versnek az üresség, az elhagyatottság nézőpontjából mélyebb értelmet: „Ők itt valaha még? / Pont az a szép, hogy nincs még egyszer. / A nevük fölszívódik a gyolcsba.”

E tematikájában páratlanul gazdag kötet ugyanakkor némi királyi távlatból próbál eligazodni a honi állapotokat illetően is. A Magyar közöny éppen a mai magyar valóság történéseit láttatja, a költőtárs, Kemény István Búcsúlevelére válaszolva. Kissé a régebbi köteteire jellemző adys hanghordozással teli vers pontos látlelettel szolgál a mai közállapotokat illetően: „Legyintve szerteszét és számolatlan, / Él a kedély. Lakájkultúra tombol, / Kilincselők a nábob ajtaján…/ Pirul a boldogságos tartomány / Az alázúduló vörösiszapban.” Ehhez a tematikához kapcsolható a Zene a Harmadik Köztársaságban vers is, ahol Mozart zenéjének hallgatását az éjszaka valóságos hangja zavarja meg, egy koldusasszony botjának kopogása, amint a kukákban keresgél. A zörej-zene sorshoz, személyhez kötöttsége, és a klasszikus mű távoli emlékekhez tapadó kettőssége adja a vers feszes paradox hangulatát. 

Feltűnőbb újdonsága talán ennek a lírai világnak, hogy ebben a kötetben megelevenedő néhány arckép kapcsán mintha empatikusabb szemlélettel bírna, mint korábban. A Szeretetlen Margit, a Magdolna című versekben esendő emberi sorsokat mutat be, az önéletrajzi prózakötetéből ismert tragikusabb finomsággal: „Ami asztalnak látszik, azt megteríted. / Ami otthonosnak tűnik, azt lakod tovább.” Mintha költőnk is érzékelné, hogy ez az érzelemmel átszőtt terület számára mennyire veszélyes, hiszen valamiképpen hányatott fiatalságára emlékezteti, ahol akár a régi sebek is felfakadhatnak: „Be fogok dőlni az ember általi szépségnek. // Simogatásokkal stigmatizálva.” (Gyöngédség-projektum)

Ugyanakkor kiolvasható valamely mélyebb elmozdulás is a kötetben, amely inkább már merengésre készteti a költőt, nem csak a látható világ leltárszerű számbavételére, amikor is, életkoránál fogva, már nem csupán az előző nemzedék (szülők?) magára vett terhétől akar szabadulni, hanem rájön, hogy ő és az őt követő nemzedék is árnyakkal és súlyos örökségtől érintetten élik meg az időbe való vetettségüket: „Mi árnyékot vetünk továbbadott / Nevünkre, de - fájdalom! - árnyékuk nekik is van, / Akik sötétünkben cseperednek.” (Az örökség)

Így lesz lassan egésszé és teljessé ez a költészet, a legkiérleltebb poétikai fegyelemben és tökéletes harci díszben szolgálja fennkölt unalmunkat.
Kiadó:  Libri Kiadó,  Kiadás éve:  2013,  Terjedelem:  138 oldal,  Ár:  2490 Ft